Felkavaró az a rendőrség által közzétett videófelvétel, amin a sülysápi állomáson egy férfi megtámad és kirabol egy nőt. Azóta a bulvármédiában megszólaltatták a támadó anyját, aki szerint a fia a drogfüggősége miatt vált erőszakos bűnözővé. Az asszony a közösségi médián elmondja, hogy a gyereke tisztességes, dolgos ember volt, akivel a dílerek „megkóstoltatták” a kábítószert, és ez megrontotta az életét. Ezért a dílerek megbüntetését követeli. Először is ebben a történetben szerintem elsősorban az a nő érdemel részvétet, akit a férfi megtámadott: borzasztó élmény lehetett. Ezen az egészen nincs mit mentegetni, amit az elkövető tett, az menthetetlen. A függőség magyarázhatja az indítékát – de erkölcsi vagy akár büntetőjogi feloldozást semmiképpen nem adhat. Az anya keserűsége is érthető: borzasztó lehet azt is megélni, ha valakinek a gyermeke ilyen dologra vetemedik. Érthető az is, hogy próbál egy olyan fekete-fehér képet összerakni a történtekről, ahol egy angyali jó embert egy kémiai anyag és az azt árusító gonosz emberek rontanak meg. Ahol a család, a közösség, a társadalom felelőssége nem látszik. Ez egyébként rímel a kormányzat jelenlegi narratívájára is: a „mérgeket” kotyvasztó dílerek felelősek minden rosszért, őket kell kivonni a képletből, és akkor majd minden megjavul. „A drog” erőszakos bűnözővé teszi az embereket. Pedig ez a képlet ennél jóval bonyolultabb. Egyrészt az összes tudatmódosító szert összevetve is messze az alkoholos befolyásoltság idéz elő leginkább erőszakos viselkedést – az alkohol pedig legális. Fontos azt is leírni, hogy sem a szerhasználók (beleértve az alkoholt is), sem pedig a függőséggel küzdők túlnyomó többsége nem válik erőszakos bűnözővé! A függőséggel összefüggő bűncselekmények túlnyomó többsége nem-erőszakos, kisebb vagyon elleni bűncselekményekben nyilvánul meg – ami persze ettől még borzasztó káros. Ha viszont az okokat vizsgáljuk meg alaposan, akkor azt fogjuk látni, hogy egy ilyen „drogkarrier” soha nem úgy indul, hogy „megkóstoltatnak” valakivel egy szert, aztán valamiféle biokémiai szükségszerűség csúszdáján egyenes út vezet a bűnözésig. A függőség nagyon gyakran vezethető vissza koragyermekkori traumatikus élményekre – amelyek többnyire generációkon át ismétlődnek. Minél súlyosabb a függőség lefolyása, annál valószínűbb, hogy az egyén nagyon nem érezte jól magát a bőrében: tele volt levezetetlen, feldolgozatlan stresszel, szorongással, közösségei diszfunkcionálisan működtek, egzisztenciája bizonytalan volt, társadalmi helyzete, szociális hálója ingatag. A drogok csupán egy megküzdési stratégiát kínálnak, hogy az embernek ne kelljen éreznie a valóság kínzó terhét. Mégegyszer leírom, nehogy valakinek ne legyen világos: az elkövető tettét nem tartom menthetőnek vagy mentegetendőnek. Sem a klienseiket uzsorásként kizsákmányoló kristálydílerek tetteit. Fontos, hogy legyenek (büntetőjogi) következményei. De mindannyiunk érdeke, hogy az ilyen esetek mögött lássuk az összefüggéseket is, és ne adjunk egy naivan moralizáló fekete-fehér magyarázatot, ahol minden rosszért csak és kizárólag egy molekula és az azt terjesztő emberek felelősek – míg az egyén, a családok, a társadalom az ártatlan és passzív áldozat. Nem véletlen, hogy ez az egész dizájner-drog jelenség minden átkával együtt elsősorban a társadalom peremére szorult, reménytelenül leszakadt közösségekre zúdult rá. És a szemünk előtt termelődik újra: a jövő bűnözői ma gyermekotthonokban, szenvedélybeteg, elhanyagoló, bántalmazó, vagy csak egyszerűen több műszakban güriző és kiégett szülők, gondviselők felügyelete alatt, szegregátumokban perspektívák nélkül felnövő gyerekek. A legjobb és legtartósabb bűnmegelőzés nem bilncsekből, kamerákból, börtönökből áll – hanem abból, ha befektetünk ezeknek a gyerekeknek a jóllétébe, egészségébe, jövőjébe.