Ötletek a poszt-legalizációs szabályozás kialakításával kapcsolatban.
Bevezetés
A globális drogtilalom rendszere lassan de feltartóztathatatlanul elveszíti a hitelességét. Ennek elsősorban az az oka, hogy az illegális drogkeresekedelem, droghasználat és függőség világszerte növekszik és nem csökken. A drogitalolom számos kritikusa ezt a kontraproduktivitást magának a drogtilalomnak a szükségszerű és végzetes velejárójaként írja le. A drogok elleni háborút nem lehet megnyerni. Ez egy soha be nem fejezhető vállalkozás, ami óriási károkat okoz globális szinten. Bár a magasrangú kormányhivatalnokokat sok kritika éri, a legtöbb politikus nem meri beszüntetni a drogtilalom támogatását, mivel félnek attól, hogy megvádolják őket, amiért "nem elég kemények a drogokkal szemben."
A tilalmi rendszernek mint olyannak a feladása nélkül a legtöbb fejlett ország olyan drogpolitikát folytat, mely az ártalomcsökkentés paradigmáján alapul. Az INCB (Nemzetközi Kábítószerellenőrzési Hivatal) éves jelentéseiben időről időre sikertelenül tiltakozik bizonyos gyakorlatok (például a heroin fenntartó kezelés, droghasználók szobája, cannabis kávézók avagy "coffee shopok," a "droghasználat" mint kifejezés) ellen, mivel ezek megsértik az ENSZ kábítószerügyi konvencióinak hivatalos koncepcióját. Ennek az éves rituálénak a sikertelensége nem lehet meglepő, mivel az INCB által elítélt gyakorlatok közegészségügyi hatékonysága magasabbrendűnek bizonyul a nemzetek számára. Az INCB számára ennek nincsen jelentősége, mivel feladata a nemzetközi kábítószerügyi konvenciók végrehajtásának szigorú ellenőrzése. A drogpolitika közegészségügyi hatásaival nem foglalkozik.
Fontos rámutatnunk, hogy az ENSZ kábítószerügyi konvenciói már a kezdetektől nélkülözték a tudományos alapokat. Bár napjainkban a drogpolitika akár legcsekélyebb mértékben liberális irányú módosításait is intenzív tudományos vizsgálatnak vetik alá, a szigorú politikai szabályozást és a drogtilalmat magát sosem vetették alá komoly tudományos vizsgálatnak.
A következő években a hitelvesztés folyamata várhatóan folytatódni fog. A nemzetközi kábítószerkonvenciók az ésszerű drogpolitika továbbfejlődésének fő akadályaivá váltak. Az ártalomcsökkentő paradigmát átvevő országok tovább fogják feszegetni a konvenciók határait, s egyre több alkalommal hágják át ezeket a megalapozatlan és időszerűtlen megszorításokat. Tudományos téren egyre növekvő konszenzus van azzal kapcsolatban, hogy a drogpolitikának kevés hatása van a drogok használatára vagy a drogabúzusra. A szigorú drogpolitikának ugyanakkor ártalmas hatásai vannak a drogfogyasztó társadalmi és egészségügyi állapotára, de sok szempontból a társadalom egészére is.
Attól függően, hogy a drogpolitikában milyen gyorsan terjed el az ésszerű gondolkodásmód és a "drogok elleni háborúval" szembeni ellenállás, ez a folyamat vagy a kábítószerügyi konvenciók újragondolásához és megváltoztatásához vezet, vagy egy olyan fokú erózióhoz, melynek eredményeként a konvenciók egyszerűen elveszítik befolyásukat a gyakorlati politikában. Fel kell készülnünk tehát a drogok formális, legális szabályozási rendszerének szükségszerű bevezetésére, mivel azok nem lesznek tiltottak többé. Egy rövid történelmi kitérő talán segíthet ebben.
