Az Addiktológia 2008/1 számában három írás is született a pszichedelikus kultúra témájában. Ketten a Bázelben megrendezett Pszichedelikus Fórumról tudósítanak, e cikk szerzője pedig a Magyar Pszichedelikus Közösségről írt tanulmányt
Ti ne haljatok meg úgy, ahogyan én (Ajánló – Sport Géza)
Kitűnően sikerült összefoglaló az élsportolók és az alkoholproblémák kapcsolatáról, sok videóval és a téma szakértőinek megszólaltatásával
Ürüléket is tartalmaz az újfajta drog (Orient Press)
A rövid cikk számos tévedést vonultat fel, többek között azt állítja, hogy a GHB amfetaminszármazék és a mesterséges anyagokról nem tudhatjuk, hogy mi van bennük
Ürüléket is tartalmaz az újfajta drog (Olvasói levél)
Szeretnénk felhívni a figyelmüket az „Ürüléket is tartalmaz az újfajta drog” című írásukban szereplő tévedésekre. A cikk nagy részben Pretsner Ramóna őrnagy, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának munkatársának állításaira hagyatkozik, amelyek sajnos több ponton is tévesek.
Az őrnagy közlése szerint a „GHB, avagy folyékony extasy, randidrog. Stimulálóként használják, mint a GBL-t”. (…) „Amfetaminszármazék a „Gina” is.”
Annak ellenére, hogy a GHB-nek egyik elterjedt neve a folyékony ecstasy, valójában semmi köze a stimulánsokhoz és végképp nem amfetaminszármazék. A GHB-t altatószerként fejlesztették ki és a nyugtatók közé sorolható, hatását leginkább az alkoholéhoz szokták hasonlítani. A szervezetbe juttatott GBL a testben GHB-vá alakul, tehát ebben a kontextusban nincs értelme elkülöníteni e két szer rekreációs használati módját.
„Szexuális visszaélésékre alkalmas, mert döntésképtelenné teszi használóját. Ezek mesterséges anyagok, így nem lehet tudni, mi van bennük” – folytatja Pretsner.
Az első állításban mutatkozik meg az alkoholhoz hasonló hatás: magas dózis bevitele esetén mindkét anyag valóban tudatvesztést okozhat, ami által a szer használója kiszolgáltatottá válik. Emellett azonban fontos megjegyezni, hogy a GHB-t elsősorban – hasonlóan az alkoholhoz – rekreációs drogként szokták használni, mivel alacsony dózisban (500 mg és 3000 mg között) az eufória és a részegség érzését, megnövekedett libidót és társas oldottságot nyújt. Bár GHB használattal összefüggésbe hozható szexuális visszaélések valóban léteznek, nem feledkezhetünk meg róla, hogy az első számú randidrog az alkohol, amelyet több mint 3-szor gyakrabban használnak ilyen célra, mint a kábítószereket. Ugyanakkor az őrnagy nem szól arról a valóban hasznos tényről, hogy GHB igazi veszélyét az alkohollal és/vagy depresszánsokkal együttes használata jelenti, amely könnyen vezethet túladagolásos tünetekhez és életveszélyes állapothoz.
A második állítás nehezen értelmezhető: A GHB – amellett, hogy mesterségesen is előállítható – egy olyan természetes tápanyag, ami az állatokban és az emberekben is megtalálható. Másfelől, érthetetlen, hogy egy mesterséges anyagról miért ne lehetne tudni, hogy „mi van benne”. A gyógyszerek túlnyomó többsége például olyan mesterséges anyagokat tartalmazó tabletta vagy folyadék, amelynek a dobozán precízen fel van tüntetve, hogy milyen ható, kötő- és egyéb anyagokat tartalmaz. Sokkal inkább a drogok illegális volta miatt nem lehet tudni, hogy pontosan mit is tartalmaz az adott szer és ez alól a természetes anyagok sem kivételek: a fekete piaci forgalomban értékesített marihuána mellé a díler többnyire nem mellékel használati útmutatót, amelyből ellenőrizhető lenne a hatóanyag-tartalom.
„Foglaltak már le ürüléket, állati maradványokat tartalmazó amfetaminszármazékot is.”
Vajon ez lenne a címben szereplő újfajta drog? Egy szert nem tesz újjá az, hogy milyen szennyezőanyagokat tartalmaz.
