Vagy a belügyminiszter hoaxot terjesztett a nyilvánosság számára?
A 2011. január 15-i Noise Night Life parti tragédiába torkollott – a West Balkánban felgyülemlett tömeg egy része 23 óra körül pánikszerűen igyekezett elhagyni a helyszínt, eközben pedig három fiatal lányt taposott agyon. A pánik kitörésének okára máig több változat létezik, ami azonban a legszörnyűbb, hogy az áldozatok szüleinek nyilatkozatokat kell kiadnia lányaik emlékének tiszteletben tartása és a saját becsületük érdekében. Sajtófigyelésünkkel ezúttal a folyamatosan változó híresztelések nyomába eredtünk.
A ma már csak „West Balkán-tragédia” néven emlegetett estét követően tartott sajtótájékoztatójában Pintér Sándor belügyminiszter az eset részletezésében és a felelősök megjelölése közben kitért arra is, hogy az egyik áldozat vérében kábítószert – közelebbről: amfetamint – találtak. A belügyminiszter úr szerint ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a fiatal lány a helyszínen nem megfelelő magatartást tanúsított és nem ismerte fel a veszélyt. Azóta vagy az orvosszakértői vélemények változtak meg, vagy valaki nem mondott igazat.
A Magyar Hírlap a sajtótájékoztatót követő napon talán úgy érezte, rá kell kontráznia Pintér bejelentésére, mert egy rövid hírben arról tájékoztatott, hogy nem csak az egyik, hanem két áldozat, vérében is találtak amfetamin származékokat. A hírt több portál, például az [origo] is átvette, így ez a verzió is sokakhoz eljutott. Nem sokkal ezután jelentek meg a szülők nyilatkozatai, melyekben orvosszakértői vizsgálatokra hivatkozva cáfolták, hogy bármelyik lány is fogyasztott volna amfetamint vagy akár alkoholt. Elsőként K. Kinga édesapja közölte a Nők Lapja Café hasábjain: „Papírunk van arról, hogy egyik lány szervezetében sem találtak drogot vagy alkoholt”. Nem sokkal később R. Rita szüleinek ügyvédje is úgy nyilatkozott, hogy a boncolási jegyzőkönyv szerint „egyik áldozat szervezetében sem volt amfetaminszármazék, sem más kábító hatású anyag”. Egy hétre rá R. Rita és Cs. Emese szülei közös közleményt adtak ki, hogy tisztázzák a történteket a nyilvánosság számára és még egyszer leszögezzék, hogy a belügyminiszter sajtótájékoztatójával ellentétben gyermekeik nem fogyasztottak sem amfetamint, sem alkoholt. Vagyis mindhárom lány szülei maguk voltak kénytelenek szertefoszlatni az alaptalan híreszteléseket és kiköszörülni a becsületükön ejtett csorbát, melyet Pintér Sándor bejelentése indított el.
A korábban még két áldozat amfetaminfogyasztásáról beszámoló Magyar Hírlap a toxikológiai jelentések birtokába jutva a napokban megismételte a szülők állításait, miszerint a lányok egyike sem fogyasztott sem kábítószert, sem alkoholt. Bár nekünk nem nyílt alkalmunk beletekinteni a jelentésekbe, nincs okunk azt gondolni, hogy a szülők kitartóan valótlant állítanának. Kívánatos lenne, ha a híreszteléseket elindító belügyminiszterünk ismét kiállna a nyilvánosság elé és végre személyesen öntene tiszta vizet a pohárba az ügyben, mert ez nem annyira a jelentésekre vadászó sajtó, de legkevésbé nem az áldozatok szüleinek lenne a feladata.
Kardos Tamás
Drogriporter
2011. 03. 01.