Széljegyzetek – 2026-02-27
Az van gyerekek, hogy már félve nyitom meg a különféle chat beszélgetéseimet: ha hirtelen sok új üzit kapok, az azt jelenti, hogy valami rossz történt már megint.
Mint most.
Bezárták az Arzenált, a budapesti partikultúra egyik legismertebb és legnagyobb klubját.
Pedig próbáltak nagyon együttműködőek lenni, reptéri beengedés meg minden.
Ez már egészpályás letámadás a partikultúra ellen!
Szolidaritás az összes érintettel – az ott dolgozókkal, akiknek a megélhetése került veszélybe, és persze a több ezer fiatallal, akik oda járnak bulizni!
Tele van a tökötök?
Arra kérlek Titeket, hogy ne csak morogjatok és panaszkodjatok – gyertek ki holnap Ti is a Kossuth térre a Tánc a Szabadságért – Szórakoztok velünk? táncos tüntetésre! Táncoljatok együtt több ezer emberrel a szabadságért! Dobogjon együtt a szív és a láb és a basszus, hallatszon fel a négynegyed a Karmelita fura ura fülébe is – szabjon határt a kétharmad zsarnokságának! Vive la résistance! ❤ ✊