Mindennek meg kell fizetni az árát – tartja a közhelyes mondás. Aminek az igazságát a partizók és fesztiválozók a saját kárukon tanulják meg ezen a nyáron is. Mit tehetünk a más- és harmadnapok levertsége ellen?
„Monday blues” (hétfői szomorúság). „Suicide Tuesday” (öngyilkos kedd).
Ehhez hasonló kedves neveken is emlegetik az Ecstasy (MDMA) fogyasztói az ecstasy fogyasztás utáni napokat. Utalva arra, hogy az MDMA (túlzott) fogyasztása közben tapasztalt túláradó eufória és empátia érzéseit a lejövés után felválthatja egy beszűkült tudatállapot, egy enervált, kiégett érzelmi gödör. Amikor emberünk legszívesebben csak bekucorodna magzatpózban valami sarokba Massive Attack-et hallgatva, és fogadkozik, hogy soha többet.
Persze ezek az állapotokon nem szükségszerűen megy át mindenki – és nem is ugyanazon intenzivitással tapasztalja meg őket. Mi több, megfelelő dózisban és környezetben (például klinikai gyógyászati alkalmazás során) az MDMA-nak többnyire kimondottan pozitív a lejövetele (afterglow). Nagyban függ ez attól, hogy ki éppen hol tart az ecstasy-val való ismerkedési folyamatban és a saját kis lelki fejlődésének az útján – mire használja és mennyire képes jól használni a szert.
A „nem kell drogozni oszt nem lesz baj”-féle tanácsokkal tele van a padlás. Csak éppen ettől még az emberek fogyasztanak. Szerencsére vannak olyan szabályok, amelyek betartásával az ember csökkentheti az ártalmakat és enyhítheti a másnapok kárait.
Mi okozza az eki-másnaposságot?
Az MDMA különféle ingerületátvivő anyagok – szerotonin, dopamin, norepinefrin – koncentrációját változtatja meg az idegrendszerünkben. Elsősorban ez felelős azért az intenzív eufóriáért, amit a hatása alatt az emberek átélnek. Ezek az anyagok azonban fontos szerepet játszanak az emberi szervezet számos funkciójának szabályozásában is: alvás, hangulat, fájdalom, étvágy és a többi. Ha túltolod a szerotonint – akkor később túl kevés lesz belőle.
Így tehát nem meglepő, ha az egyensúly felbomlásával éppen ezekben tapasztalhatunk változást: álmatlanság/kialvatlanság, kiégés, fejfájás, émelygés, étvágytalanság, nyugtalanság, szorongás. Bár amikor az ember ezekben benne van, hajlamos azt hinni, hogy jesszus, végleg kicsináltam magam: valójában ezek a tünetek többnyire 1-2 nap alatt elmúlnak. Hosszú távon, gyakori előfordulással azonban rajta hagyják a nyomukat a szervezetünkön: öregítenek bennünket.
Károsítja az MDMA az idegsejteket?
Az ecstasy idegkárosító (neurotoxikus) hatásaival terjedelmes szakirodalom foglalkozik. A jelenlegi tudásunk szerint ezek az idegkárosító hatások léteznek – de nagyban függnek az elfogyasztott dózistól és a fogyasztás gyakoriságától. Az átlagos, alkalmi fogyasztók esetében a hosszú távú, jelentős károsodás nem bizonyított. Minél magasabb azonban a dózis és minél gyakoribb a fogyasztás, annál jelentősebb a kockázat.
Amikor MDMA-t fogyasztasz, ún. oxidatív stressznek teszed ki az idegrendszeredet. Olyan mérgező anyagok, ún. szabad gyökök kerülnek a szervezetedbe, amelyeket normál esetben a tested által termelt antioxidánsok képesek semlegesíteni. Azonban intenzív drogfogyasztás esetén az egyensúly felbomlik: a szabad gyökök roncsolni kezdik a sejtjeidet. Ennek a kárait bizony megérzed.
Az MDMA ezenkívül megnöveli egy másik anyag, a glutamát előfordulását – ez pedig magas koncentrációban túlserkenti az idegsejtjeinket és ez sejtkárosító hatással jár. Ezt glutamát-excitotoxicitásnak is nevezik.
Hogyan előzhetjük meg a másnaposság kellemetlen tüneteit?
A másnap megelőzése aznap kezdődik
Az első aranyszabály az ekis másnapok megelőzésére/enyhítésére: a megfelelő minőségű/dózisú anyag, a megfelelő környezet és társaság (setting) és a megfelelő testi-lelki állapot (set).
