Kedves Ferenc! Köszönöm kérdésed. Jelenleg még 2 éves a kislányom. Próbálom majd úgy nevelni, hogy rendelkezzen eszközökkel az öngondoskodásra, az önismeretre, az érzelmei kifejezésére. Hogy érezze, hogy értékes ember, és nem ciki segítséget kérni, ha bajban van. Ne szégyellje, ha valamiben más. És ha majd nagy lesz és egyszer úgy dönt, hogy kipróbál valamilyen tudatmódosító szert – akár egy olyan veszélyes keménydrogot, mint az alkohol, akár egy kevésbé veszélyes szert, mint a fű – akkor én nem azt fogom neki mondani, hogy „letöröm a kezed”. Hanem azt szeretném, ha lennénk olyan jó viszonyban, hogy erről merjen nekem beszélni. Bízzon bennem, elmondja, miben van, mit érez, mit vár tőle. Hitelesnek tartsa a tanácsomat, hogy miként tudja megelőzni az ártalmakat, tisztában legyen a függőség veszélyeivel. És főleg: ha bajba kerül, akkor tudja, hogy számíthat rám. Feltétel nélkül. Ez az én feladatom, mint szülő. És ha minden igyekezetem ellenére egyszer mégis problémái akadnak, ha ne adj Isten ellátásra szorulna, én akkor is szeretni fogom és támogatni fogom a felépülésben. Az államtól pedig azt várom, hogy szakszerű és emberséges támogatást adjon neki, semmiképpen se megszégyenítést és kriminalizálást. Hát így, kedves Ferenc.