Fő tartalom átugrása

Széljegyzetek – 2026-02-20

Újabb klubot zárt be önkényesen a kormány által kézivezérelt rendőrség a háborús vészhelyzetre hivatkozó rendelet alapján: a Symbol Budapest két hónapra bezárhatja kapuit. Állítólag egy magánszemély árult a klub területén – de eddig semmi épkézláb bizonyítékot nem láttunk arra, hogy a klubnak bármilyen tudomása lett volna erről vagy köze lett volna az ügyhöz. Mint ahogy korábban a szegedi Sunder Clubbal is történt, ami most a Tánc a Szabadságért tüntetés mögé állt be. Ennyi erővel a szórakozóhelyek nagy részét be lehet zárni, elég annyi, hogy egy díler megforduljon ott (hogy tudná ezt egy klub kiszűrni?). Vagy akár annyi, hogy egy fogyasztó, hogy kikerülje a büntetőeljárást, hamisan azt vallja, hogy a klubban vásárolt szert. Tényleg ilyen országban akarunk élni? Ahol kollektív bűnösség van és nincs jogbiztonság? Ahol a bíróságok megkerülésével be lehet csukni klubokat, tönkre lehet tenni emberek életét, munkáját? Ahol már az éjszakai életben is a fortélyos félelem uralkodik, ahol a fiatalok ezt az egyre nyomasztóbb valóságot kibulizhatnák? Eleged van a demagógiából és a fiatalok elleni kultúrharcból? Ha Neked is eleged van, akkor gyere el Te is február 28-án a Tánc a Szabadságért táncos tüntetésre a négy város egyikébe, gyújtsunk fényt az éjszakában, űzzük el tánccal ezt a borongós telet és köszöntsük együtt a tavaszt, a változást! Oszd meg, és még ha személyesen nem is tudsz jönni, légyszíves támogasd a tüntetés költségeit, hogy nagyot szóljon! Budapest: Tánc a Szabadságért – Szórakoztok velünk? Pécs: Tánc a Szabadságért – PÉCS – Tüntetés a Klubkultúráért! Szeged: Tánc a Szabadságért – SZEGED – Szórakoztok velünk? Tánc a Klubkultúráért. Székesfehérvár: Tánc a Szabadságért – SZÉKESFEHÉRVÁR – Audiovizuális demonstráció a klubkultúráért! Vive la résistance? ❤✊
 |  Péter Sárosi

CÍMÜNK

Jogriporter Alapítvány
1032 Budapest
San Marco utca 70.
Email: rightsreporter@rightsreporter.net

TÉMÁK

SOROZATOK

©