Az angol modern diszkók mint a korai rave partik legalizált változatai
A Medipress oldalán olvastuk, hogy egy a Journal of Consumer Research-ben megjelent friss tanulmány szerzői szerint, a mai szervezett, biztonsági őrökkel védett partikba kontrolláltabb formában átszivárgott a 80-as, 90-es évek földalatti bulijainak illegális jellege, így a mindennapi élet normáinak átmeneti felfüggesztése és a droghasználat is.
"Felfedeztük, hogy a fülsüketítő zene effektusai, az Ecstasy fogyasztás, az energikus tánc és a térrendezés együttesen egy kiszámított, igen keresett, megosztott élményt nyújtanak; a mindennapi élet szabályainak és normáinak átmeneti megszűnését.” – magyarázták a szerzők. „Továbbá szerintünk a klub, az élvezetes tevékenységek és élmények, melyeket nyújt, az illegalitás tere lett.”
Az angol kutatók 5 éves munkájukkal látszólag arra a közhelyre mutatnak rá, hogy ami korábban csak underground körökben működött, az ma már mainstream partikultúra, tehát a szórakoztatóipar része. A helyzet ennél azért bonyolultabb a szigetországban. 1990-ben, a földalatti bulikra válaszolva, Graham Bill miniszter bevezette az Entertainments (Increased Penalties) Act-et, melynek értelmében súlyos büntetéseket helyeztek kilátásba az illegális partik szervezői és részvevői számára egyaránt. Körülbelül ekkora tehető az ipari komplexumokban és a szabadtéren megrendezésre kerülő elektronikus zenei partik elterjedése, amelyről bővebben Bátorfy Attila írásában olvashatunk.
"A rave-ek instabil, előrejelezhetetlen élvezetet jelentettek, mely morális pánikot keltett a médiában és a hatóságok körében. A klubok sokkal inkább törvényes kereteket biztosítanak, ahol meg lehet tapasztalni a rave eufóriáját.”
Az itthoni partikról azonban túlzás lenne kijelenti, hogy az évtizedekkel korábbi bulik legális másai lennének. 2005 első felében újraéledt a diszkórazziák gyakorlata, amelyről nehezen állítható, hogy a biztonságos szórakozást célozták, hiszen a békésen szórakozó fiatalok bulizásának megszakítása és ruházatuk, pupillájuk vizsgálata sem kínálatcsökkentés, sem költséghatékonyság szempontjából nem bizonyult hatékonynak, ráadásul az Ombudsman is törvénysértőnek nyilvánította a gyakorlatot. Bár mostanra (átmenetileg?) megszűntek a razziák, a keceli eset egyértelműen rámutat, hogy az ártalomcsökkentés elfogadottsága terén még mindig rosszul állunk: sok diszkóban csak meleg víz folyik a csapból, nincs megoldva a szellőztetés, nem engedik be a partyservice önkénteseit (mondván, náluk nem használnak kábítószereket) és ha mégis kiderül az a nem meglepő dolog, hogy az adott helyen drogot fogyasztottak, akkor az a szórakozóhely bezáratásához is vezethet. A diszkórazziák megszűntetésének nem az az üzenete, hogy a drogprobléma megoldódott, pusztán annyi, hogy a jelenség kezelésének több szempontból sem ez a megfelelő módja, ezért fontos lenne kidolgozni olyan, mindenki szórakozásának biztonságát szem előtt tartó stratégiákat, amelyek a realitás talaján állva a drogfogyasztással is kalkulálnak.
Fejér Balázs (aka DJ Naga) már bő tíz évvel ezelőtt Az LSD kultusza című kulturális antropológia szakdolgozatában – melynek alapját a 1993-1996 között végzett terepmunkája képezte – feltárta az acid és a house partik spirituális jellegét és a DJ központi szerepét, aki „az egész utazás harmóniájáért, e közös virtuális tér tájaiért felelős.”
"Íme a house műfaj és az acid-kultusz lényege. Egy csoport tudatilag befolyásolt, multi-percepcionálisan széttagolt élményét egy posztjában kulturálisan megerősített specialista nyilvános együttléti térben befolyásolja, és befogadói/előadói visszacsatolások mellett saját (művészi/emberi/mágikus) szándékait érvényesíti. A Dj figurája ezen a ponton a pap, a médium és a sámán alakjával kerül összefüggésbe, s ezek a képzetek meg is jelennek az acid-mítosz és ideológia szintjén." (43.o.)
"A party élmény, szűkebben az LSD-fogyasztás jellegzetes, a résztvevők által nem ritkán emlegetett indoka a lét és a világ igazságainak megértésére irányuló általános spirituális keresés, ennek környezetében értelmeződik a résztvevők számára az acid-kultusz." (63.-64.o.)
Bár Fejér –a hivatkozott tanulmány kutatóival ellentétben – elsősorban az LSD és nem az ecstasy szerepét vizsgálta a partik és a partizók életében, a használat motivációiban feltűnő párhuzamok egyértelműek és az ez irányú kutatások szerint ezek nem sokat változtak az utóbbi évtizedben. A két ország partikultúrájában a különbség inkább a megítélésben és a partizók biztonságos szórakozásának biztosításában figyelhető meg, amiben Magyarországnak még lenne hova fejlődnie.
Kardos Tamás
Drogriporter
2008.10.24.