Dióhéjban: fontos a megfelelő dózis (egy átlagos kezdő fogyasztónak egy negyed/fél tabi, illetve egy gramm kristály 1/8-a bőven elegendő). Fontos a megfelelő folyadékbevitel: ha sokat táncolsz, egy óra alatt legalább fél liter vizet igyál meg. És mivel a sok folyadék csökkentheti a véred sótartalmát, vagy egyél közben pár ropit, és/vagy igyál izotóniás sportitalokat, amelyek pótolják az elektrolitokat és ásványi anyagokat. Ha lehet, kerüld el az MDMA kombinálását más drogokkal (drogkombinációs táblázatunkat itt találod). Ez csak röviden: ehhez érdemes még elolvasni a Drogriporter Tudástár Ecstasy szócikkének és a Partizóknak szócikkének részletesebb tanácsait!
Na de mit tehetsz, ha mégis itt a másnaposság?
Álmatlanság és szorongás: megküzdési stratégiák
Elég gyakori tünet az eki-fogyasztás után az alvási ciklus felborulása és az álmatlanság. Az ember csak forgolódik, és még ha kis időre el is nyomja az álom, az nem pihentető. Előfordulhatnak nyugtalanító (rém)álmok, gondolatok és érzések. Esetleg úgy érzed, a szíved a torkodban dobog. És minél görcsösebben próbál az ember elaludni, annál kevésbé tud relaxálni. Szégyelli, törékenynek és sérülékenynek érzi magát.
Fontos, hogy ilyenkor se ess pánikba! Mint minden, ez is el fog múlni. Átmeneti. Ne felejtsd: gyakran jóval nagyobb szenvedést okozol magadnak azzal, hogy túlaggódod a dolgokat, mint maga a dolog, ami miatt aggódsz. Nem te vagy az első, aki ilyen állapotba került, és te is ki fogsz kerülni belőle.
Van, aki ebben a helyzetben automatikusan bedob valami nyugtatót/altatót (pl. benzodiazepin tartalmú tablettát), oszt jónapot. Ez valóban segíthet a súlyos szorongáson és álmatlanságon. De ne ez legyen az automatizmus és ne vedd félvállról a nyugtatókat! A benzo súlyos függőséget okozhat: sokkal több ember küzd idehaza vele, mint a stimulánsok mellékhatásaival. Vannak ennél kevésbé kockázatos nyugtatók, mint a citromfűlevél, amit gyógytea formájában lehet fogyasztani.
Ilyen helyzetben segíthet, ha valami számodra relaxáló, nyugalmat hozó tevékenységgel elvonod a figyelmed: olvasol, sorozatot nézel, fürdőt veszel stb. Sokat segít, ha hagysz időt magadnak az ekis buli után a pihenésre: mert ha ilyen állapotban kell valami kötelességedet elvégezni, annak többnyire nem lesz jó vége.
Különösen rossz ötlet a volán mögé ülni! Az életed és mások élete a legfontosabb. Adj időt magadnak, és előbb-utóbb (lehet, hogy már csak másnap) eljön a pihentető alvás!
Táplálkozás
Az MDMA egyik hatása az, hogy az étvágyadnak jó pár órára búcsút inthetsz. Talán még másnap sem jön meg az évágyad. Így tehát különösen fontos, hogy az MDMA élmény előtt 3-4 órával kiadós és tápláló ételt egyél. A másnap során előfordulhat, hogy emésztési problémáid vannak, szorulást tapasztalhatsz. Ilyenkor a könnyű, de tápanyagokban, vitaminokban gazdag étkezés, smoothiek, gyümölcsök, zöldségek segíthetnek.
Pisilési zavarok
Az MDMA fogyasztása viszonylag gyakran jár együtt vizelési problémákkal. Jön a vizelési inger – de a pisi nem. Emberünk erőlködik kicsit, aztán feladja. A nőknél ez a víz-visszatartási jelenség gyakoribb, mint a férfiaknál. Sajnos nem tehetsz túl sokat ez ellen: meg kell várnod, amíg helyreáll a vizelés. Vannak, akik a zöld tea kivonatait ajánlják, ami egyrészt antioxidáns tulajdonságú, de egyben a vizelést is elősegíti.
Ha van vizeleted, még ha kevés is, a színe sokat elmondhat neked. Ha túl sötét, akkor ki vagy száradva. Ha átlátszóan sárga, akkor megfelelő. Ha már teljesen színtelen, mint a víz, akkor valószínűleg túl sokat ittál.
Ezért is fontos a megfelelő hidratálás. Ami nem csak a sok folyadék fogyasztását jelenti, hanem azt is, hogy ügyelni kell a sóháztartás egyensúlyára is (pl. izotóniás sportitalok, sós nasik).