Pár éve nagy sajtóvisszhangot váltott ki a hír, mely szerint több gyógyteában állati ürüléket és rovardarabokat találtak a fogyasztóvédők. Emlékeink szerint senki nem tette meg azt a bizarr lépést, hogy ezeket a termékeket újfajta gyógyteaként azonosította.
„Keveset tudunk a marihuána hatásairól is. De a legújabb tanulmányok kimutatták, összefüggés van a fogyasztása, a skizofrénia, a depresszió és az epilepszia között – magyarázta Pretsner Ramóna.”
A marihuána az egyik legrégebb óta és legalaposabban kutatott drog, a hatásaival foglalkozó tanulmányokból egész könyvtárnyi áll rendelkezésünkre. Az újabb tanulmányok éppen azt állítják, hogy a kannabisz fogyasztása és a mentális betegségek (pl. a szkizofrénia) között korántsem annyira egyértelmű az összefüggés, mint azt korábban vélték. Ez ügyben a sajtó által talán leginkább felkapott hír az angol Independent magazinból származik, amely egy tavalyi vezércikkében bocsánatot kért az olvasóitól, amiért a marihuána dekriminalizációját támogatta és közölte, hogy a mai marihuána valójában 20-szor erősebb a korábbi fajtáknál és a szkizofrénia kialakulásáért is felelőssé tehető. Az írás nemzetközi hullámokat kavart és több szakértő is élesen bírálta, így pár hónappal később – immár hitelesebb információkra támaszkodva – visszavonta a bocsánatkérést és közölte, hogy a „bizonyítékok szerint a kannabisz használata még a legrosszabb esetben is 1 százalékkal növelheti a szkizofrénia kialakulásának kockázatát”. A A bocsánatkérést visszavonó cikkben hivatkoznak még David Nutt professzor a The Lancet c. tudományos lapban megjelent cikkére, amely szerint a kannabisz használat és a mentális betegségek közötti oksági kapcsolatra nincs bizonyíték, csupán arra, hogy egyes emberek a különféle problémáik öngyógyítására használják a szert. További információk a kannabisz lehetséges lelki és mentális hatásairól a linkek alatt olvashatóak.
Kiegészítéseinket és pontosításainkat a konstruktív kritika szándékával fogalmaztuk meg, abban a reményben, hogy a jövőben nagyobb figyelmet szentelnek a drogpolitikai híradások területén a pontos, kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményének, amely – mint bizonyára Önök is elismerik – rendkívül fontos egy ilyen kényes, vitatott tárgykör esetén. Továbbá szeretnénk felajánlani a T. Szerkesztőségnek, hogy a jövőben a hasonló témájú írásokhoz akár előzetes szakmai konzultációt is nyújtunk, vagy megadjuk olyan szakemberek elérhetőségét, akik segíthetnek ebben.
Ez a levél a Társaság a Szabadságjogokért Médiamonitor programjának részeként született, melynek célja a média hiteles és tényszerű tájékoztatásnak segítése drogtémában. Levelünk a műsoruk kritikájaként felkerült a www.drogriporter.hu című honlapunkra.
További sok sikert a munkájukhoz,
Kardos Tamás
Társaság a Szabadságjogokért
Médiamonitor Program
tel./fax:+36-1-209-00-46
www.drogriporter.hu
A Médiamonitor program SozialMarie díjjal kitüntetett szociális program.
Élvhajhászok (Medipress – Ajánló)
Az angol modern diszkók mint a korai rave partik legalizált változatai
Durvább, mint a kokain – Mi az? (Harmonet)
A válasz a cikk szerint a metamfetamin, mi azonban körültekintésre intünk
Fű receptre (Ajánló – HVG)
A kannabinoidok antibakteriális hatásáról a HVG hasábjain
Család, személyiség, droghasználat (Kölöknet – Ajánló)
A serdülőkori droghasználat lelki és családi hátteréről a Kölökneten
Drogprevenció L.L. Junior módra
A népszerű rapper intelmei a kábítószerezés csapdájáról
Túllőve – (Szocháló – Ajánló)
A túladagolásos esetek körüli félreértések tisztázása és a heroinbetegek kezelésével kapcsolatos dilemmák