Avagy hogyan formáljunk határozott véleményt arról, amiről lövésünk sincs?
Mióta Spiák Ibolya és Szomor Katalin drogozásra buzdítónak állította be a készülő új drogstratégiát, a demagógia gépezetei beindultak. A folyamatban éllovas Magyar Nemzet önmagát is gerjeszti: először teljesen alaptalan indoklással neoliberálisnak bélyegezte a tervezetet, majd továbbmenve egy jegyzetben végletesen kifacsarta annak célkitűzéseit. Az önismétlés vétségét kockáztatva ez utóbbinak szentelünk most pár sort.
Az írás hangnemére nem érdemes hosszan reagálni: kitűnően megmutatja, hogy a Dr. Benének a Magyar Nemzetben közölt vádaskodásával ellentétben hogyan kell kimeríteni a bértollnok kategóriáját. Mert a tényekkel nyilvánvaló módon szembemenő Lippai esetében világos, hogy a cél – az elv-társak által már leneolibsizett dokumentumon további szapulása – szentesíti az eszközt.
Azonban ha egy olvasott napilap újságírója kíméletlen kritikával illet egy közegészségügyi irányvonalakat tartalmazó dokumentumot, akkor minimum két dolgot illik megtennie:
1. Elolvasni és értelmezni a hivatkozott dokumentumot és nem idézni olyat a szövegéből, amit az nem tartalmaz.
2. Utánanézni a képviselt lap korábbi álláspontjának és nem csupán a pillanatnyi pártpolitikai érdek alapján véleményt formálni. Nem is olyan rég ugyanis a Magyar Nemzet az ártalomcsökkentés fontossága mellett foglalt állást.
Lippai folytatja a drogstratégia elleni igazságtalan kirohanások sorát azzal, hogy ő is úgy támadja a dokumentumban mindösszesen egy oldalba sűrített ártalomcsökkentést, hogy nem veszi figyelembe, hogy a prevenció egy külön pillért és nyolcszor akkora terjedelmet érdemelt ki. Lippai szerint ugyanis az új drogstratégiának – amely egyébként az előző, a Fidesz-kormány idején elfogadott stratégia célkitűzéseit folytatja – „logikáján is tetten érhető az a szadeszos vagy legalábbis liberálisnak nevezett életellenes gondolkodásmód, amely szerint mindegy, hogy az egyén mit tesz magával és azon keresztül a környezetével”.
Ezzel szemben az új stratégia a következőképpen fogalmazza meg a céljait:
„Célja a társadalom egészségi állapotának javítása, a szociális és társadalmi biztonság növelése, a drogfogyasztás mértékének, illetve a legális és illegális droghasználat ártalmainak, valamint kockázatainak és kárainak csökkentése célzott, rendszerszerű, tényeken alapuló és közösségi alapú beavatkozások, valamint nemzetközi együttműködések segítségével.”
Nyilván ez csak egy ócska próbálkozás a dokumentum szerzőinek részéről, hogy leplezzék valódi céljukat, hiszen ők valójában a „mérséklés helyett inkább kiállnak a devianciák mellett”. Lippai ezt bizonyára jobban tudja.
Gyűlölködés-szintjét ily módon alapjáratra hozva Lippai máris kirekesztőnek bélyegzi a drogstratégiát és a „közös, holisztikus gondolkodásmódot” hiányolja, pedig vele ellentétben a stratégia egyszerre tartja szem előtt a nem fogyasztók, a korábbi és a jelenlegi drogfüggők igényeit. Spiák inkompetenciájához idomulva Lippai az ártalomcsökkentés helyett a kizárólagos prevenciót hangsúlyozza, nem tudva, vagy nem értve, hogy utóbbi az előbbinek része és a társadalomnak is érdeke. Bizony, a drogprevenciónak különböző szintjei vannak, így valamivel összetettebb beavatkozási forma, mint ahogyan azt Lippai láttatni szeretné. Az elsődleges prevenció célkitűzése a szermentesség fenntartása a még nem fogyasztóknál, de minthogy napjainkban majd’ minden európai ország többszázezer drogfogyasztóval rendelkezik, végzetes lenne ezen a szinten megállnia, mint aki megtett minden tőle telhetőt. Ezért létezik a másodlagos prevenciónak nevezett beavatkozás, mely a drogfüggőket célozza, akik – és rajtuk keresztül áttételesen a társadalom – számára az ártalmak csökkentése az elsődleges szempont, míg a harmadlagos prevenció feladata a leszokott függők utókezelése. Érdemes lett volna ezeknek utána olvasni a vádaskodás előtt.
A Spiák, Szomor és Lippai által áhított ártalomcsökkentéstől mentes drogstratégiára is van példa, ilyen működik például Oroszországban, ahol tiltják a tűcserét és a nyilvánvalóan „életellenes, ballib” WHO által létfontosságúnak ítélt fenntartó metadon programokat. Ennek meg is lett az eredménye: az országban jelenleg két millióra becslik a heroinfüggők és egy millióra a HIV fertőzöttek számát! Az elemzések szerint a fertőzés terjedésének elsődleges oka a közös tűhasználat. Könnyen belátható, hogy épp az a drogstratégia az életellenes, amely a nemzetközi eredményeket figyelmen kívül hagyva teret enged az országos szintű HIV járványnak és nem az, amely bizonyítottan hatékony beavatkozások alkalmazásával ennek elejét kívánja venni!
És végül, a drogstratégia nem tartalmazza azt a Lippai által idézett részt, mely szerint az ártalomcsökkentés a „kábítószer-tartalmú gyógyszerrel való, életen át tartó úgynevezett fenntartást” jelenti. Így – akár hiszik, akár nem – a stratégiának nem is az a célja, hogy „a kábszeres maradjon is az egész életében” és a televízióban sem tervez senki ismeretterjesztő műsort sugározni a heroin beadásának módjáról.
De ne legyünk nagyon meglepve a drogstratégia támadóin: „Ezek ennyit tudnak. Sajnos.”
Kardos Tamás
Drogriporter
2009.10.30.
Kapcsolódó anyag
Ártalomcsökkentés: szemlélet és gyakorlat
