Széljegyzetek – 2026-01-27
Fontos ítélet született Luxemburgban – győzött a józan ész a politikai önkénnyel szemben!
Az Európai Unió Bírósága ugyanis kimondta: Magyarország megsértette az uniós jogot, amikor az ENSZ-ben szembeszavazott az EU közös, kannabisszal kapcsolatos álláspontjával.
Történt ugyanis, hogy 2020-ban az ENSZ elé került a WHO azon javaslata, ami a kannabisz gyógyászati használatának elismerését tartalmazta. Az EU tagállamok közös nyilatkozatban álltak ki a bizonyítékokkal alátámasztott javaslat mellett. De Magyarország, először az EU történetében, a közös uniós álláspont ellen szavazott az ENSZ-ben. Oroszországgal és Kínával együtt elutasította a kannabisz orvosi használatát, ami elég nagy szégyen.
A Bíróság kimondta: az ENSZ-en belüli álláspont az EU kizárólagos hatáskörébe tartozik, ebben a tagállamok nem szavazhatnak önállóan. Bár a bírósági döntés nem kötelezi arra Magyarországot, hogy változtassa meg belső szabályozását a kannabisz gyógyászati felhasználásával kapcsolatban, komoly figyelmeztetés: a jövőben nem mehet szembe az uniós (drog)politikával az ENSZ-ben. Máskülönben súlyos bírságokat kell fizetnie.
Ez az egész eset megint arra figyelmeztet minket, hogy Orbán és kormánya minden erővel le akarja választani Magyarországot Európáról – ehelyett az orosz és kínai érdekszférába helyezné, egyfajta félgyarmati közép-ázsiai isztánná tenné.