Szülővárosom, Kecskemét is kiállította nyalka verbunkját a drogellenes háborúban: bevetik a csodafegyvert, a drogmentes Táncházat. És kirakják a városba figyelmeztetéseket, hogy „Drug Free Zone”. Óriási ötlet. Szerintem ha meglátja az egyszeri fiatal, akkor azonnal elmegy a kedve tőle, hogy rágyújtson a spanglijára. Ja nem. Az ember nevetne ezeken, de inkább kínjában… Ez tipikus példája annak, amikor egy bürokratikus szervezetre valahonnan felülről rátestálják a feladatot, hogy csináljon már valamit ezzel a drogproblémával. Ki kell pipálni az excel táblázatban ezt a „drogprevenciós” kockát. És mondjuk a saját „kreativitására” hallgat ahelyett, hogy a szakemberekre hallgatna, és a rendelkezésre álló pénzforrásokból esetleg valami értelmes programra költene. Történetesen tudom, hogy helyi szakemberek javasoltak is ilyet: interaktív, drámapedagógiai elemekkel operáló korszerű prevenciót. De győzött a dilettantizmus. Kitaláltak valami bődületes nagy hülyeséget. Mindenki boldog, a kocka kipipálva, a szülők látják, hogy csapataink harcban állnak. Csak éppen az egésznek semmi értelme és pont a célcsoport fog a leghangosabban röhögni. Ja és egyébként több embert ismerek, aki a táncház mozgalomban érintett, és nem egy erősítette meg közülük, hogy az illegális drogok fogyasztása az utóbbi években jelentősen elterjedt a néptáncosok körében is. Olyannyira, hogy többen megkongatták a vészharangokat, mert egyes táncosokkal elszaladt ló. Ezen bizonyára sokan meglepődnek, akiknek az a kép él a fejében, hogy a néptáncosok mind amolyan bőrtarsolyos konzervatív ifjak akik a sör-bor-pálinka szentháromság keretein kívül nem merészkednek – de tévednek (persze az alkohol is drog, de hát az alkohol ugye nemzeti identitás része, az rendben van, ha csatak részegek, csak nehogy elszívjanak egy spanglit). Ezt a sztereotíp képet már ideje lenne lecserélni. Ideje lenne elfelejteni azt a tévhitet, hogy bizonyos szenvedélyes tevékenységek, mint a sport, vagy a népzene, valamiféle automatikus védelmet adnak a drogokkal szemben. Nem adnak.