Mikor nyilvánvalóvá vált, hogy az amerikai alkoholtilalom (1919-1933) tragikus hibának bizonyult, az AAPA (Egyesület a Tilalalom Ellen) számos iparbáróval a háta mögött – köztük az alkoholtilalom bevezetését annak idején támogató Rockefellerekkel – harcot indított az alkotmány tizennyolcadik kiegészítése (alkoholtilalom) ellen, hogy az egyes államok hatáskörébe utalják a drogpolitika átalakítását. Szükség volt néhány évre ahhoz, hogy az alkoholtilalom visszavonása utáni szabályozást kialakítsák.
Az előttünk álló kihívás még bonyolultabb. 1933-ban az alkohol csupán tizennégy éve volt betiltva, a legtöbb felnőtt így még tisztában volt az alkoholfogyasztással és abúzussal kapcsolatos formális és informális szabályokkal. A jelenleg illegális drogokkal kapcsolatos félelelem és tudatlanság jelenleg óriási méreteket ölt, és még a témában járatos emberek számára is nehéz átlátni a tiltott anyagok sokfélesését.
Ha egy legális szabályozást szeretnénk kialakítani a drogpiac számára, először is egyértelműen meg kell határoznunk ennek a szabályozásnak a céljait, és realista módon fel kell mérnünk annak pozitív és negatív következményeit.
Cél
Csupán kevés terv került nyilvánosságra a legális szabályozással kapcsolatban, és még kevesebb elemzés és vita kísérte ezeket a terveket. Ezen tanulmány célja a legális szabályozási lehetőségek átfogó körvonalainak megrajzolása. Három rendszert vitatunk meg azok várható következményeivel együtt: orvosi felírás, teljes szabályozott hozzáférhetőség a felnőttek számára, illetve a kettő kombinációja.
Ezzel reményeink szerint reális szintre csökkenthetjük azokat a gyakran túlzott félelmeket, melyek a drogpolitika radikális változásait körülveszik. A tanulmány fő célja annak bebizonyítása, hogy a tájékozott, kritikai gondolkodás ahhoz a meggyőződéshez vezet, hogy a droglegalizáció keresztülvihető megoldás, és számos a drogtilalomnál reménytelibb szabályozási lehetőség áll a rendelkezésünkre. Végül szeretnék néhány szót ejteni az ENSZ várható szerepéről a drogpolitika globális reformjában.
Terminológia
A dekriminalizáció, depenalizáció és legalizáció olyan kifejezések, melyeket a drogpolitikai irodalomban nem használnak következetesen. A dekriminalizáció és depenalizáció olyan rendszerekre utal, ahol a tiltó jogszabályokat vagy visszavonták, vagy nem hajtják végre bizonyos feltételek érvényesülése mellett, anélkül, hogy új szabályozási rendszert dolgoznának ki. Ezeket a lehetőségeket nem tárgyaljuk a továbbiakban, mivel ezek a megoldások meghagyják a fekete piac jelentős részét és növelik az illegális kereskedelem lehetőségeit.
A "droglegalizáció" minden olyan rendszerre utal, melyben a pszichoaktív anyagok sokaságát betiltó jelenlegi törvénykezést felváltja egy olyan szabályozás, melyben ezek az anyagok az állampolgárok számára hozzáférhetőek bizonyos feltételek mellett, és/vagy orvosi felírásra.
Jelen tanulmány nem érinti az addikció és dependencia kapcsán zajló következetlen vitát, sem annak eredetét és okait. Terjedelmes szakirodalom érhető el ebben a tárgyban, a drogpiacok szabályozásához pedig nincs szükség több tudásra a habituális drogfogyasztásról, mint ami az alkohol, a cigaretta és a szerencsejáték ellenőrzéséhez kell.
Azt is észben kell tartanunk, hogy a drogpolitika nem a tényszerű tudás, a történeti események, a tudományos adatok és a személyes tapasztalatok értelmezésének racionális folyománya. Sok ember számára az ideológiai, vallási és érzelmi megfontolások képezik a drogokról és drogpolitikáról való nézetek alapját. Ezt a kérdést a tanulmány nem vitatja meg.
