A nagy méricskélés. Óhatatlanul csináljuk, mi, kisgyerekes szülők. A tiéd cicizik még? Hogy alszotok? Tápot kap? Cumizik? Szalad már? Beszél? Hány szót tud? És ha az összehasonlításban a te gyereked marad alul, akkor rosszul érzed magad. Vajon mit rontottam el? Pedig semmit. Egyszerűen tök más sebességben és tempóban fejlődnek a gyerekek. És nagyon különbözőek. A játszótéren néha megfigyelek ikreket, és beszéltem ikres szülőkkel is. Hihetetlen, hogy még két iker is mennyire eltérő temperamentumú, személyiségű lehet. Mennyire másféle odafigyelést igényel a szüleitől. Ami az egyik gyereknél beválik, az a másiknál csapnivaló ötletnek bizonyul. Ezért is óvatosan kell bánni a tuti tippekkel. Úgy alapból egyre inkább azt gondolom, hogy túl nagy paragyár épült rá erre az egész szülőségre. Mintha ipari méretekben gyártanánk újra a szülői aggodalmakat, csak hogy a szülő mindig kevesebbnek érezze magát, valamilyen hiányt érezzen. Pedig nem kell tökéletesnek lenned, csak elég jónak. (note to myself)