Valahol minden ugyanarra vezethető vissza. Minden egyes egzisztenciális szorongásunk, párkapcsolati problémánk és lelki elakadásunk abból a fertelmes és makacs, mélyen a gyermekkorunkban gyökerező meggyőződésből ered, hogy nem vagyunk szerethetők. Hogy nekünk valami mást kell tennünk, valaki mássá kell válnunk ahhoz, hogy elfogadjanak, szeressenek, tiszteljenek. Mert akik valójában vagyunk, ott legbelül – ahol és amilyennek csak mi látjuk magunkat – az visszataszító, szégyellésre méltó és nem elég jó. Ha ezen az önkorlátozó hiedelmen képesek vagyunk átlátni, az igazság és a kegyelem ritka pillanataiban, amikor egy őszinte és hiteles emberi kapcsolódáson keresztül azt érezzük, hogy valaki úgy igazán és azért szeret minket, amik vagyunk – az önmagában is gyógyító erővel rendelkezik. (note to myself)