Danny Kushlick, a brit Transform drogpolitikai alapítvány igazgatójának írása a drogtilalom sokak által nem ismert oldaláról.
A droggal kapcsolatos bűnözés több veszteséget okoz, mint amennyi a Home Office (Belügyminisztérium) éves költségvetése, a droghasználók kezelése azonban alulfinanszírozott és büntetéssel párosul.
A munkáspártiak és a konzervatívok egymást túllicitálva szorgalmazzák a törvény és rend fenntartását, hogy kormányra jussanak. Mindkét fél elkötelezte magát azonban egy olyan rendszer mellett, amely egyes vélemények szerint több bűnözésért felelős, mint bármely más szabályozási rendszer. A múlt hónapban megjelent 2004-es általános költségvetési jelentésben Gordon Brown 15 milliárd fontra becsülte a Home Office működtetésének költségeit a 2007-2008-as évben, több mint 4 milliárd fonttal többe, mint amennyibe 2002-2003-ban került, de még így is egy milliárddal kevesebbe, mint az a 16 milliárd font, amennyibe a kormány becslései szerint a droggal összefüggő bűnözés kerül minden évben. Lehetséges lenne, hogy ezek a kiadások valójában éppenhogy kitermelik ezt a fajta bűnözést? Vajon létezik egy olyan politikai elefánt, amely úgy elrejtőzött, hogy senki sem látja?
A Transform becslései szerint a drogtilalom 100-200 milliárd font közötti összegbe került az elmúlt 20 évben. A kormány becslései szerint 20 milliárd dollárba kerül évente.
1961-ben az Egyesült Királyság is aláírta az ENSZ kábítószerügyi konvencióját, csatlakozva ahhoz a 150 tagállamhoz, amelyek kriminalizálták bizonyos pszichoaktív szerek előállítását, forgalmazását és használatát. Ebben a sorsdöntő pillanatban született meg a globális drogtilalom. Tíz évvel később az akkori belügyminiszter, Jim Callaghan bevezette az 1971. évi Kábítószerrel való Visszaélésről szóló Törvényt. Ebben az időben kevesebb mint 5000 problémás droghasználó élt Nagy-Britanniában. Napjainkaban számukat 280.000-re teszik, többségük heroint és/vagy kokaint használ.
Az ópium- és koka-alapú termékek árát sajnálatos módon nem a pénzügyminiszter ellenőrzi. Ez a feladat a szabályozatlan feketepiacra hárul. A kereskedelemmel együtt járó kockázat miatt a profitráták meghaladják a bolygó bármely más árucikkéhez kapcsolódó haszonkulcsokat – nem ritka, hogy a kereskedők 2000-3000%-os haszonnal adják tovább az árut a termelési költségekhez képest, ez az összeg ajándék a szervezett bűnözésnek. A magas utcai árak a drogfogyasztást olyan szokássá teszik, amelyet a legtöbb ember nem engedhet meg magának. Egy átlagos heroinfüggő kiadásai napi 50 fontnál kezdődnek; a crack használata akár több száz fontba kerülhet. Az átlagos keresetű problémás használók gyakran bűnözéshez folyamodnak, hogy megteremtsék a napi adagra valót.
Az Egyesült Királyságban 8 millió nagyivó él, közülük 2 millióan alkoholisták. Az alkoholabúzussal összefüggő bűnözés költségeit 7,3 milliárd dollárra becsülik – ezek többnyire erőszakos bűncselekmények. Az alkohol használatához kevés csekély értékben elkövetett vagyon elleni bűncselekményt társul, a 12 millió dohányzó brit pedig szinte semmilyen bűncselekményt nem követ el. A receptre kapható nyugtatóktól függő milliónyi ember nem koldul az utcasarkon vagy tör be házakba. A heroin- és crackhasználók jóval kisebb csoportja sokkal több bűncselekményt követ el, csakis azért, mert napi drogszükségletük kielégítése a tilalom miatt sokba kerül.
A brit szextörvények bevezetéseként készített kormányáttekintés szerint az utcai prostitúció 95%-a kapcsolódik a crack és heroinhasználathoz. Az utak szélén üzletelő nők többsége azért folytatja ezt a tevékenységet, hogy hozzájusson egy darab crackhez, és a következő 36 órában újra és újra megismétlik ezt a kört, amíg aztán ki nem dőlnek, hogy heroinfogyasztással múlassák az időt egészen addig, amíg a kör újra nem kezdődik.