A drogtilalom visszavonása számos ország gazdaságára alapvető hatással lesz, köztük a termelő és a tanzitországok gazdaságára is. Ez a szempont, bár szintén érdemes a beható vizsgálatra, nem tárgya jelenlegi vizsgálódásainknak.
A drogtilalom alternatívái
Az illegális pszichoaktív anyagok alternatív szabályozási rendszeréről szóló vitában számos reformer nem megy tovább az ártalomcsökkentő paradigma átvételénél. Félnek az "L-betűs" szó használatától, tartva attól, hogy azzal elveszítenék a politikai befolyásukat az emberekre. Sokszor nehéz eldönteni, hogy valóban nem szeretnének legális szabályozást, vagy csak azt remélik, hogy az ártalomcsökkentés majd könnyebbé teszi a legális szabályozásba való átmenetet.
Mások azon a véleményen vannak, hogy a komoly függőségi kockázattal járó anyagokhoz csak orvosi felírásra lehessen hozzájutni. Ennek a nézetnek a képviselői tudják, hogy az ópiátok orvosi felírása egyre több országban nyer támogatást az egészségügyi szakemberek körében. Azt gondolják, hogy a medikalizáció ezen formájához politikai támogatást is szerezhetnek. Másfelől egyre inkább elterjed az a vélemény, hogy az egészségügyi kockázatok a legális szabályozás és nem a tilalom mellett szolgáltatnak érveket. A legalizációról nyíltan beszélő szervezetek száma egyre növekszik, még az USÁ-ban is.
Széles körű egyetértés alakult ki a tudományos fórumok és reformszervezetek, sőt, még egyes fejlett országok kormányszervei között is, hogy a kannabisszal (marihuána és hasis) kapcsolatban a gyógyászati felhasználástól eltekintve csupán csekély szabályozásra lenne szükség. Ez a tanulmány ezért csak az egyéb, a köznyelvben "kemény drogokként" ismert anyagok szabályozásával foglalkozik. Jelentős eltérés van a drogreformerek között abban, hogy milyen szintű medikalizációra van szükség ezen drogok – elsősorban nem gyógyászati – használatának szabályozásához.
Számos szakértő arra számít, hogy a drogtilalom eltörlése után az egyéni kontroll illetve az informális-csoport kontroll normái nem csak kompenzálják majd a megszűnő külső kontrollt, hanem még javítanak is a helyzeten. Továbbra is a büntetőtörvénykönyv tilalma alá fog esni az, ha valaki drogok hatása alatt kárt okoz másoknak, veszélyes gépeket irányít vagy autót vezet.
Bár számos elképzelés van az alternatív politikai szabályozásokról, csupán néhány komoly javaslat született. Az egyik végletet a Cato Intézet (Washington, DC) és az amerikai libertariánusok képviselik, mint például Milton Friedman, akik azért ellenzik a tilalmat, mivel szerintük az államnak nem szabad a magánügyekbe avatkoznia. A gyógyászati anyagok termelésével és kereskedelmével kapcsolatos állami szabályozást álláspontjuk szerint minimalizálni kell. Ennek az álláspontnak a konzisztens képviselete nem tartja jónak a jövő drogpiacaiba való állami beavatkozást.
A másik végleten állók a politikai változások minimális, lassú változtatását tartja szükségesnek abban a meggyőződésben, hogy ez lehetővé teszi a hatóságok és gazdasági érdekcsoportok számára az új helyzethez való alkalmazkodást, befolyásolhatja a közvéleményt és megtervezheti a további fejlődést útját. Ezen nézőpont szerint az ártalomcsökkentés és a medikalizáció egy tilalmi rendszerben lépésről lépésre a represszió csökkenéséhez és végül megszűnéséhez vezet.
A tervek leírása
Három rendszert mutatunk be valamivel részletesebben. Egyik sem statikus, csupán fejlődési modellekként tekinthetjük őket.
1. ORVOSI FELÍRÁS
Cél: minden komoly függő számára lehetővé kell tenni orvosi ellenőrzés alatt a drogokhoz való hozzáférést.
