A cseh és magyar drogszabályozásról rövid interjúkkal, hullámzó színvonalon
A nemzetközi és vele együtt a magyar média is javarészt félreértette a január elsejével hatályba lépett cseh törvénymódosítást és a csekély mennyiségű kábítószer birtoklását tövényesnek hitte. Az új szabályozás életbeléptetésével egy időben a média is kezdi megérteni a legalizáció és a dekriminalizáció közötti különbséget.
Ebbe a sorba illeszkedik Krezinger Szonja (Metropol) cikke, aki a cseh változásokat a hazai helyzettel vetette össze.
A cikkből kiderül, hogy a közkeletű értelmezéssel szemben a „kis mennyiségűnek ítélt szerek birtoklásáért a cseheknek mostantól ugyan nem kell bíróság elé állniuk – és kezelésen sem kell részt venniük –, azonban pénzbírsággal továbbra is sújtja őket az új szabályozás. Ennek összege akár a hatszáz eurót (körülbelül 160 000 forint) is elérheti”.
Ennek ellenére a hazai oldalról Funk Sándor mégis úgy véli, hogy a drogturizmus célpontjává válhat Csehország. Ezzel az állásponttal továbbra is vitáznánk, hiszen általános – már a Kékfény által is kimondott – tapasztalat, hogy a szabályozás nincs hatással a fogyasztási mintázatokra: nem fognak a világ drogfogyasztói Csehországba gyűlni azért, mert ott börtönbüntetés helyett csak százezres bírságokat helyeznek kilátásba. A drogszakma által eredményesnek ítélt Portugál dekriminalizáció sem járt ilyen eredménnyel, sőt a drogfogyasztás mutatói csökkenésnek indultak! Az sem mellékes, hogy mint minden dekriminalizációt alkalmazó ország esetében, Csehországban sem kerülnek a kábítószerek legális forgalomba, nem nyílnak coffeeshopok, így nem vonzhat oda senkit a törvényes kábítószer-fogyasztás iránti vágy.
Szintén Funk nyomán összehasonlításra kerül a „csekély mennyiség” cseh és magyar értelmezése, amiről alig esik szó a sajtóban: míg előbbi a drogot hordozó, de egyéb vegyületeket is tartalmazó anyag tömegére, addig utóbbi a tiszta hatóanyag mennyiségére irányul. Itt becsúszott egy pontatlanság: a hazai szabályozásban a tiszta hatóanyag alapján nem 0,6 mg, hanem 0,6 gramm heroin minősül csekély mennyiségnek.
A cikk legérdekesebb része kétségkívül a legalizáció és a tiltás melletti érvek és állítások gyűjteménye, ami elég esetlegesnek hat (pláne a formázási funkció bennfelejtésével) és a szerepe sem teljesen világos, hiszen az elemzett Csehországban nem történt legalizáció. Ráadásul, míg a legalizáció mellett többnyire valós érvek szerepelnek, addig a tiltás leginkább a törvényes szabályozás híveinek szemüvegén is kritikáin keresztül jelenik meg, de a cikkből sajnos nem derül ki, hogy kinek az álláspontjával van dolgunk.
A legalizációval kapcsolatban csak fenntartásokkal állíthatjuk, hogy Hollandia jár ennek az élén, hiszen a kannabisz de iure ott sem legális, csupán „megtűrt” és a csekély mennyiséget meghaladó mennyiséggel történő kereskedelmet szigorúan büntetik. Érvként merül fel még az egészségvédelem, a fogyasztók és kereskedők csoportjának különválasztása és az utóbbi felszámolása, illetve az állam gazdasági érdekei (a 3. pontot személy szerint nem tudom értelmezni).
A tiltás támogatóinak szájába adott gyengécske érvek alapján feltételezhető, hogy nem egy prohibicionista szerzővel van dolgunk. Már a mottó is elismeri, hogy a tiltás önmagában nem eredményes, de az első érvek mégis a törvény és a társadalmi normák visszatartó erejére építenek. Nem világos, hogy a rendőrség feladatkörének leírása mit keres a tiltás alatt, ráadásul a prohibicionista megközelítésben a kereskedők mellett a fogyasztók is célpontok, ahogyan ezt az utolsó pont el is ismeri. A 4. pont pedig egy szabályozáspárti ellenérv a tiltás nem kívánt hatásaival szemben…
Kár, hogy a cikk a végére zavarossá vált, pedig hasznos támpontokkal járulhatott volna hozzá a tiltáson és a szabályozáson alapuló drogpolitikák pilléreinek közérthetővé tételéhez.
Kardos Tamás
Drogriporter
2010.01.07.
