Amit a Blikk csak lehetőségként pendített meg, azt a Hír.ma már tényként közölte: dizájnerdrog hatása alatt vertek és haraptak meg egy lányt a diszkóban
Az álszenzációkból táplálkozó bulvármédiának rövidtávon sikerült elérnie, hogy a harapásos támadások híreiből a sajtó és az olvasók egyből a dizájner drogokra asszociáljanak, függetlenül attól, hogy még a legnagyobb port kavart első „kannibálos” esetben sem bizonyosodott be e szerek használata. Ez a legkevésbé sem zavarja a Hír.ma szerzőjét, aki pusztán az alapján, hogy egy verekedés során valakinek kiharaptak egy darabot a füléből magabiztosan állítja, hogy ez bizony a dizájner drogok hatása. Tévedhetetlen diagnózisát már a címében is leszögezi: „Kannibálok a Nyíregyházi diszkóban – avagy a dizájnerdrogok hatása”.

A cikk végére már ugyan teret kap némi bizonytalanság és a szerző itt óvatosan úgy fogalmaz, hogy „azt egyelőre nem tudni, hogy a brutális támadók kábítószer hatása alatt harapdálták-e össze Enikőt, bár világszerte több példa volt rá, hogy dizájnerdrogok váltottak ki hasonló agresszivitást”. Ha nem tudni, akkor mit értsünk a korábbi megállapítás alatt, hogy a kannibalizmus a dizájnerdrogok hatása?
MIKE TYSON EAR BITE
A kilencvenes évek leghíresebb fülharapó dizájner drogosa?
A médiában az utóbbi időben felmerült harapdáló „zombi” esetek elkövetőinek véréből vegyesen mutatták ki marihuána, dizájner drogok, de az esetek túlnyomó részében jelentős mennyiségű alkohol jelenlétét. Aki azonban egy efféle lista alapján próbálná meghatározni, hogy mely szerek váltanak ki harapásos támadásokat, az alapvetően vétené el az irányt. A drogterület szakértőinek körében már közhelyszámba meg Norman E. Zinberg ’80-as évekből származó megállapítása, miszerint nem csupán az elfogyasztott drog mennyisége és minősége határozza meg az élményt, hanem a fogyasztó személyisége (set), illetve a társas és fizikai környezete (setting) is befolyásolja azt. A legkézenfekvőbb és mindenki által látott példa erre az alkohol lehet, aminek hatására egyesek inkább nyugodttá és barátkozóbbá, mások pedig helyzettől függően agresszívvé válhatnak. Még ha a médiában kannibalisztikusnak bélyegzett támadások elkövetői leggyakrabban alkoholt is fogyasztottak, nem mondhatjuk, hogy az alkohol – vagy éppen a dizájner drogok – hatására az emberek élő hús harapdálására vágynak.
Ami viszont mindenképp örvendetes és említésre méltó, hogy a kommenteket olvasva egyértelműen tetten érhető az olvasók egyre kritikusabb hozzáállása a szenzációhajhász drogos sztorikhoz és láthatóan már sokan rendelkeznek kellő háttértudással ahhoz, hogy ne dőljenek be az alaptalan híreszteléseknek.
Kardos Tamás
Drogriporter
2013.01.24.