Gyakorlat: az egészségügyi intézetek és a speciális drogambulanciák gondoskodnak arról, hogy a drogfüggők hozzájussanak az általuk kívánt és kért drogokhoz, eközben az általános orvosi ellátást, pszichoszociális támogatást is biztosítják, kérésre a függőséget is kezelik.
A konkrét gyakorlat szerint a drogfüggők/kliensek/páciensek naponta meglátogatják az intézményt, ahol ellenőrzött körülmények között fogyaszthatják el a drogot, esetleg havonta felvehetik azt a gyógyszertárakon keresztül. A droghasználat más mintái (kísérleti droghasználat, rekreációs használat, kontrollált intenzív használat, korai és mérsékelt függőség) esetén nem írnak fel illegális drogokat. A droghasználók ezen csoportjai továbbra is a fekete piactól függenek.
Pozitívum: a legproblémásabb droghasználók jó minőségű droghoz, orvosi és szociális ellátáshoz juthatnak.
Negatívum: egy költséges ellátási rendszert kell létrehozni, legalábbis az ópiátok, a kokain és az amfetaminok esetében, melyhez bonyolult ellenőrzési rendszer is járul a többi használó rendszerből történő kizárásának biztosítására, akiknek ez a rendszer nem jelent megoldást. A drogok birtoklása az orvosi rendszeren kívül kriminalizálva marad, az illegális kereskedelem pedig továbbra is virágozhat.
Az is kérdéses ezenkívül, hogy az orvostársadalom vajon közreműködne-e ebben a rendszerben, és képes lenne-e ezt úgy tenni, hogy mind a társadalom, mind a problémás droghasználók érdekeit kielégítse hosszú távon. Egyes vélemények szerint a doktorok vagy orvosként buknak el, vagy úgy, mint drogdealer.
2. SZABÁLYOZOTT HOZZÁFÉRÉS A FELNŐTTEK SZÁMÁRA
Cél: a fogyasztó személyes felelőssége illetve a termelők és kereskedők elszámoltathatósága.
Gyakorlat: ez a rendszer hasonlóan működne, mint az alkohollal és cigarettával kapcsolatos jelenlegi ellenőrzés, melyet kiterjesztenének a pszichoaktív anyagok széles skálájára. Az egyes drogok vagy drogcsoportok számára speciális szabályozást lehetne kialakítani. A reklámozás és árengedmények/akciók intézménye tiltott lenne.
Pozitívum: a lehetőségek széles skáláját biztosítaná a szükséges szabályozás finomítására.
Negatívum: sokan félnek ettől a rendszertől még az ésszerűen gondolkodó, tájékozott emberek körében is. Még ha a várakozásoknak megfelelően is működne a rendszer a kezdetektől fogva, az egyes szükségszerűen előforduló negatív események szenzációhajhász médiakampányokhoz vezetnének, melyek megnehezítenék a politikusok számára a rendszer további támogatását.
3. KORLÁTOZOTT HOZZÁFÉHETŐSÉG ORVOSI FELÍRÁSSAL KOMBINÁLVA
Cél: Minden felnőtt ember hozzájuthasson az általa keresett drogokhoz bizonyos kereteken belül. Azok az emberek, akik gyakrabban és/vagy intenzívebben kívánnak drogokat használni, mint ahogy azt a szabályozás lehetővé teszi, egészségügyi intézetektől orvosi felírásra juthatnak hozzá azokhoz. Ezek az intézmények általános orvosi ellátást, pszichoszociális gondozást és a függőség kezelését is biztosíthatják, ha erre igény merül fel.
Gyakorlat: recept nélkül kapható drogok minden felnőtt személy számára (a korhatár lehetőleg ugyanaz, mint az alkohol és cigaretta esetében), aki egy bizonyos vagy több drogot kérvényezett, napi vagy heti dózisokban (az adagokat meg kell állapítani). Az egyes drogok vagy drogcsoportok közötti különbségtételek alapján finomítani kell a szabályozást. Az orvosi felírás rendszerének rugalmasabbnak és kliens-orientáltabbnak kell lennie, mint a jelenlegi drogambulanciák rendszere. A személyzetnek át kell vennie az alkohol- és dohányboltok személyzetének hozzáállását.
