És akkor most jöjjön pár reflexió a Tánc a Szabadságért – Tüntetés a józan drogpolitikáért eseményről. Először is, mondjuk el, hogy hatalmas fegyvertény, hogy nagyon sok ember együtt táncolt a parlament előtt békésen, józanul de szenvedélyesen a józan drogpolitikáért, a partikultúra szabadságáért! ❤ ✊ Semmilyen rendbontás nem történt, és a riogatók jól felsültek: egyetlen embert sem vittek el a rendőrök (nem is lett volna milyen alapon). A dühöngő drogháborús hisztéria kellős közepén rengeteg ember megmutatta, hogy nem fél. Ilyen az, amikor sok ember együtt él a gyülekezés és a véleménynyilvánítás jogával. És persze ott vannak a károgók is: „mi értelme”, „úgyse lesz hatása” és a többi. Hát tudjátok mit? Ha annak nincs értelme, hogy összehoztunk egy olyan tüntetést a parlament előtt, amelyről egy-két ezer ember nem frusztráltan távozott, hanem hihetetlenül pozitív energiákkal, megújult erővel és reménnyel feltöltődve, akkor mi a jó büdös francnak van még értelme ezen a világon? Hogy egy nyomorult korszakban, amikor annyi nyomasztó baromság történik körülöttünk, ami eltölt minket tehetetlenséggel és bénultsággal, mi kitáncolhattuk magunkból a kollektív traumákat – hát ha ennek nincs értelme, akkor semminek. A pesszimista cinikusok csak méricskéljenek tovább patikamérlegen felőlem. Együtt erősek vagyunk: erőt mutattunk a Hatalomnak, alternatívát mutattunk a társadalomnak. A közbeszéd kellős közepébe emeltük, jelképesen a nemzet főterére helyeztük azt, amit tiltani és szőnyeg alá söpörni akarnak: az örömöt, a táncot, a szabadságot. Sokan nem mertek vagy nem tudtak kijönni, de az élő közvetítést 4 ezer ember követte – ez sem semmi. Az elmúlt napokban nagyon sokszor találkoztunk azzal, hogy emberek rettegnek nyilvánosan kiállni a Hatalom ellen. De az, hogy végül ennyi DJ odaállt, és ráadásul a maga elektronikus eklektikájában is ilyen harmonikusan összeálló, fergeteges bulit rittyentettek össze – mutatja a közösség erejét. (Egyébként nem tudom, feltűnt-e, de külön figyeltünk arra is, hogy nők is bőven legyenek a DJk között.) Azt gondolom, hogy az, hogy két hét alatt egy ilyen színvonalú rendezvényt sikerült összehoznunk, az önmagában is hatalmas teljesítmény. És ez most nem önfényezés: mert messze nem csak az én érdemem. Egy hihetetlenül lelkes és profi csapat dolgozott velem. Akik ingyen, a munkájuktól, családjuktól lopott órákban rengeteget güriztek, hogy összejöjjön ez a buli. A zenei program összeállítása, a technika, a filmezés, a vizuál, a beszélők, a stage menedzsment, a díszletek, az önkéntesek koordinálása, a grafika, a kommunikáció – elképesztő meló volt ilyen rövid idő alatt. És hát elég költséges is (csak a technika, színpad volt 2 milla). Miután mindent összeszedtünk, fogok csinálni egy részletes elszámolást a költségekről és az adományokról. A költségek olyan 2,5 millió forint körül állhattak meg. Ezt a cechet a Drogriporter állta, és mindenféle (politikai vagy rosszindulató irígység által motivált) vádaskodások ellenére nem kaptunk rá pénzt se Sorostól, se Brüsszeltől, se az ukránoktól vagy az ufóktól. Ez csak a Ti támogatásaitoknak köszönhetően jöhetett létre – és így talán nem is jövünk ki mínuszba! Aki még nem tette, légyszi járuljon hozzá, belinkelem. Ha pedig marad pluszban pénz, akkor azt is a jövőbeli ellenállásra fordítjuk! Lehettünk volna persze többen is, de a sajtó jelentős része – nagy tisztelet a kivételnek! – agyonhallgatta az eseményt és nem adott róla hírt. És most a független sajtóról beszélek. Hiába küldtünk ki sajtóközleményt, hiába beszéltem több újságíróval. Nem egy lap még a tüntetés után is teljesen ignorálja azt a tényt, hogy több ezer ember tüntetett a parlament előtt. Ugyanazok a lapok, amelyek egyébként gyakran szolgaian, kontextusba helyezés nélkül átveszik a kormány drogháborús híreit. Hát én erre csak azt tudom nektek mondani, hogy talán ideje írnotok azoknak a szerkesztőknek, akiknek a lapjára előfizettek, vagy amely lapokat támogattok, és elmondani a véleményeteket! Kérdeztétek, lesz-e még ilyen: naná, hogy lesz, pupákok! De azt hiszem, hogy az egész csapat nevében mondhatom, hogy idén már nem: a következő heteket mindenki szeretné kicsit mással tölteni. Például a családjainkkal, amikkel kevesebbet tudtunk foglalkozni az elmúlt két hétben. De nem állunk le teljesen: összejövünk, reflektálunk, összegyűjtjük a tapasztalatokat, és kitaláljuk a folytatást. Húúúú de jó volt. Kellett már ez, nem, gyerekek? ☺️