Sokan azt képzelik, hogy a függővé válók esetében egyszerűen gyengébb jellemű emberekről beszélhetünk. De ez a magyarázat nem állja meg a helyét. Erkölcsös és erkölcstelen ember is lehet függő.

Mások a gének szerepét hangsúlyozzák: „öröklött betegség”. Már Plutarkhosz is megírta 2 ezer éve: „a részegesek nemzenek részegeseket”. És öröklött hajlam a függőségre tényleg létezik – de a gének sem magyaráznak mindent. Számszerűsítve, a szakemberek 40-60%-ra teszik a genetikai tényezők szerepét.

Nincs egyetlen „függőséggén”. Két embernél hasonló szerhasználati zavar alakulhat ki úgy, hogy részben különböző örökletes tényezők állnak mögötte. Ugyanazokat a kockázatnövelő génváltozatokat hordozó emberek közül pedig egyesek érintetté válnak, mások nem.

Az örökölhetőség nem jelent megváltoztathatatlanságot.

Hasonló a helyzet a személyiségtípusokkal is.

Régen sokáig tartotta magát a nézet, hogy van „addiktív személyiségtípus” – de ma már ezt elvetettük. Ellentétes személyiségvonások is növelhetik a kockázatot. Az impulzív, kockázatkereső ember éppúgy érintetté válhat, mint a szorongó, túlérzékeny, óvatos ember.

Az sem igaz, hogy a függők mind „antiszociális” személyiségtípusba tartoznak.

A több mint 43 ezer felnőtt bevonásával készült amerikai NESARC felmérés alapján az antiszociális személyiségzavar az életük során alkoholhasználati zavarral érintettek körülbelül 9%-ánál, az egyéb drogokhoz kapcsolódó szerhasználati zavarral érintettek mintegy 18%-ánál fordult elő.

Egy csomó tényező van, ami növelheti a függőség előfordulását: bizonyos genetikai és környezeti tényezők összjátéka. Kezetlen pszichiátriai betegségek. Gyakran feldolgozatlan gyermekkori traumákkal, amikor ezen az oldalon is sokszor írtam már. Még Máté Gábor is hangoztatja, hogy ezek a traumák sem önmagukban hatnak, hanem bizonyos genetikai és környezeti hajlamosító tényezőkkel együttesen.

Tudjuk, hogy a nagyon impulzív és újdonságkereső embereknél magasabb a a függőség kockázata. Ha ez társul feldolgozatlan gyermekkori traumákkal, az különösen nagy kockázati tényező. Az ártalmas gyermekkori élmények (ACE) kérdőíven magasabb pontszámot elérők exponenciálisan nagyobb eséllyel válnak függővé. Tudjuk azt is, hogy a kezeletlen pszichiátriai zavarok, mint az ADHD, gyakran járnak együtt öngyógyszerező jellegű szerhasználattal.

De ezek az utak nem determinisztikusak: tehát nincs egyetlen olyan tényező sem, vagy ezek egyetlen olyan kombinációja, ami minden esetben függőséget eredményez.

Ahhoz, hogy a függőséget megértsük, meg kell értenünk az embert is, a maga életútjával. Azt, hogy milyen szert használ, mit ad neki ez a szer, milyen kielégítetlen szükségletekre próbál vele választ adni, és milyen szerepet tölt be a szerhasználat az életében. Kendler és munkatársai svéd örökbefogadási vizsgálatában mind a vér szerinti családban előforduló drogproblémák, mind az örökbefogadó családban mért kedvezőtlen körülmények összefüggtek az örökbefogadottak későbbi, nyilvántartásokban azonosított drogproblémáival.

Térjünk vissza a baráti társasághoz, akik együtt próbálnak ki valamilyen szert egy bulin!

Van köztük olyan, akinek ez rossz élmény, és nem is ismétli meg többször. Nem feltétlenül csak azért lehet ez, mert nem hajlamos a függőségre. Hanem az is előfordulhat, hogy nem ez az ő szere (az is lehet, hogy más viselkedések fogják betölteni az életében a függőség tárgyának szerepét).

Vannak, akiknek az élmény bejön. Közülük lesz olyan, akinél ez a szerhasználat megmarad szociális események kísérőjelenségének. Mások viszont előbb-utóbb már akkor is kiöntik maguknak a piát, megtekerik a cigit, vagy kihúzzák a csíkot, amikor egyedül vannak. Mert azt értik, hogy elcsendesíti a szorongást, esetleg segít nekik ébren maradni.

A függőség kialakulásának kockázata nem független a használt szertől sem. Nem mindegy, hogy mit ad a szer, mi a hatásmechanizmusa és hogy milyen intenzívek a hatásai. Vannak addiktívabb és kevésbé addiktív szerek. López-Quintero és munkatársai az amerikai NESARC felmérésben a valaha használók körében a függőség becsült élettartam-kockázatát a nikotinnál 68%-ra, az alkoholnál 23%-ra, a kokainnál 21%-ra, a kannabisznál 9%-ra tették.

Az emberek egy részénél a szerhasználat egyre gyakoribbá és egyre kényszeresebbé válik: az elme, az idegrendszer, megtanulja a kellemetlen helyzetekhez való alkalmazkodáshoz, vagy a kellemes helyzetek fokozásához használni az élményt.

Ha őket, az ő életüket közelebbről megvizsgáljuk, akkor nagy valószínűséggel fogunk találni példákat a korábban felsorolt kockázati tényezőkre: gyakrabban rendelkeznek hajlamosító génekkel, gyakrabban bántalmazták őket gyermekkorukban, gyakrabban küzdenek valamilyen pszichiátriai zavarral. De nem mindegyiknél ugyanazokat a tényezőket találjuk meg. És ezeket a tényezőket csakis azon keresztül értelmezhetjük, hogy itt, a jelenben, miért nem találják a helyüket a közösségükben, miért nem tudnak megfelelően kapcsolódni más emberekhez.

Ez magyarázza azt is, hogy bizonyos szélsőséges körülmények között miért olyan óriási a függőségek előfordulása. Nem azért van jóval több drogfüggő a harctéren harcoló katonák vagy a mélyszegénységben élő gettólakók körében, mert itt sokkal több erkölcstelen ember található. Hanem azért, mert a szükségletek szélsőséges kielégítetlensége még olyan embereket is jóval hajlamosabbá tesz a függőségre, akik máskülönben kevésbé válnának függővé.

Lee Robins és munkatársai a vietnámi háborúból hazatérő amerikai katonákat vizsgálták. A katonák általános mintájában nagyjából minden ötödik számolt be arról, hogy vietnámi szolgálata alatt opiátfüggővé vált. Hazatérésük után azonban az opiáthasználat és a függőség gyakorisága megközelítette a szolgálat előtti szintet. A szélsőséges környezet radikális megváltozása a szerhasználati minták radikális változását hozta magával.

Mert ahogy Viktor Frankl írja: „egy abnormális helyzetre adott abnormális reakció normális viselkedés.”

Nem egyféle út vezet a függőséghez.
Nem is egyféle függőség van.
És nem is egyféle út vezet a felépüléshez.