A Magyar Nemzet az ártalomcsökkentő drogpolitika mellett érvel
A sajátjához hasonló szemléletváltást sürget a Magyar Nemzet a drogfogyasztókhoz való hozzáállásban.

Az augusztus 23-ai számában a Magyar Nemzet egy terjedelmes cikket jelentetett meg a hazai droghelyzet és drogpolitika aktuális kérdéseiről.
Lukács Csaba Józan Babák című írása nem csupán a kábítószert fogyasztó szülőkkel és gyermekeikkel foglalkozik, hanem betekintést enged a rendőrség és a szakemberek drogpolitikával kapcsolatos véleményébe is.
Egyre inkább úgy tűnik, hogy a Magyar Nemzet – talán az utóbbi hetek aktív drogügyi párbeszédeinek hatására – ismét felülbírálta a fogyasztót és terjesztőt egyaránt bűnözőként kezelő drogpolitika melletti ágálását és hozzáállása egészen közel került a drogügyi szakértők krémjének véleményéhez. A cikk bevezetőjében a következőt olvashatjuk:
„Szemléletváltásra van szükség: a teljes – és reménytelen – tiltás helyett az ártalomcsökkentésre kellene koncentrálni, át kell értékelni a rendőrségnek és az egészségügynek az ügyben betöltött szerepét, és mindenkinek meg kell tanulnia: a drogos is ember, csak nagy bajban van”.
A drogfogyasztó anyukák és gyermekeik kapcsán a szerző beszámol az I. Számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika és a Magyar Emberi Jogvédő Központ Alapítvány (MEJOK) szervezésében megrendezett szakmai konferenciáról, illetve elbeszélget Oberth Józseffel a MEJOK elnökével és egy érintett anyukával a Józan Babák önsegítő csoportról.
A témát a rendőrség hozzáállására irányítva megtudhatjuk, hogy a rendőrök ésszerűtlennek és értelmetlen pénzkidobásnak tartják a fogyasztók üldözését és a diszkórazziákat. Lukács hivatkozik a TASZ megbízásából az Országos Kriminológiai Intézet által készített kutatásra, mely szerint a rendőrök egyharmada, a rendőrhallgatók csaknem fele nem szívesen intézkedne a fűfogyasztó fiatalokkal szemben, továbbá több mint 54 százalékuk szerint a büntetőjogi tiltás nem képes hatékonyan visszaszorítani a droghasználatot.
A cikkben még szó esik egy holland „drogzsaruról” készített dokumentumfilmről, belövőszobákról és tűcsere programról, de ezek részletezése helyett minden érdeklődőnek azt javaslom, hogy olvassa el az eredeti cikket.

Kapcsolódó anyag
Ártalomcsökkentés: szemlélet és gyakorlat
Kardos Tamás
Drogriporter
2008.09.02.
Téma: Ártalomcsökkentés
Ország: Magyarország
Sorozat:Médiamonitor