Freund Tamás neurobiológus a Heti Válasznak adott interjújában úgy véli, hogy a marihuána használata megakadályozza, hogy más tevékenységek is örömet okozhassanak. A jó borok élvezetéről azonban homlokegyenest más nézeteket vall
A Heti Válasz friss számában interjút olvashatunk Dr. Freund Tamás neurobiológussal annak apropóján, hogy a 12 milliárd forintos kormánytámogatással indult Nemzeti Agykutatási Program elnöke lett. Miután Freund megindokolja, hogy mivel érdemelte ki a tudományterület az eddigi legnagyobb támogatást, az újságíró rövidesen nekiszegezi a kérdést, hogy mit szól ahhoz, hogy egy polgári kezdeményezés egymillió aláírással szeretné rábírni az EU politikusait, hogy vitassák meg a legalizáció kérdését. A neurobiológus a következőket válaszolja:
| „Noha a füvezés csökkenti a memóriakapacitást, nem ez a fő probléma. Az agynak van egy örömérzet- vagy jutalmazási központja, amelyben ha dopamin szabadul fel, kielégültséget érzünk – ez azért alakult ki az evolúció során, hogy olyan tevékenységek révén érezzünk örömet, amelyek az egyén és a faj fenntartásához szükségesek. Ilyen a táplálkozás, az ivás, a szex, de az is eufóriás örömérzettel jár együtt, ha az ember keményen megdolgozik valamiért, és sikert ér el a szakmájában, vagy a sport terén. Ezek a kisebb-nagyobb napi örömök – és az általuk felszabadított dopamin – a túléléshez kellenek, nélkülük mély depresszióba süllyednénk. A heroin, a kokain, a kannabisz, az amfetaminok azonban mesterségesen szabadítanak fel dopamint ezen a területen, amire az idegsejtek úgy reagálnak, hogy a dopaminreceptorokat eltüntetik a felszínükről, így az ember normális fiziológiás tevékenységgel már nem képes örömérzethez jutni. Megemelkedik a kielégültségérzet küszöbe, és marad a drog és az aberrációk. A másik súlyos következmény, hogy az emberek céltalanná, kiüresedetté, alulmotiválttá válnak, így viszont nehéz együttműködő társadalmat felépíteni. Ezt kezdik belátni a hollandok is, és rájönnek, hogy a marihuána engedélyezésével 30 éve nem tesznek mást, mint embereken kísérleteznek.” |
Freund azt a képet sugallja, hogy az egyik oldalon vannak a jótékony, dopamint felszabadító tevékenységek, a másikon pedig a kábítószerek, melyek mintegy igazságtalanul, az ember fáradozása nélkül okozzák a jóleső érzést, amiért később drágán kell megfizetnünk. Még ha el is tekintünk attól, hogy a kutató figyelmen kívül hagyja a viselkedéses addikciókat – pl.: kényszeres evéssel, túlzott edzéssel felszabadított dopamin – szembeszökő, hogy a „mesterséges dopamin-felszabadítók” oldalán csak illegális drogokat találunk. Ezzel szemben az agy dopaminrendszere nem az ENSZ kábítószer egyezményei alapján dönti el, hogy melyik drog hathat rá. Így bár a neurobiológus nem említi, de a cukor-, a kávé-, a dohány- és az alkoholfogyasztás is dopamint szabadít fel, ha úgy tetszik, mesterségesen és függőséget alakíthat ki. Vajon rájuk is vonatkoztatható a megállapítás, miszerint használatuk mellett „az ember normális fiziológiás tevékenységgel már nem képes örömérzethez jutni”? Aligha. Mértékletes használat esetén ugyanis sem, a kávé-, sem az alkohol-, de a marihuánafogyasztás sem gátolja meg, hogy más tevékenység is örömet okozzon. Ha nem így lenne, hogyan támogathatnák komoly tudósok és szakértők a marihuána legalizációját vagy akár gyógyászati célú használatát felnőttek számára?
Krónikus használat esetében azonban nem csak a kannabisz-, de a Magyarországon sokkalta népesebb táború alkoholfogyasztók esetében is lecsökken az átlagos dopaminszint, amit csak egyre nagyobb alkoholmennyiség bevitelével tudnak ideig-óráig normális állapotba hozni. Aligha feltételezhetjük, hogy agykutató neurobiológusként Freund ezzel ne lenne tisztában, és bizonyára arról is tudomása van, hogy amíg a marihuána számos gyógyhatása mellett nem károsítja a belső szerveket és felnőttkori használata rosszabb esetben is csak ideiglenes memóriaromlást és hörghurutot okoz, addig a túlzott alkoholfogyasztás olyan krónikus elváltozásokhoz vezethet, mint az ischaemiás szívbetegség, idegrendszeri károsodás, elbutulás, gyomorfekély, gyomorvérzés, gyomor-, vagy nyelőcsőrák, májzsugor és májrák.
Ha a holland kannabisz-szabályozást – amely kiemelkedő egészségügyi ellátórendszer mellett lehetővé teszi a csekély mennyiségű marihuána vásárlását nagykorúak számára – emberkísérletnek minősítjük, akkor az otthoni pálinkafőzés legalizálását a magyar ellátórendszer színvonala és az alkoholbetegek hatalmas száma mellett vajon minek kell neveznünk?
