„Apa ma bezájt a bölcsi,” mondja a kislányom néha reggel, amikor felébredünk. Mégpedig hétköznap, amikor a bölcsi bizony nyitva van. És ezt persze ő is tudja. De mégis bepróbálkozik. Nem hazudik, nem manipulál: elméjében a szavak és a tények még nem váltak el egymástól. Hiába szokott már be a bölcsibe, de ha választania kellene egy apával kettesben töltött nap és egy bölcsis nap között – hát az előbbit választaná. Kísérlet a valóság átírására. Mágikus gondolkodás: ha kimondom, talán igaz lesz. Mi felnőttek megmosolyogjuk. Pedig milyen sokszor fordulunk mi is ehhez! „Na még egy pohárral, ez lesz az utolsó. Utána leszokok.” „Jó ember a Józsi, csak kicsit sokat iszik.” „Nem érdekel, túl vagyok rajta.” „Most kicsit sűrű időszak van, de utána majd több időm lesz magamra.” „Ne beszélj butaságokat, biztos hamarosan jobban leszel.” „Túlreagálod, nem is nagy ügy.” „Majd az idő mindent rendbehoz.” A gyermek hisz benne, hogy a szavak megváltoztatják a valóságot. A felnőtt hazudik magának, hogy elviselje a létezés nyűgét. És ha a tények az identitását veszélyeztetik, akkor inkább a tényeket fogja torzítani. (note to myself)