Pozitívum: a droghasználóknak nem lesz többé szükségük bűncselekmények elkövetésére ahhoz, hogy beszerezzék a drogokat. A medikalizációt a minimumra csökkenthetjük, míg az illegális kereskedelem ösztönzőereje erősen korlátozott marad. Az egyéni sérülékenység kivédésére az orvosi felírás rendszerét lehet igénybe venni.
Negatívum: szükség lesz egy regisztrációs rendszer kidolgozására az egyes kliensek azonosításához és drogfogyasztásuk nyomon követéséhez, nem csak azért, hogy elkerüljük azt, hogy egyesek az előírtnál több droghoz jussanak és hogy a drogok a fekete piacra szivárogjanak ki, hanem azért is, hogy a statisztikai és tudományos adatokat össze lehessen gyűjteni. Ezek az adatok teszik képessé a hatóságokat a használói minták és trendek pontos felmérésére, mely szükséges a gyakorlati procedúrák finomításához. A regisztrációs rendszer hatékonysága a drogfogyasztó és függő kliensek regisztrációra való hajlandóságától is függ majd, illetve attól, hogy mennyire megbízható őre a rendszer a személyes adataiknak.
Az én személyes véleményem az, hogy ezeket a módszereket kronológiailag egymás után és egymással kombinálva alkalmazhatjuk. Az orvosi felírás jótékony és hasznos rendszer lehet, de nem szabad önmagában úgy tekinteni rá, mint amely képes a drogtilalom életképességét meghosszabítani. Az a funkciója, hogy az átmenetet biztosítsa a tilalom és a legális szabályozás között, és hogy ezt az átmenetet minél biztonságosabbá tegye, illetve hozzájáruljon a használók autonómiájának, a legális drogfogyasztás formális és informális normáinak kifejlődéséhez.
A kombinált rendszer lehet az első lépcsőfok a tilalom visszavonása után, a problémás droghasználók számára az orvosi felírás rendszerének biztosítékával. Egy bizonyos idő eltelte, pár év, akár pár hónap után, az átmenetet teljessé tehetjük a szabályozott hozzáférhetőség intézményével.
Még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy ez nem "a" modell a legalizáció számára, csupán egy reálisnak és biztonságosnak tűnő lehetőség. A változás legfontosabb feltétele mindazonáltal a nemzetközi drogjogi szerződések rugalmasságának növelése, mely lehetőséget nyújt az ehhez hasonló szabályozási rendszerek kialakítására.
A drogpolitika fejlődési modelljeinek korlátai
Észben kell tartanunk, hogy a társadalmi változások többnyire nem tervszerűen és szisztematikusan zajlanak le. (A drogtilalom az élő példa arra, hogy milyen sok előre nem látott sajnálatos következménye lehet a társadalompolitikának.) Ez azt jelenti, hogy bármilyen tervet is állítunk fel a drogtilalom helyettesítésére, mindig fel kell készülnünk az előre nem látott negatív fejlemények jelentkezésére, melyek a politika finomítását vagy esetleg jelentősebb módosítását teszik szükségessé. A legalizáció ellenségei valószínűleg minden apró visszaesést arra használnak majd fel, hogy a tilalom visszaállítása mellett kampányoljanak. Az általunk bevezetni szándékozott szabályozás alapelveinek és céljainak tisztázása alapvető fontosságú ahhoz, hogy perspektívavesztés nélkül kezeljük a váratlan jelenségeket. A friss információk, adatok szintén szükségesek a nehézségek tudatosításához és a megfelelő biztosítékok gyors és korrekt kidolgozásához.
Az egyes forgatókönyvek kiszámítható következményeinek alapos vizsgálatára, kiterjedt és átfogó előkészületekre lenne szükség. Egy olyan jelentést kellene készíteni, mely áttekintené a történelmi tapasztalatokat, vitákat, statisztikákat, tudományos adatokat, politikai és társadalmi kapcsolatok tényezőit, miközben sokoldalú forrásanyagra támaszkodna (tudományos, kormány és média).
