Máris látszik, hogy mivel jár, ha beolvasztanak egy újságot a kormánypropagandába: a Blikk az új évet egy Horváth Laci interjúval kezdte. Amiben megint annyi butaságot hordott össze, hogy az ember nem győzi kijavítani. Már a címben kiemelt kijelentésről is süt a képmutatás: vajon hány embert „öltek meg” például kannabisszal ebben az országban? Elárulom: nullát. És hány embert öltek meg alkohollal? Ezreket minden évben. Csak még pár olyan kijelentést emelnék ki, amik különösen szemet szúrtak. „Amíg az 1990-es évek végén a kokainnal az elit élt, mára szélesebb körben elterjedt, mint a marihuánafogyasztás.” Ez tényszerűen nem igaz. Ha a drogbiztos konzultálna szakemberekkel, akkor ezt két perc alatt kideríthetné – de nem teszi. Az Országos Lakossági Adatfelvétel Addiktológiai Problémákról (OLAAP) legutóbbi, 2019-es adatfelvétele szerint abban az évben körülbelül tízszer annyi 18-34 éves budapesti fiatal használt kannabiszt, mint ahányan kokaint. Na most a kokain-fogyasztás valóban nőtt azóta, de igen nehezen hihető, hogy pár év alatt megtízszereződött a kokain-használók száma. „Nincs olyan, hogy a fű csak békéssé tesz és megnyugtat. Számos vizsgálat mutatja, hogy a használata mentális és kognitív leépüléssel jár.” Ismét félrevezető kijelentés. A tudományos kutatások szerint a kannabisz az alkohollal ellentétben valóban nem növeli, hanem csökkenti az agressziót. És a fogyasztók gyakran számolnak be nyugtató, relaxáló hatásairól. Ezért a kannabisz az alkohollal ellentétben nem köthető össze érdemben erőszakos bűncselekményekkel. A kannabisz rövid távon befolyásolja a kognitív funkciókat (például a rövid távú memóriát). A rendszeres, nagy mennyiségű kannabisz-használat – különösen, ha korai életkorban kezdődik – ronthatja a kognitív teljesítményt. De azt is tudjuk, hogy ezek a hatások nem visszafordíthatatlanok, és huzamosabb absztinenciával elmúlnak. Ismét fontos megjegyezni: az alkohol mind rövid, mind hosszú távon súlyosabb károsodást okoz, ráadásul a hosszú távú alkohol-fogyasztás kárai gyakran már tartós absztinenciával sem visszafordíthatók. Ezt persze Laci nem említi meg. Ráadásul összemossa az orvosi kannabisz használatot a rekreációs használattal. A gyógyászati használat szabályozott dózisban, orvosi indikációhoz kötve történik. Ennél végképp nem igazolható, hogy visszafordíthatatlan kognitív károsodást okozna. „És megemlíteném, mert nagyon fontosnak tartom, hogy a gettókban, a szegregátumokban élő 12-14 éves fiatalok azzal indokolták nekem a kábítószer-fogyasztást, hogy az menő, és azzal kitűnhetnek a társaik közül. Hozzáteszem, sokkal jobban elviszi a fiatalokat az, amikor egy példaképnek tartott celeb még reklámozza is a drogfogyasztást.” Éppen idén júliusban készítettem egy beszámolót arról a kutatásról, ami az International Journal of Mental Health and Addiction című lektorált szaklapban jelent meg. A kutatás feltárta a szegregátumi szerhasználat összefüggéseit a mélyszegénységgel. És arra következtetett, hogy az a helyzet, amiben ezek az emberek vannak, nem egyszerűen rossz egyéni döntések következménye. Hanem tartós hátrányos helyzet, amit nem az egyén hibája okoz, hanem a környezet, a társadalmi rendszer működése. Ez az ún. strukturális depriváció. Ezt letagadni, és ehelyett a celebekre kenni a felelősséget nem csak tudománytalan, de egyben gyalázatos maszatolás. „Ezért szorgalmazom a társadalmi vitát, hogy ezzel mindenki tisztában legyen. Már csak azért is, mert ez mindenkit érintő probléma. Van egészségügyi, addiktológiai, rendészeti, szociológiai és még sokféle vetülete, de jellemzően csak meddő viták folynak a helyzet kezelésére, mivel a különböző területek szakértői úgy gondolják, csak az ő álláspontjuk a jó.” Érdekes, vajon hogyan szorgalmazza a társadalmi vitát, amikor egyetlen egyszer sem ült le a szakma képviselőivel, nem egyeztetett a szakma legjelentősebb érdekvédelmi szervezetével, a Magyar Addiktológiai Társasággal? A szakmán belül egyébként viszonylag széleskörű egyetértés van arról, hogy mi működne: 2025. május 16-án egy közös szakmai álláspontot is megfogalmaztak. Ez egy átfogó szemléletet tükröző javaslatcsomagot fogalmazott meg, ami akár lehetne egy nemzeti drogstratégia alapja is. És pont azért kellene nemzeti drogstratégia, hogy ne csak egyoldalú tüneti megoldások szülessenek. Hanem megalapozott, integrált szemléleten alapuló szakpolitika.