„Az igazi hit nem arról szól, hogy létezik-e Isten vagy sem” – mondta Emmanuel Lévinas filozófus. „Hanem arról, hogy el tudjuk-e hinni: a szeretet jutalom nélkül is érték.” Sokan azt hiszik, hogy spirituálisan magasabbrendűek lesznek, kiválasztottak az üdvösségre vagy a megvilágosodásra, ha kétely nélkül hisznek bizonyos dogmákban, és feltétel nélkül alávetik magukat egy karizmatikus vezető, guru, vagy egyházi tekintély által leírt természetfeletti hatalomnak. Hogy a szabályok betartása, az „erényes” viselkedés majd meghozza számukra a mennyei bónuszt: üdvösséget, megvilágosodást, jó karmát. Business is business. Pedig nem. Az igazi üdvösség, a valódi megvilágosodás akkor kezdődik, amikor képessé válunk méricskélés és számítás nélkül odafordulni egy másik emberhez — csupán azért, mert megérdemli a törődést a puszta létével. Én azt gondolom, hogy az ember – önző, gyarló és gondterhelt lény – csak kivételes pillanatokban képes erre (kivéve talán egyes szenteket és olyanokat, akiket az emberek együgyűnek tartanak). Túlságosan el vagyunk foglalva magunkkal – miközben még magunkhoz sem tudunk szeretettel odafordulni. Tüskéket növesztünk. És a Másik, akihez oda kell fordulni, szintén. De ezek a kivételes pillanatok, amikor a valódi kapcsolódás létrejön, sokkal többet nyomnak a latban, mint gondolnánk. Talán pont erre gondolt Jézus, amikor azt mondta: a mennyek országa nem szemmel láthatóan jő el, hanem tibennetek. (note to myself) Kép: Rembrant, A tékozló fiú hazatérése