Mielőtt azonban azt hinnénk, hogy a legalizáció önmagában univerzális gyógyszer lenne, képzeljünk el 12 millió heroinfüggőt a jelenlegi dohányosok helyére, egy olyan világot, ahol a cracket olyan aggresszív eszközökkel reklámozzák a fiatalok között, mint amelyeket a British American Tobbacco vagy az alkopop italokat forgalmazó cégek tökéletesítettek. Vajon nincs-e már most is elég legális drog a piacon a gyermekeink elcsábítására?
Tegyünk tehát úgy, mintha a fiatalok a gonosz pusherek prédái lennének, nem pedig szabad döntésre képes egyének, akik a felnőttekhez hasonlóan néha rossz döntéseket hoznak. És ha elbuknak, akkor mindenekelőtt bizonyosodjunk meg róla, hogy a törvény hosszú karja eléri őket.
A problémás használat egyértelműen összefügg a rossz szociális helyzettel, így kizárólag az okok gyökerének kezelése képes jelentősen csökkenteni az új problémás használók számát. Nem véletlen, hogy Nagy-Britannia élen jár a problémás droghasználók arányában Európában, és emellett egyike azon országoknak, amelyekben a szegény és gazdag közötti különbség a legnagyobb.
A tilalom a lopás egyik fő okának számít, felelős az erőszakos bandaháborúkért, hozzájárul a nagyvárosi gettósodáshoz és bűnözőt farag egyébiránt törvénytisztelő polgárok millióiból.
Az Egyesült Királyságban több ember tölti börtönbüntetését, mint bármely más nyugat-európai országban. Anekdotikus beszámolók szerint a börtönpopuláció 30-80%-a olyan vagyon elleni bűncselekményekért ül, amelyekkel a napi heroin- vagy crackadagjukat próbálták finanszírozni. A tilalom ezenkívül jelentősen hozzájárul Latin-Amerika, Afganisztán és a Karib-térség destabilizálódásához.
Találjuk hát meg a kiutat ebből kudarchalmazból: negyedmillió illegális droghasználónk kezelésére 573 milló font áll rendelkezésre (az alkoholfogyasztók kezelésére szánt 100 millió fonttal ellentétben). A kezelésekre fordított költségek nagy része a büntető-igazságszolgáltatás rendszerén folyik keresztül: a Büntető-Igazságszolgáltatási Intervenciós Program a problémás droghasználók bűnelkövetésének csökkentésére szolgáló legújabb törekvések zászlóshajója.
A tilalom hatására az illegális drogok ára az égbe szökik, ennek hatására a problémás használók egészen addig lopni fognak, amíg bíróság elé nem kerülnek. Ezután – és csak ezután – biztosítanak számukra olyan kezelési programokat, amelyek minősége elég változatos. Ez azt jelenti, hogy az általunk kiadott pénz többségét a törvény végrehajtására költjük, a társadalom viseli a költségeket és az egész rendszer „szigorúan bűnözésellenesnek” látszik. A kormány hatékony ártalomnövelő politikát folytat, a bűnüldözési politikáját kezelésnek álcázza.
Az újságírók, parlamenti képviselők, civil szervezetek és tudósok erre meglepő némasággal reagálnak. 2002-ben az Observer c. folyóirat közvéleménykutatást folytatott különféle drogpolitikai kérdésekkel kapcsolatban: az emberek 45%-a szerint az utcai bűnözést és rablásokat csökkenti lehetne a keménydrogok dekriminalizációjával.
Ha a felnőtt lakosság majdnem fele megérti, hogy a tilalom vagyon elleni bűncselekményekhez vezet, vajon a politikai döntéshozók, a sajtó, a kriminológusok és a civil szervezetek miért nem szorgalmazzák a bűnözés csökkentését és a büntetjog reformját?
A tilalom addig fog folytatódni, amíg potenciális bírálói csendben maradnak. A különféle pártokhoz tartozó belügyminiszterek pedig tovább harsognak a bűnözés csökkentéséről, miközben valójában olyan politikát folytatnak, amely megduplázza azt. Ha legközelebb a bűnözéssel kapcsolatos adatok szerepelnek majd a hírekben, figyelj éberen – lehet, hogy egy elefánt tartózkodik a szobában.
Danny Kushlick, a Transform Drug Policy Foundation igazgatója
(Guardian, 2004. aug 6.)
