A volt Jugoszlávia más országaival ellentétben Szlovénia drogpolitikai kísérletekkel próbál megfelelőbb közegészségügyi választ adni a droghasználatra. Közel két évtized érdekképviseleti és jogi előkészítő munkát követően a Stigma nevű civil szervezet 2015-ben elindította a drogfogyasztói szoba (drug consumption room – DCR) kísérleti projektet.
Az első gondolatok a DCR ljubljanai megnyitásáról az 1990-es évekig vezetnek vissza. A Stigma 2004-ben hivatalos kérelmet nyújtott be a Kormány Drogügyi Hivatalának, ami a drogfogyasztói szobák nyitását célozta. Ez azonban akkor nem valósult meg. Négy évvel később, 2008-ban a szervezet büntetőjogi kiegészítést terjesztett elő a Külügyminisztérium számára, amely 2012-ben törvényi változásokhoz vezetett. A kiegészítés kimondja, hogy bár a kábítószer-használat továbbra is bűncselekménynek minősül, mentesség adható abban az esetben, ha egy szervezet kezelőprogramot vagy helyszínt nyújt az ellenőrzött kábítószer-használatra. Előírás továbbá, hogy a szervezetnek a megfelelő egészségügyi intézmények ellenőrzése alatt kell működnie. 2015 szeptemberében a Stigma támogatást kapott az Egészségügyi Minisztériumtól egy két éves kísérleti projektre.
A DCR költségvetési tervét a Szlovén Kormány Drogügyi Bizottsága ismertette és fogadta el, évi 80.000 Eurós működtetési költséggel kalkulálva, amely két egészségügyi munkaerő foglalkoztatását fedezi. „A 2015/2016 időszakra a Stigma 42.500 Eurót kapott az Egészségügyi Minisztériumtól. Ez az oka annak, hogy a projekt kivitelezése mindössze 6 hónapig tart, csupán egy fő egészségügyi alkalmazottal.” A program külföldi példák alapján várható költséghatékonyságával kapcsolatban Bah megállapította „a DCR programok más országok példái alapján bizonyítottan költséghatékonyak, ezért biztosak vagyunk benne, hogy a mi DCR-ünk is költséghatékony lesz. Egy DCR éves költségvetése megegyezik két HIV fertőzött személy kezelésével, így ha a program két új HIV fertőzést megelőz, máris igazolja az ország támogatását.”