Orrápolás
Az orrba szippantás nem a legjobb módszer: roncsolja az orr nyálkahártyáját, ez később sebesedést, vérzést okozhat. Viszont ha valaki mégis emellett dönt, akkor érdemes finom porrá őrölnie a kristályos darabokat, ezzel minimalizálva a kárt. És előre beszerezni az orr nyálkahártyáját ápoló krémet, hogy elkerülje a sebesedést és vérzést. Apropó vérzés: ha a szippantáshoz nem tiszta és/vagy közösen használt szipkát használsz, akkor csúnya fertőzéseket kaphatsz el (akár még hepaC-t is).
Antioxidánsok
A fentebb leírt oxidatív stressz ellensúlyozására hasznos lehet olyan ételeket, kiegészítőket fogyasztani, amik ezt ellensúlyozzák. Fontos azonban tudni, hogy a Neten széles körben forgalmazott számos antioxidáns szer pozitív hatását klinikai vizsgálatok nem támasztják alá az MDMA fogyasztása esetén – inkább egyfajta „folklór” a fogyasztók körében! (Lásd például itt.)
Vannak, akik emiatt aztán áltudományos humbugnak tartják a másnaposság-megelőzés alábbi módszereit, amelyekkel élelmes vállalkozók próbálnak meggazdagodni. Mindenesetre nem lenne teljes a kép, ha ezekről nem írnánk. De tartsd észben: ezek a szerek, bár többnyire nem árthatnak, és akár segíthetnek is, nem is helyettesíthetik a megfelelő dózist, set-et, setting-et, sem a megfelelő pihenést! Ne dőlj be azoknak, akik a másnaposság csodálatos és univerzális ellenszerét ünneplik bennük!
Ilyen például a NAC (N-Acetil-L-Cisztein), aminek egyébként kellemetlen záptojás (kén) szaga van. A szervezetbe jutva aminosavvá, majd glutationná alakul át. Ez erős antioxidáns. A NAC egyben köptető, nyákoldó hatású is (ez például asztmás betegeknél akár súlyos görcsöt is kiválthat). Szóval érdemes vele óvatosan bánni. Ilyen még az R-alfa-liponsav (Na-R-ALA), ami egy állatkísérlet szerint ellensúlyozta az MDMA által kiváltott idegkárosító hatást patkányoknál. Ezeket a fogyasztók többnyire már az MDMA-val párhuzamosan elfogyasztják.
Vannak aztán a jóval közkeletűbb atioxidánsok is, mint például a C vitamin. Amit lehet például frissen facsart gyümölcslevek, vagy tabletták formájában is fogyasztani. És ott a magnézium, ami ellensúlyozza a fentebb leírt excitotoxicitás hatásait, sőt, még a fogak kényszeres csikorgatását is csillapíthatja, ami gyakori jelenség ekifogyasztóknál. Az E vitamin is erős antioxidáns, ami előfordul különféle növényi olajokban, a növényi kivonat kapható folyadék vagy kapszula formában, és szerencsére elég nehéz túladagolni. Szintén állatkísérletekben igazoltan csökkentette a sejtkárosodást olyan egereknél, akik nagy dózisú MDMA-t kaptak.
5-HTP
A szervezet többek között úgy állítja elő a szerotonin nevű ingerületátvivő anyagot, hogy az élelmiszerekben természetesen előforduló triptofánt 5-HTP-vé alakítja, majd ebből szerotonin keletkezik. Így hát a fogyasztói folklór már évtizedek óta azt sugalmazza, hogy az 5-HTP tartalmú kiegészítők fogyasztása eredményes lehet az eki-másnapok tüneteinek csillapítására. Logikusan hangzik: és vannak állatkísérletek, amelyek szerint az 5-HTP adagolása jótékony hatást gyakorolt MDMA-fogyasztó rágcsálóknál. De hogy az 5-HTP fogyasztásával elkerülheted a másnaposságot, arra nincs bizonyíték. (Egyébként az 5-HTP-t legális forgalomban már nem lehet kapni Magyarországon.)
Ami pedig különösen fontos: az 5-HTP-t veszélyes lehet az MDMA-val egy időben, illetve 24 órával előtte vagy utána fogyasztani, hiszen hozzájárulhat a szerotonin-szindróma kialakulásához! Ami kórosan magas szerotonin-koncentrációt eredményez az agyban, és súlyos rosszulléttel járhat.
Ha hosszú távú, pár napnál tovább elhúzódó tüneteket tapasztalsz, például álmatlanság, szorongás – akkor érdemes pszichiáterhez, pszichológushoz fordulnod. Mert valószínűleg több is van a felszín alatt az ekinél. És el kell gondolkodnod azon, hogy vajon nem lenne-e érdemes úgy általában felhagynod a stimulánsok fogyasztásával – és ehhez segítséget kérned (segítőhelyekért katt ide).