A múltkor megemlékeztem egy skót aktivista, Peter Krykant haláláról a túladagolások világnapja alkalmából. A nagyon sok pozitív visszajelzés közé azért becsúszott pár olyan, ami sokat elmond arról, milyen a közgondolkodás a szerhasználókról és a függőségekről. „Aki drogozik, az GYENGE ember” – hozza meg a Fb rögtönítélő bíróság az ítéletet. „Ne szépítsük a dolgokat!” A függőségnek semmi köze nincs a gyengeséghez, vagy a gyenge jellemhez. Nagyon sok olyan ember küzd függőséggel, akik egyébként képesek keményen és kitartóan dolgozni – többek között egyébként a munka is válhat függőséggé, csak szólok. A függőség, mint megküzdési stratégia, sokkal inkább szól arról, hogy az emberben feldolgozatlan szenvedés van. „Azért sajnos elég nagy kudarc, hogy visszaesett, túladagolásban halt meg?” – a visszaesés sajnos nagyon gyakori, nem a kivélel, hanem inkább a szabály. Az ember még hosszú éves, vagy akár évtizedes önismereti munka után is képes nagyon mélyre visszazuhanni, ha túl sok rossz hatás éri, amivel nem tud megfelelően szembenézni. Nem csak a függő emberek. Ezt ők megélhetik kudarcként, de kívülről ítélkezni nem szép. Ez nem nullázza le az eddigi felépülésüket, és nem nullázza le az emberi értéküket sem. Egyáltalában: egyetlen embert sem határoz meg a függősége, vagy az, hogy képes volt-e egész életében fenntartani az absztinenciát. Az élet nem valamiféle verseny, aminek a végén csak a makulátlanokat jutalmazzák meg.