Nem beszélhetünk könnyű- és keménydrogokról, de a kockázatok között van különbség – nyilatkozza az interjúalany, ám a szerző makacsul a saját, téves nézeteit erőlteti az olvasóra
Sajtószüretünk tapasztalatai szerint a Magyar Nemzet Online pörgött rá leginkább a Kábítószer-ellenes világnap témájára. Üdítő módon nem csupán a tőle megszokott riogató és tilalompárti írásokkal emlékezett meg az évfordulóról, hanem beszámolt a Globális Drogpolitikai Bizottság a droghasználók büntetésével szemben tett állásfoglalásáról, valamint Zacher Gábortól érdeklődött a két hónapja bevezetett C-lista eddigi hatásairól.
A harmadik, a Médiamonitor által kiválasztott cikk szerzője Funk Sándor addiktológussal készített interjút. Az írás érdekessége, hogy a szerző, Bucsy Levente meredek állításai a cikk elején olyan kontextust teremtenek, amelyben a főorvos mondandója már egészen jelentéstartalmat vesz fel. Kivételesen induljunk a cikk közepétől és kezdetben koncentráljunk az interjúra, csak hogy tisztán lássuk, annak állításait.
A kérdező a régi mítosz, a „könnyű drog – kemény drog” felosztásának szakszerűségére kérdez rá, amire az addiktológus úgy reagál, hogy sokkal inkább kisebb és nagyobb kockázatú szerekről beszélhetünk, a kapudrog elméletet pedig jobb, ha elfelejtjük. A marihuána és a kokain kockázatait összehasonlító példája szerint
„ismerjük a Duna medrét és a Niagarát, mindkettőnek van lejtési szöge, de közel sem ugyanakkora”.
Persze a példát tovább lehetne színezni a felhasználási módok és célok beemelésével, amire az interjú röviden szintén kitér, hiszen nem minden kokainfogyasztás jelent fejesugrást a Niagarába éppúgy, ahogyan a túl sok sodrással a Duna sodrása is felerősödhet és felboríthatja a tutajt. Itt azonban nem is ez a fontos, hanem annak az észrevétele, hogy egy hatásvadász bevezető miként értelmezi át ezeket az alapvetően szakmai jellegű megállapításokat, tehát vessünk egy pillantást az interjúnak megágyazó állításokra.
Bucsy ugyanis egy saját töprengéssel indítja cikkét a fenti kérdésről, amiben odáig jut, hogy a
„szerek skálájának kiterjedésével azonban kezdett elmosódni a határ [az úgynevezett könnyű és kemény drogok között – K.T]. A vér akkor vált el a víztől, amikor az eredetileg könnyűnek meghatározott ecstasyról kiderült, a halállal cimborál.”
Miniszterelnökünktől már 2002 óta tudjuk, hogy „aki a kábítószerhez nyúl, az ördöggel cimborál”, nem volt azonban eddig tudomásunk a cimborasági lánc további szereplőiről. Márpedig Bucsy azt állítja, hogy egyes drogok – például az ecstasy – is cimborálnak, mégpedig a halállal. A sajtóban régóta jellemző a drogok megszemélyesítése és nem fogyasztási kultúrájuk, hanem puszta létezésük okolása a halálesetekért, gondoljunk csak az „újra ölt a gyilkos drog” típusú cikkekre. Ezek az írások rendszerint szem elől tévesztik a halálesetek olyan lényeges körülményeit, mint például a hosszú ideje tartó függőség, a nagy dózis alkalmazása és a különböző szerek együttes fogyasztása. Az ecstasyról (MDMA) már csak azért is fals dolog azt állítani, hogy a „halállal cimborál” (bármit jelentsen is ez), hiszen a használatával közvetlenül összefüggésbe hozott halálesetek száma a többi legális és illegális droggal összehasonlítva kifejezetten alacsony és körülbelül minden tízezredik ecstasy fogyasztás okoz akut ártalmakat a használó számára. Ehhez képest a cimboraelmélet megalkotója szerint a pálinka fogyasztása üdvös és támogatandó, hiába hozható összefüggésbe minden ötödik magyar férfi halála az alkoholivással. Logikus, nem igaz?
Bucsy következő mondatában pedig már azt fejtegeti, hogy a kokaint is megpróbálták a
„kevésbé veszélyes kategóriába söpörni” (ugyan kik és mikor?), míg ki nem derült, hogy „annak krekk (sic!) nevű édestestvére szintén embert ölt”.
Az ismételten a megszemélyesítés hatásvadász eszközével élő szerző látszólag nincs tisztában azzal, hogy a krónikus kokainhasználat is végződhet halállal – holott ez a crack feltűnése előtt majd’ 100 évvel ezelőtt kiderült – többek között ezért kezdték el korlátozni a kokain hozzáférhetőségét már a 1900-as évek elején.
A Drogriporter rendszeres olvasója nyilván kritikusan fogadja az MNO szerzőjének eszmefuttatását, de ha a drogok terén kevésbe tájékozott olvasó szembesül a cikkel, könnyen arra a megállapításra juthat, hogy az axióma szerint márpedig a kábítószerek ölnek, az idős addiktológus pedig felháborító módon mégis a szerecsent mosdatja és igyekszik relativizálni egyes drogok veszélyeit. Pedig a helyzet épp fordított.
Kardos Tamás
Drogriporter
2012.06.28.
