Tematikus sajtószüretünk alapján jobban járunk, ha nem az év végére időzített cikkekből készülünk a szilveszterre, de azért akad pár üdítő kivétel
Bármennyire is megtanult az alkohollal együtt élni a magyar nép, szilveszter előtt kétségbeesett cikkek lepik el a médiát, melyek még az utolsó pillanatban elővigyázatosságra intik a szilveszteri mulatozás előtt álló olvasókat. Annak ellenére, hogy a toxikológus Dr. Zacher szerint, az alkoholt nem számítva hétvégenként 350 ezer, de még az óvatosabb becslések szerint is mintegy 80-100 ezer tudat módosul szerte az országban, őket alig óhajtja valaki megszólítani. Ez annyiban érthető, hogy a szilveszteri rosszullétek és balesetek toronymagasan elsőszámú okozója a túlzott alkoholfogyasztás, mégis egyfajta naiv szűklátókörűségről tanúskodik a tanácsadásnak az alkoholfogyasztásra való szűkítése pont szilveszterkor, ami szinte mindenki számára egyet jelent a féktelen bulizással. No, de lássuk, miből élünk!

A cikkek közös jellemzője, hogy egyaránt mértékletességre intik az óévet pezsgővel és más szeszes italokkal búcsúztatókat, ami önmagában mindenképp üdvös, ám élnénk a gyanúperrel, hogy lesz, aki ennek dacára sem áll meg a szalonspiccnél és emlékezetes berúgást tartogat az év végére, márpedig őket lenne a legfontosabb megszólítani. Arról, hogy mit tehetünk, ha barátunk, barátnőnk, vagy éppen mi magunk csúnyán elvétettük a kívánatos dózist, csak kevés szerző tér ki, holott köztudott, hogy például a marihuánával ellentétben az alkohol könnyen túladagolható, ami szabálytalan légzéshez, kómához, szélsőséges esetben halálhoz is vezethet.
Ha a Stop.hu cikkének információval vértezzük fel magunkat, a túlzott alkoholfogyasztás káros élettani hatásainak ecsetelésével próbálhatjuk meg elvenni a szórakozó társaság kedvét a szilveszteri elhajlástól, míg magunk bölcsen az egészségre előnyös mennyiség fogyasztásával nyújthatunk példát. Valakinek biztos ez is működik…
Az MNO hasábjain már egy praktizáló orvos nyújt tanácsokat az alkoholivásban tanúsított mértékletességről és ez érezhető is: a túlzott részegség mellett arról is olvashatunk, miként óvhatjuk meg az eszméletlenre ivott társaink életét, ami egy akut helyzetben kétségkívül hasznosabb, mint a napi egészséges alkoholmennyiség centiliter pontosságú meghatározása.

A Weborvos hosszasan értekezik az ittasság szintjeiről, az alkoholnak a sportokban betöltött szerepéről, valamint a franciák vörösboros étrendjének egészségügyi hatásairól, míg végre rátér a tanácsokra. Ezek azonban kimerülnek a mértékletességre intésben és az ennek hiányában várható egészségügyi károk felsorolásában, de megint csak nem olvashatunk a teendőkről vészhelyzetben. Az üzenet, miszerint „alkoholt tartalmazó italokat kizárólag kis mennyiségben, étkezéshez fogyasszunk, így lassabb az alkohol felszívódása” – aligha elegendő egy buliba induló fiatalnak, de még az őt óvni kívánó szülőknek sem.
Hasonló a helyzet a Webbeteg cikkével is, melyben számos érdekességet találunk a mérsékelt sör- és borfogyasztás kedvező élettani hatásairól, majd végül elrettentésként olvashatunk az alkoholmérgezésről és az alkoholizmus kialakulásáról. Valljuk be, ez sem segít sokat a szilveszteri buliba készülőknek.
A Harmonet szilveszterezési tanácsadóját az az addiktológiai konzultáns jegyzi, akinek már a Drogriporteren is közöltük több vendégcikkét. Gelsei Bernadett gyakorlati szemszögből közelít a kérdéshez és egyaránt nyújt tanácsot a józanságot, az alkoholt és az illegális drogokat választóknak. Végre a józanság mellett döntő is megtudhatja, miként vészelheti át jókedvűen a szilveszter estét és hogyan válhat illuminált társai hasznára, például józan sofőrként. Az alkoholfogyasztók ebben a cikkben először már ártalomcsökkentő tippeket is kapnak, például az ivás tempójáról, a víz állandó pótlásáról és a testük által küldött jelek megfelelő értelmezéséről. És végre az illegális drogokat választók is kapnak egy rövid, ám hasznos javaslatcsokrot. Itt egy korrigálással is élnénk: Tévedés, hogy „az alkoholon és a gyógyszereken kívül minden más tudatmódosító szer illegális”, gondoljunk csak a hajnalkamagra, egyes gombafajokra, kéjgázra stb., de akár a koffeinre is, amit manapság előszeretettel kevernek alkohollal, ezzel komoly terhelést nyújtva a szervezetnek. Ez is megérne egy misét az újévi mulatozások idején.

Végül pedig a legérdekesebbnek tűnő kezdeményezésben prevenciós és ártalomcsökkentő szervezet szakértője, énekes, rendező, olimpikon, fesztivál programigazgató, pilóta és alkoholgyártó beszélget közösen arról, hogy hol a határ az év végi mulatozásban. Legnagyobb sajnálatunkra csak a beharangozót és a beszélgetés résztvevőit bemutató háttéranyagot találtuk meg, magát a videót vagy az abban elhangzottakat összefoglaló cikket nem. Ha valaki szemfülesebb nálunk és tud egy linket prezentálni a beszélgetéshez, ne habozzon! Minden kedves olvasónknak boldog új évet kívánunk!
Kardos Tamás
Drogriporter
2012.12.30.