„Tudod mit mondanak arról, amikor egy könyvet a borítója alapján ítélnek meg?” – kérdezi ez az érzékenyítő plakát a new york-i vonaton. „Mindenki, akinek van valami függősége, rendelkezik egy történettel, ami elmondásra vár.” És ezt a kampányt ott az állam szervezi finanszírozza. Aminek van egy külön addiktológiai intézete (OASAS). Hiszen New York állam döntéshozói számára nem az a cél, hogy a függőket démonizálják és megbélyegezzék, mint nálunk – éppen ellenkezőleg. A cél az, hogy átalakítsák a társadalom gondolkodását a függőséggel kapcsolatban. Hogy minél több ember jusson támogatáshoz szégyenkezés nélkül. Mert, ahogy Máté Gábor is szokta mondani, a valódi kérdés nem az, hogy „mi a franc baj van veled?” – hanem az, hogy „mi történt veled?” A függőség nem jellemgyengeség, hanem egy kétségbeesett kísérlet arra, hogy az ember kitöltsön valamilyen lelki ürességet, valamilyen spirituális éhséget. Aminek mindig van keletkezési története. „Nem ismered? Hát ne ítélj!” Hát így is lehet ezt. kép: Szelestei Miki