Fő tartalom átugrása

Széljegyzetek – 2026-03-06

Beszéd a tüntetésen: Kedves Partizók, kedves szabadságszerető magyarok! Valami bűzlik Dániában – írta annak idején Shakespeare a Hamletben. Hát most nyugodtan kijelenthetjük: valami bűzlik Magyarországon. Olyanná vált Európa, mint amikor egy zárt, levegőtlen vasúti kocsiba beszorul 27 utas. 27 utasból 27 tudja, hogy büdös van. Mindenki tudja, melyik utas a felelős – de mégsem tudja senki kitenni. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de engem végtelenül elkeserít, hogy már megint Magyarország ez az utas. Európa fekete báránya – vagy inkább úgy is fogalmazhatnék, hogy Putyin palotapincsije. Mert a bűz, ami áthatja Magyarországot, Oroszországból importált bűz. Nem csak a jogállam leépítése, a szabad sajtó és a független civil társadalom ledarálása volt orosz import. De Putyin találta ki azt is, hogy a drogellenes háborút politikai tisztogatásra használják fel. Ennek az egésznek a lényege az, hogy minél kevesebb olyan szabad közösség, tér legyen, amit nem a Hatalom ellenőriz. És most a tisztogatás elérte az utolsó szabad tereinket is – a bulikat. Mintha egy nagy Damoklész-kardja lógna a budapesti éjszaka fölött. Senki sem tudja, kire sújt le legközelebb. Civil ruhás rendőrök jelennek meg a bulik közepén. Emberekre törnek rá a WC-ben. Bulizókat vegzálnak és visznek el bilincsben. Nemrég beszéltem egy sráccal, akit a taxiból rángattak ki a rendőrök a barátnőjével együtt egy ismert szórakozóhely előtt, és vezettek el pórázon, bilincsben – csak mert részt vett egy technobulin. Nem egy olyan fiatalról tudok, akinek egy ilyen kis rendőrségi kaland után még hónapokig pszichiátriai kezelésre volt szüksége. Tényleg így akarjuk megvédeni a fiatalokat? Közben sorra zárják be a klubokat. Sunder. Symbol. Arzenál. Vajon ki jön még? Egyik esetben sem bizonyították, hogy a klubok tudtak volna drogterjesztésről. Ez lenne a jogbiztonság? Tényleg elég a gyanú ahhoz, hogy tönkretegyék emberek életét, munkáját? Bezárták a salgótarjáni Apolló Klubot. A fiataloknak nem lesz hová menni táncolni, miözben vannak utcák, ahol fényes nappal nyíltan árulják a kristályt, de rendőr oda nem merészkedik. Kérdem tőletek: vajon tényleg ettól alhatnak nyugodtabban a salgótarjániak? Közben egyes klubok előremenkülnének. Reptéri beléptetést vezetnének be. Orwelli megfigyelőrendszert. Arra biztatják a vendégeket: jelentsék, ha valaki „furcsa”. Mióta bűn furcsának lenni? És vajon bizonyos kormányközeli klubokban, intézményekben miért nem jelenik meg a rendőrség? Mert ez ma Magyarország. A pótcselekvések és látszatintézkedések országa. Ha tényleg az érdekelné a Hatalmat, hogyan lehet az éjszakai életet biztonságosabbá és egészségesebbé tenni, akkor nem Oroszországtól, hanem Európa boldogabbik felétől kellene tanulnunk. Nézzünk körül Európában. Bécsben nem diszkórazziákat tartanak, hanem drogbevizsgáló programmal segítik a bulizókat, hogy elkerüljék a mérgezéseket. Berlinben konkrétan a klubélet és a városi technokultúra UNESCO világörökség védett, nálunk meg a falunapon az alkoholmérgezés a hungarikum. Nyugati városokban az állam nem ellenségként tekint a fiatalokra, hanem partnerként. Képzéseket tartanak a személyzetnek, hogy felismerjék, ha valaki rosszul van, vagy ha szexuális zaklatás áldozatává válhat. Pihenőszobákat működtetnek és nem zárják el a hideg vizet a mosdóban. Sorstárs segítők járják a bulikat, akik nem bilincset tesznek rád, hanem segítenek, ha baj van. Így is lehet ezt, kedves magyarok: értelemmel és együttérzéssel. Nem üldözni a fiatalokat, hanem megvédeni. Könyörgöm, egyáltalán miért kell ezt még mindig magyarázni? Ez a különbség egy autoriter reflex és egy érett demokrácia között. Az egyik fél a szabadságtól. A másik felelősséggel bánik vele. Ahogy József Attila mondta: szabadság, te szülj nekem rendet! Amikor a legutóbb itt álltam előtettek, azt ígértem, kiszélesítjük az ellenállást. És lám: ma már nem egy, hanem négy városban táncolunk egyszerre a szabadságért! Hiába kapálózik a Hatalom, mi egyre többen fogunk táncolni! Akár a fejedre is állhatsz, Horváth Laci, mi még akkor is itt leszünk, amikor te már rég a történelem süllyesztőjébe kerülsz! Ma este együtt fog dobbanni a szívünk, dobogni a lábunk, hallják meg a basszust a Karmelitában is – szabjon határt a négynegyed a kétharmad zsarnokságának! A szabad magyar partikultúra él és élni fog! Köszönöm, hogy meghallgattatok!
 |  Péter Sárosi

CÍMÜNK

Jogriporter Alapítvány
1032 Budapest
San Marco utca 70.
Email: rightsreporter@rightsreporter.net

TÉMÁK

SOROZATOK

©