A TASZ munkatársának beszámolója a Kábítószerügyi Bizottság 50. üléséről.
A TASZ munkatársának beszámolója a Kábítószerügyi Bizottság 50. üléséről.
Bár az ENSZ Kábítószerügyi Bizottságának (CND) 50. ülésén (Bécs, március 12-16.) a kábítószerek előállításához szükséges prekurzor anyagok kereskedelmének korlátozása volt a központi téma, a legnagyobb viták még sem ebben a kérdésben zajlottak. A Bizottság elé került a kanadaiak által beterjesztett határozati javaslat, amely az ENSZ 10 éves kábítószerügyi akciótervének felülvizsgálatát célozza. 1998-ban az ENSZ közgyűlése (UNGASS) egy politikai nyilatkozatot fogadott el, amely szerint a koka, ópium és kannabisz termelését 10 éven belül meg kell szüntetni vagy legalábbis le kell csökkenteni. A 2008-as dátum közeledtével persze egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy ezek a célok vágyálmok voltak csupán. Ennek a ténynek az elfogadtatása azonban koránt sem egyszerű feladat: a tagállamok jelentős része (különösen az Egyesült Államok) politikailag érdekelt a jelenlegi sikertlene kontroll-mechanizmusok fenntartásában, akárcsak az ENSZ Kábítószer- és Bűnüldözési Irodája (UNODC), amely kiterjedt bürokráciát tart fent azok működtetésére és koordinálására. A 10 éves akcióterv eredményeinek felméréséhez ráadásul pontos és megbízható adatokra lenne szükség – márpedig az ENSZ adatgyűjtő rendszere jelenleg rendkívül alacsony hatásfokkal működik (a tagállamok kevesebb mint 30 százaléka küld használható adatokat). Kérdés az is, hogy vajon a UNODC alkalmas-e arra, hogy elvégezze saját hatékonyságvizsgálatát: az ilyen hatékonyságvizsgálatnak függetlennek kell lennie. Az Európai Unió és még számos más, a változásban érdekelt tagállam, így például Kanada szerint a vizsgálatba be kell vonni a nem kormányzati szervezeteket (NGOk) és független szakértőket is. A status quo fenntartását támogatók viszont azt az álláspontot hangoztatják, hogy az eddigi erőfeszítéseket kizárólag a tagállamok kormányai bírálhatják felül. A mostani CND ülésen az USA ellenezte a civil szervezetek részvételét a vitában, és a független vizsgálatok eredményeit kizárólag mint kiegészítő információkat hajlandó figyelembe venni. Végül az a kompromisszum született, hogy a 10 éves akcióterv vitáját elhalasztják 2009-re, mivel a fennmaradó idő nem elégséges a hatásvizsgálatok elvégzésére, és a UNODC lehetőséget kap arra, hogy felhasználja független vizsgálatok adatait is (bár ezeket nem kötelező figyelembe vennie). 2009-ben egy magas (valószínűleg miniszeri) szintű találkozón fogják a tagállamok képviselői megvitatni, hogy mi legyen a sorsa a globális drogkontroll-rendszernek az elkövetkező 10 évben.
Egy másik, hasonlóan a viták kereszttüzében álló probléma Afganisztán, ahol az elmúlt évben egyes tartományokban 65%-al nőtt az ópiumtermelés, és ahol idén ismét rekordtermést jósolnak. A világ heroinkészletének mintegy 90%-át biztosító országban a mákirtó-kampányok éppoly sikertelennek bizonyulnak, mint az alternatív fejlődést támogató programok. Az ország fő bevételi forrása az ópium, földművesek tömege él máktermesztésből, akiket az irtóhadjáratok következtében gyakran humanitárius katasztrófa fenyeget. Az ópiumirtó hadjárat ráadásul tovább szítja a kormányellenes felkelést. Ördögi kör: a kormányellenes felkelés egyik motorja az ópium, az ópiumellenes harc kudarcának egyik fő oka a felkelés és a politikai instabilitás. Mint korábban beszámoltunk róla, a Világbank és a UNODC legújabb jelentése szerint nincs remény arra, hogy záros határidőn belül megszüntethető legyen az ópiumtermelés Afganisztánban. Nem csoda, hogy egyes nemzetközi szervezetek már évek óta azt javasolják, hogy az afgán kormány dolgozzon ki licensz-rendszert az ópiumtermelők számára, akik aztán törvényesen és ellenőrzött körülmények között adhatnák el a terményt a legális gyógyszeripar számára. Néhány héttel a CND előtt az olasz kormány azzal lepte meg a nemzetközi sajtót, hogy maga is a javaslat mögé állt, és felajánlotta, hogy legális célokra felvásárolja az afgán ópiumot. Ez a bejelentés óriási felzúdulást váltott ki azoknak az államoknak a körében, akik a jelenlegi afgán ópiumirtó politika mögött állnak. Az orosz és a brit delegáció olyan határozati javaslatokat nyújtott be, amelyek egyértelműen elutasítják a legális ópiumtermelés lehetőségét és hitet tesznek az eddigi – nem túl sikeres, sőt, inkább kártékony – beavatkozások mellett.
