Rendszerellenes tüntetést szervezni két fő tapasztalással jár a számomra. Egyrészt a sok elutasító reakción keresztül szembesülnöm kell azzal, hogy mennyire a fortélyos félelem irányít ma már mindent. Megkockáztatom, a késő Kádár korszakban sem volt ilyen parázás. És minél több veszítenivalója van valakinek – minél magasabbra jutott hírnév, vagyon terén – annál jobban megbénítja a félelem. Másrészt viszont szembesülök azzal is, hogy a félelmen túl van még itt más is. Milyen sok kreativitás, szolidaritás és kurázsi van a civil társadalomban. Egyszerű hétköznapi emberekben, akik nem tűntek ki különösebben a tömegből sem a vagyonukkal, sem a hírnevükkel. De odaállnak egy ügy mellé, amit igaznak tartanak. Ez a két erő vetélkedik most egymással: a félelem, az alkalmazkodás centripetális ereje, ami összetartja a rezsimet. És a szabadságvágy, a remény centrifugális ereje, ami a változás irányába hat. „A remény nem annak a meggyőződése, hogy valami jól fog alakulni, hanem annak a bizonyossága, hogy valaminek értelme van – függetlenül attól, hogyan alakul,” írta Vaclav Havel. (note to myself) Gyere el, oszd meg, hívd meg az ismerősöket: Tánc a Szabadságért – Szórakoztok velünk? Vive la résistance! ❤ ✊