Egy amerikai kormányjelentés szerint a marihuánafüggőként regisztrálak harmada nem is szív füvet
A Fehér Ház az utóbbi években különösen nagy hangsúlyt fektet arra, hogy meggyőzze a társadalmat a marihuána veszélyességéről. A Nemzeti Drogabúzus-ellenes Intézet (NIDA) bejelentette, hogy 4 millió dolláros kormánytámogatásból megnyitja az első “Kannabisz Abúzus Központot”, amelynek az lesz a feladata, hogy “a marihuána-függőség kezelésének, diagnózisának és prevenciójának új módszereit fejlessze ki”. Az intézet székhelye éppen Kaliforniában lesz, ahol a gyógyászati marihuánát pártoló mozgalom a legerősebb. Kevesen vitatják, hogy a marihuána függőséget okozhat, az addiktív potenciáljával kapcsolatban azonban gyakran igen túlzó megállapítások jelennek meg a sajtóban, a Reuters például februárban arról számolt be, hogy a marihuána a nikotinnal megegyező súlyosságú elvonási tüneteket produkálhat (egy mindössze 12 fős mintán alapuló kutatásra hivatkozva). Aggályos az is, hogy egyesek azzal kísérleteznek, hogy Lithiumot írnak fel a marihuána-függőség ellen (vajon melyik a veszélyesebb?).
A marihuána veszélyességének eltúlzása politikai muníciót szolgáltat a szigorú drogtilalom hívei számára, hiszen ha az emberek szembesülnének azzal, hogy az emberek többsége viszonylag problémamentesen füvezik, akkor nehezen lehetne igazolni a hosszú börtönbüntetéseket, a derékbe tört karriereket, a fogyasztók utcai vegzálását. (Bár ahogy Stanton Peele rámutatott, a józan ész alapján a marihuána veszélyessége egyáltalán nem igazolná a politika szigorát.) A statisztikákban problémás szerhasználóként megjelenő embereknek gyakran valójában csupán a törvénnyel gyűlik meg a bajuk: az USA Egészségügyi Minisztériuma (DHS) jelentése szerint a marihuána-függőként diagnosztizált páciensek egyharmada még csak nem is szívott marihuánát a kezelést megelőző 1 hónapban! Vajon mivel magyarázható, hogy tömegesen jelentkeznek drogterápiára azok, akiknek nincs is erre szükségük? A magyarázat az, hogy a fű miatt kezeltek többsége nem önként, hanem a bíróság utasítására válik pácienssé, miután a rendőrség marihuána birtoklása miatt eljárást indított ellene. Ennek ismeretében vérlázító képmutatás, hogy a Fehér Ház drogirodája a “fűfüggőség” miatt kezeltek számának növekedésével próbálja igazolni, hogy a marihuána egyre veszélyesebb.
Sárosi Péter
Kapcsolódó cikk: