Kedves fiúk-lányok, és mindenki más, ennél gyönyörűbb öngólt már régen látott Szent Gellért szobra. Nem is önmagában csak azért, mert ilyen sokan, legalább 200 ezren vonultak ma fel a szabadságért. Annak ellenére, hogy a Főni megmondta, kategorikusan kijelentette, hogy itt márpedig ilyen, hogy Pride, többé nem lesz. Hát lett. Hiába fenyegették, tiltották, hiába vonultatták ki a házi nácikat: lett. Ez önmagában is elég nagy arcvesztés most: vajon akkor mennyire szavahihető ember még népünk bölcs vezére? De túl a mennyiségen ott a minőség. Valóságos szocializációs élmény volt ez nagyon sokaknak. Hiszen a mai napon több ezer, de inkább több tízezer olyan magyar ember vonult fel, akik egyébként soha életükben nem jártak még a Pride-on. És ezek az emberek most rádöbbentek arra, hogy mindaz, amivel eddig etették őket a Pride-al kapcsolatban, mekkora nagy hazugság. Hiszen itt az emberek túlnyomó többsége éppen olyan hétköznapi arc, mint ők maguk. És bár vannak exhibicionistább arcok is, de egyáltalán nem kell félni tőlük: ennél békésebb, vidámabb menetet elképzelni se lehetne. Ezeket az embereket már nehezebb lesz megvezetni a jövőben a homofób dumákkal. És akkor ott vannak még az ellentüntetők. Akik talán életükben először tapasztalták meg, hogy milyen érzés egy törpe kisebbség tagjaként kiállni, miközben hosszú órákon át hömpölyög el előttük a többség. Ahogy az arcukat elnéztem, a kötelező utálkozás maszkja mögött ott volt még valami más is: a döbbenet. A döbbenet, hogy „normális”, hétköznapi embereket látnak tömegével – a szomszédaikat. Akik csak örülni akarnak az életnek, a szeretetnek. Azt nem mondom, hogy megtértek persze, de azért az arcuk kisebb lett. Szóval köszönjük, miniszterelnök úr, nagy szolgálatot tett ma a magyar szivárvány-családoknak! ️‍ fotó: Szabó Zoltán