A Szcientológia Egyházhoz köthető Narconon már szülőknek is tart drogprevenciós előadást
A múlt héten tartották a szakmai szervezetek a kormányzat kábítószerügyi képviselői meghívásával a „Békæpipa: Szakmai béke vagy tartós víz alatti élet…?” című konferenciájukat, melyről rövidesen videós beszámolóval szolgálunk. Az eseményen a szolgáltatást nyújtó szervezeteket érintő forráshiány és a magyarországi HIV kérdés mellett többek között a prevenciós tevékenységek akkreditációja is felmerült. Abban talán minden egybegyűlt egyetértett, hogy nem csak a prevenciós programok – támogatás híján – csökkenő mennyisége, de gyakran kérdéses minősége is aggodalomra ad okot, ezért szükséges a megelőző szolgáltatások évek óta beígért akkreditációja. Erős a gyanúnk, hogy az alábbi videóban ismertetett Narconon program fenn fog akadni a minőség-ellenőrzés szűrőjén.
Azzal önmagában még nincs probléma, hogy az előadás a szülőket szólítja meg, hiszen ismert, hogy a problémás droghasználók többségükben zűrös családi háttérrel rendelkeznek és/vagy szociális egyenlőtlenségek áldozatai, így a szülő-gyerek kapcsolat meghatározó lehet, a fiatalok döntéseinek alakulásában. Más kérdés, hogy célzott vagy érdeklődés alapján látogatott prevencióról volt-e szó, illetve hogy önmagában az egy alkalmas előadás mennyi eredményt érhet el. Az viszont, hogy a prezentációt egy önvédelmi oktató tartja, aki szerint áldozatos munkájuknak hála „2011-ben több mint 50%-kal csökkent a drogfogyasztás Magyarországon” – holott az valójában stagnál, de egyes mutatókban növekszik – már komoly kérdéseket vet fel. A legsúlyosabb gond mégis a Narconon filozófiája és háttérszervezete körül található.
A 70%-os gyógyulási rátával kecsegtető Narconon rehabilitációs program a Szcientológia Egyház alapítójától, a korábban sci-fi művekben utazó L. Ron Hubbardtól származik és lényegét tekintve bő harminc éve változatlan, vagyis változatlanul nélkülöz minden szakmai alapot, ahogyan arra kritikáinkban többször is rámutattunk. A Narconon előadásokon és kiadványokon keresztül a leszoktatás mellett megelőzéssel is foglalkozik – a marihuánával kapcsolatos kiadványukat korábban alapos elemzésnek vettük alá és nem sok értékelhető pontot találtunk benne. Bár a fenti videó alapján kevés derül ki az előadásból, nincs okunk kételkedni, hogy annak szerkezete ne a Narconon honlap szülőknek szóló tanácsain és a drogok felismerésére nyújtott tippeken alapulna. Ez pedig nem csak édeskevés, de nem is célravezető. A Kábítószer és Kábítószer-függőség Európai Megfigyelőközpontjának (EMCDDA) szakértői szerint a drogprevenció címen folytatott frontális információ átadás egyáltalán nem hatékony. Bár a szülők riogatására alkalmas lehet, a tinédzsereket – akiknek ezen életszakaszában a kockázatvállalás teljesen normális – ezzel nem lehet meghatni. Az sem célravezető, ha a megelőzés kifejezetten a drogok fajtáiról és az utánuk való nyomozás mikéntjéről szól, és az egészségtudatos életmódot egy „válaszd inkább a sportot” üzenetbe próbálja tömöríteni.
Már a négy évvel korábbi „Drogmentes Magyarországért” konferencián is világossá vált, hogy a Narconon nem törődik a drogfogyasztás motivációjával és a használt szert is másodlagosnak tekinti, hiszen hitük szerint bármely drog ismétlődő használata elindít a lejtőn, melyen nincs megállás. A szülő pedig mindössze annyit tehet, hogy minél korábban felismeri a bajt és beszél a gyerek fejével, illetve jó pénzért Narconon rehabilitációba küldi, hogy ott intenzív szauna- és vitaminkúrával szabaduljon meg a szenvedélyétől.
A tárgyi tévedések és a szakmai hiteltelenség mellett a Narconon prevenció legaggasztóbb eleme, a Szcientológia Egyház számára való toborzás, ami miatt a világ több pontján is betiltották a szervezet működését, egyes honlapok már figyelmeztetnek a Narconon mellett a Drogmentes Maraton szintén Szcientológia Egyházas hátterére és jelenleg is komoly balhé dúl a Narconon rehabilitációs programja körül. Minthogy ezekről a botrányokról a Narconon tagjai mélyen hallgatnak, érthető, hogy a területen kevésbé jártas szülők és az eseményről tájékoztató sajtóorgánumok mit sem tudnak a szervezetet érintő szakmai- és etikai kifogásokról. Amikor az akkor még MOB elnök Schmitt Pált szembesítették azzal, hogy a Szcientológia Egyházhoz köthető Narcononnal kötött együttműködést, a felvetést azzal hárította, hogy „ha az a feladat, hogy a magyar fiatalokat megmentsük a kábítószertől, akkor akár még az ördöggel is cimborálni kell”. Az ördögi együttműködések helyett azonban sokkal célravezetőbb lenne, ha átlátható működésű, szakmailag kifogástalan drogmegelőző programok közül lehetne választani. Rövidesen meglátjuk, hogy a prevenciók akkreditációja ehhez mennyiben fog hozzájárulni.
Kardos Tamás
Drogriporter
2013.05.13.