Az Egyesült Nemzetek szerepe
A drogreformerek előtt álló legfontosabb kihívás a nemzetközi kábítószerkonvenciók eltörlése. Az első reális cél az, hogy az ENSZ drogpolitikai szervezeteit arra késztetéssük, hogy átértékeljék alapelveiket és politikai filozófiájukat, amelyek a globális drogtilalom fő eszközei. A minimális célkitűzés annak a rendszernek a megszüntetése, amelyben egyetlen szabályozás (a tilalom) kötelező érvénnyel nehezedik az egész bolygóra, és hogy az egyes országok (csoportjai) visszanyerjék saját drogpolitikájuk meghatározásának jogát.
2003 márciusában az ENSZ fő drogpolitikai szerve, a CND (Narkotikus Drogok Bizottsága) megvitatja az 1998-as 10 éves drogstratégia köztes eredményeit, mely röviden összefoglalva elutasította az eddig politika újragondolását. A CND utolsó találkozóján nyilvánvalóvá vált, hogy az USA Svédországgal és még egy sereg fejlődő országgal együtt még szigorúbb szabályozás bevezetését tervezi, főleg a kannabiszt illetően. Ez teljesen ellentétes az Európai Unió, Kanada, Ausztrália, Új-Zéland és számos latin-amerikai ország trendjeivel.
Alapvető fontosságú ezért ezeket a baráti országokat arra ösztönözni, hogy közös tervezettel készüljenek fel a CND 2003-as találkozójára. Ennek a tervnek két fő célra kell korlátozódnia:
1. Az ENSZ drogpolitikai eredményeinek újraértékelését kell a napirendre tűzni, hogy még 5 évvel a lejárta előtt vesse el az 1998-as akciótervet.
Illetve abban az esetben, ha ez a javaslat nem érné el célját:
2. Javaslatot kell beterjeszteni a globális drogtilalomnak egy olyan rendszerrel való felváltására, melyben az egyes országok maguk határozhatják meg a saját drogpolitikájukat a hasonlóan gondolkodó országokkal együttműködve.
Összefoglalás
A globális drogtilalom lesújtóan káros hatásai szükségessé teszik, hogy komolyan elgondolkodjunk az alternatív politikai szabályozás lehetőségein. A tanulmányban három lehetőséget vizsgáltunk meg.
Szabályozott hozzáférés a felnőttek számára az alkohol és cigaretta korlátozott elérhetőséhez hasonlóan. Ez a rendszer, mely a nyugati társadalom széles körben elfogadott normáival összhangban áll, számos előnnyel jár, azonban a széles körben elterjedt félelmek miatt kevés támogatást nyerhet.
Az orvosi felírás könnyebben kaphat támogatást a politikai körök részéről, de hosszú távon valószínűtlen, hogy az orvosok képesek sikeresen működtetni ezt a politikai szabályozási rendszert. Az alkalomszerű, nem addiktív droghasználat ezenkívül (mely a leggyakoribb) kívül esik az orvosi felírás rendszerén.
Egy köztes megoldás a korlátozott hozzáférés a droghasználóknak és az orvosi felírás a drogfüggőknek rendszerek kombinációja. Ez csak abban az esetben működhet, ha egy hatékony nemzeti regisztrációs adatbázist dolgozunk ki. A drogfogyasztókat meg kell győzni arról, hogy az adatbázis tiszteletben tartja személyes adataik védelmét.
Az ENSZ-nek alaposan újra kell értékelnie a globális drogtilalom eddigi politikáját, és (miután eljutott addig a következtetésig, hogy ez a politika ártalmas a közegészségre, nem csökkenti a drogfüggőséget, ösztönzi az illegális drogkereskedelmet, megzavarja sok ország gazdaságát, pénzügyi támogatást nyújt a bűnözők és terroristák számára és egyéb káros hatásokkal van a társadalomra) el kell kezdenie az alternatív politikai szabályozási rendszerek kidolgozását.