És tegyük hozzá, hogy Hollandia kannabiszhasználata világviszonylatban nem számít kimagaslónak, hiszen számos tiltó drogpolitikájú ország lakói fogyasztanak nagyobb arányban marihuánát. Egy tanulmány, amely Hollandia és a méretben és demográfiai jellemzőkben hasonló, de tiltó drogpolitikájú San Francisco kannabisszal kapcsolatos mutatóit hasonlította össze, azt találta, hogy San Franciscóban a lakosság jóval nagyobb arányban fogyaszt marihuánát, az erősebb fajtákat preferálják, és a füvet rendszerint dílerektől vásárolják, akik a vásárlók felének más szereket is felkínálnak. Mindebből kiolvasható, hogy Hollandiában 30 év alatt messze nem szabadult el a drogpokol, de az is világosan látszik, hogy a tilalom önmagában nem tudja hatékonyan megakadályozni az illegális szerhasználatot. Adódik a kérdés, hogy az Agykutatási Központ elnökét miért hagyja ennyire hidegen, hogy Magyarországon a férfiak körében minden ötödik haláleset a túlzott alkoholfogyasztáshoz köthető és miért tételezi hazánk pár százezer fűfogyasztójáról, hogy számukra örömet „már csak a drog és az aberrációk” nyújthatnak?
Talán hozzásegíthet a válaszhoz, ha figyelembe vesszük Freund agykutatás melletti másik nagy szenvedélyét: a jó borok élvezetét. Egy borkóstolón adott rövid interjúban Freund a borivás nyújtotta élményeket a zene és a képzőművészetek élvezetéhez hasonlította, amely gazdagítja a belső világunk és növeli a kreativitásunk. Bár a megnövekedett kreativitás és a művészeti alkotások felfokozott élvezete egyike a legtipikusabb indokoknak, amiért az emberek marihuánát fogyasztanak, az agykutató ehhez a tevékenységhez mégsem kapcsol ilyen magasztos képzettársításokat, csupán a céltalanságot, lelki kiürülést és aberrációkat. Borrajongó agykutatóként pedig arról is megemlékezhetne, hogy az alkohol addikciós potenciálja magasabb, mint a kannabiszé és a szakértők 5-600 ezerre teszik a problémás alkoholivók számát az országban, így sajnos nem minden borivót hasonlíthatunk egy műalkotás élvezőjéhez. Lehetséges, hogy a jó bor másképp hat a dopaminszintünkre?
Freund ezt az álláspontot képviseli! Egy korábbi interjúban, ahol egy helyütt szintén a drogok dopamin felszabadító hatását boncolgatja, még nagyobb fokú rajongásról ad számot és az alkohol jelenlétének szerepét másodlagosnak ítéli:
| „A bor azonban nemcsak azért szabadít fel dopamint, mert alkohol van benne, hanem azért is, mert komplex ízvilágán, az illatok, zamatok művészi fokú harmóniáján keresztül is képes örömérzetet okozni. Az embert gyönyörködteti a borok sokfélesége, az ízek, illatok kombinációjának végtelensége, és mindezeknek korrelációja a terroirral, a fajtákkal, az évjáratokkal, a borász karakterével. A borban az ember a harmóniát keresi, a savak, a test, az alkohol, a cukor és egyéb komponensek egyensúlyát, de akár az adott borvidék hagyományait, az egész legendáriumot is, ami a bort övezi. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy valójában az alkohol másodlagos. A kábítószereknek vagy a vodkának az égadta világon semmiféle addicionális hozadéka, érzékszerveinken keresztül megvalósuló élményszerző képessége nincs, azt egyszerűen csak megisszák vagy vénába injektálják, és várják a hatást. Na, ez egyáltalán nem tudna lelkesíteni. A függőség kialakulása szempontjából is ezek az igazán veszélyes szerek”. |
Ezek után nehéz elhessegetni a gondolatot, hogy a 12 milliárdos kormánytámogatással megtámogatott kutatóközpont vezetője ne a saját ízlését és preferenciáit vetítené ki, amikor a bor és a marihuána dopaminrendszerre gyakorolt hatását ennyire ellentétesen láttatja. Félreértés ne essék: semmi kivetnivaló nincs a jó borok szeretetével és mérsékletes fogyasztásuk propagálásával, azonban az alkohol szerepének elbagatellizálása bő félmillió alkoholbeteg országában komoly felelőtlenség, nem is beszélve arról az egészen megdöbbentő momentumról, ahogy az évtizedek óta kannabiszt kutató neurobiológus egy kalap alá veszi az összes kábítószert és a legrosszabb sztereotípiákra építkezve mindet az intravénás használattal köti össze. Emellett, ha nem homályosítja el látásunkat a borok iránti táplált áhítat, azt is észre kell vennünk, hogy miképpen a szőlőfajták és borvidékek, úgy a különböző marihuána fajták is komoly rajongótáborral rendelkeznek!
Egy-egy kannabisz kupán a zsűri az „érzékszerveiken keresztül megvalósuló élményszerző képesség hatására” hosszasan képes áradozni egy-egy fajta illatában felfedezett aromákról, a marihuána állagáról és gyantásságáról, mielőtt fogyasztani kezdené – és nem, nem intravénásan, hanem vaporizerből, hogy az ízek minél tisztábban érvényesüljenek. Egészen biztos, hogy számos szenvedélybetegre bukkanhatunk a soraikban éppúgy, ahogy a minőségi borok fogyasztói között is szép számmal találhatunk olyanokat, akik számára az alkohol nem másodlagos, és akiknek a kívánt dopaminfröccs kiváltásához a lehengerlő illatkombináció mellett bizony már egy-két liter erjedt szőlőlé legurítása is szükségeltetik. De agykutatóként a mértékletes kannabiszfogyasztás létét tagadni és használatához szükségképpen függőséget és az örömre való képtelenséget rendelni orbitális csúsztatás.
Kardos Tamás
Drogriporter
2014.03.11.
Fotók: Heti Válasz, Kőröspataki Beatrix (Veol.hu), Magyar Konyha Online