Eddig soha nem látott vihart kavart a CND ülésén az ENSZ Kábítószer-ellenőrzési Szervének (INCB) éves jelentése, amely élesen kritizálta Németországot, Norvégiát, Svájcot és Hollandiát az általuk üzemeltetett ún. belövőszobák miatt (ezekben a szobákban orvosilag ellenőrzött körülmények között próbálják megelőzni a túladagolások és fertőzések előfordulását). Az INCB újabban maga is a kritikák kereszttüzébe került: az éves jelentésével egy időben egy olyan kritikai tanulmány jelent meg róla a civil oldalról, amely szerint a szervezet korszerűtlen, rugalmatlan és tudományosan megkérdőjelezhető tevékenységet folytat. A CND ülésén a megbírált kormányzatok ahelyett, hogy megbánóan hamut szórtak volna a fejükre és bezárták volna a belövőszobákat, olyat tettek, amire az INCB nem számított: éles hangú nyilatkozatokban utasították vissza a bírálatot. Még az ENSZ rendszeren belülről is akadt támogatójuk, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) például felszólította a tagállamokat, hogy egyszerűen hagyják figyelmen kívül az INCB megalapozatlan támadásait.
Március 13-án a Bécsi Kábítószerügyi Civil Tanács tartotta konferenciáját az ENSZ palotában. Ez a szervezet hivatott arra, hogy a 10 éves akcióterv felmérésével kapcsolatos civil hozzájárulást koordinálja. A konferencián számos, különböző területen dolgozó és különféle ideológiai platformon álló NGO előadta saját álláspontját a nemzetközi drogpolitika trendjeivel kapcsolatban. A közép-kelet európai régiót három szervezet képviselte: a Közép-Kelet Európai Ártalomcsökkentő Hálózat (CEEHRN), az Európai Városok a Drogok Ellen (ECAD) és az Anti-Drog Szerbia nevű kevésbé ismert csoport. Az ECAD előadásában többek között pozitív példaként említette azt a jekatyerinburgi „terápiás” szervezetet, amely a drogfüggők szíjjal verését tartja a kezelés egyik fő elemének (lásd a beszámolónkat). A CEEHRN előadásában rámutatott arra, hogy régiónkban még mindig súlyos aggodalomra ad okot a vér útján terjedő fertőzések terjedése, a droghasználók tömeges kriminalizációja és az egészségügyi szolgáltatások alacsony hozzáférhetősége. A Civil Tanács regionális központokat hozott létre, amelyek az NGOk között kérdőívek terjesztésével fognak adatokat gyűjteni, ezeket pedig felhasználják majd 2009-ben a 10 éves akcióterv vitája során. A szerv saját költségvetéssel is rendelkezik, ennek egy részét (50 ezer dollárt) a magyar kormány ajánlotta fel. A civil szervezetek körében ez a gesztus rendkívül pozitív visszhangra talált.
Kevésbé pozitívan ítélhetjük meg a magyar delegáció szerepvállalását egy másik vitában. A WHO Szakértői Bizottsága ugyanis a CND számára megfogalmazott ajánlásában arra kérte a tagállamokat, hogy helyezzék át a kannabisz aktív hatóanyagának, a THC-nak a gyógyászatban használt egyik sztereoizomerjét (dronabinol) az 1971-es Pszichotróp Anyagokról szóló Egyezmény II. listájából a III. listába. Ez a lépés azzal járt volna, hogy a dronabinol orvosi felhasználása előtt szélesebb lehetőségek nyíltak volna. A magyar delegáció azonban egy a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság (KKB) által megfogalmazott szakértői állásfoglalásra hivatkozva aktívan ellenezte a WHO javaslatát. A TASZ kikérte az említett állásfoglalást, amely egy hibás feltételezésen alapul: „ha a dronabinol átkerül a pszichotrop III. listára, akkor ez azt jelenti, hogy bünetőjogi szempontból már nem minősül kábítószernek, irrelevánssá válik”. Ez az állítás nem állja meg a helyét. Egyrészt azért sem, mert a WHO is hangsúlyozta a CND-n tartott beszédében, hogy a nemzetközi egyezmény egyik listájáról a másikra való áthelyezés „nem kötelez egyetlen tagállamot sem arra, hogy megváltoztassa saját besorolását”, vagy hogy bármilyen jogszabályt módosítania kelljen. Másfelől pedig a III. listába tartozó szerek ugyanúgy kábítószernek minősülhetnek, mint a II. listába tartozó szerek. Ráadásul megkérdőjelezhető az érvelés logikája is. A kábítószerrel való visszaélést ugyanis a törvény azért rendeli büntetni, mert az veszélyezteti a közegészségügyet. A kábítószerek közé tehát olyan anyagok tartozhatnak, amelyek tudományos kutatások szerint különös veszélyt jelentenek az emberi egészségre. Logikus, hogy a büntetőjognak kell alkalmazkodni a szerrel kapcsolatos tudományos ismeretek által meghatátozott valósághoz, és nem pedig a valóságot kell hozzáigazítani a büntetőjoghoz. Az, hogy a CND elutasította a WHO javaslatát, jó példa arra, hogyan írja felül a politika a tudományt a drogpolitikában.
Sárosi Péter
Kapcsolódó cikkek:
Kábítószerügyi Bizottság: nincs előrelépés
Vita a HIV/AIDS-ről a CND 48. ülésszakán
Drogmentes világ: nem tudjuk megcsinálni
