Magasban éltem, szélben, a nap sütött, most völgybe zárod tört fiad, ó hazám! Árnyékba burkolsz, s nem vigasztal alkonyi tájakon égi játék. Sziklák fölöttem, távol a fényes ég, a mélyben élek, néma kövek között. Némuljak én is el? mi izgat versre ma, mondd! a halál? – ki kérdi? ki kéri tőled számon az életed, s e költeményt itt, hogy töredék maradt? Tudd hát! egyetlen jaj se hangzik, sírba se tesznek, a völgy se ringat, szétszór a szél és – mégis a sziklaszál ha nem ma, – holnap visszadalolja majd, mit néki mondok és megértik nagyranövő fiak és leányok. Radnóti Miklós, Nyugtalan órán (esti versek a drogriporterrel)