Külföldi szakértők a kormányfő közbelépését kérik
26 országból mintegy 50 szakértő fejezte ki aggodalmát a hazai ártalomcsökkentés állapota miatt.
26 országból mintegy 50 szakértő fejezte ki aggodalmát a hazai ártalomcsökkentés állapota miatt.
26 országból mintegy 50 szakértő fejezte ki aggodalmát a hazai ártalomcsökkentés állapota miatt.
Budapest, 2005. november 2.
AZONNAL KÖZÖLHETŐ!
SAJTÓKÖZLEMÉNY
26 országból mintegy 50, a problémás droghasználat illetve az annak nyomában járó fertőző betegségek (HIV/AIDS, Hepatitis B,C) megelőzésével és kezelésével foglalkozó külföldi szakember írta alá azt a Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek címzett levelet, amely a hazai ártalomcsökkentő programok lehetetlen jogi és anyagi helyzetének megoldását kéri a kormányfőtől. Az aláírásgyűjtést a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet kezdeményezte.

A levél nemzetközi ajánlásokra (EU drogpolitikai akcióterve, WHO és UNAIDS dokumentumok) és a hazai nemzeti drogstratégiára (2000) hivatkozva felhívja a figyelmet az ún. ártalomcsökkentő beavatkozások (steril fecskendők terjesztése, metadon-fenntartó terápia, utcai megkeresés stb.) életmentő szerepére a droghasználók körében terjedő fertőző betegségek megelőzésében és kezelésében. Bár jelenleg Magyarországon a legnagyobb fenyegetést jelentő HIV/AIDS járvány előfordulása még viszonylag alacsony, ez a helyzet évről évre, hónapról hónapra drasztikus gyorsasággal változhat: a szomszédos Ukrajnában például a lakosság 1,4%-a HIV pozitív, nagy részük a használt fecskendők megosztása miatt fertőződött meg. A hepatitis C járvány elterjedtsége a hazai drogfogyasztók körében is jelentős. A járványoknak nemzetközi tapasztalatok szerint csakis a hatékony ártalomcsökkentő szolgáltatások állhatják útját!
A hazai ártalomcsökkentő programok ugyanakkor napi fennmaradási problémákkal küszködnek: az ország legnagyobb metadonklinikája például anyagi problémákra hivatkozva nyáron beszüntette az új kliensek felvételét, a főváros legnagyobb tűcsereprogramja a maradványképzés miatt még a pályázati úton a kormányzat által neki ítél pénzforrásokhoz sem jutott hozzá, így puszta léte is veszélybe került. A kormány idén mintegy 50%-al csökkentette a probléma kezelésére szánt államháztartási forrásokat. Az ártalomcsökkentő szolgáltatások ezenkívül nem tudnak hatékonyan működni egy olyan jogi környezetben, ahol a célcsoportot alkotó drogfogyasztókat a büntetőtörvénykönyv kriminalizálja.
A levelet aláíró nemzetközi hírű orvosok, pszichológusok, szociológusok és jogászok arra kérik a miniszterelnököt, hogy lépjen fel személyesen az ártalomcsökkentés anyagi támogatásának előmozdítása, és a veszélyeztett csoportok büntetőjogi üldözését megszüntető jogszabályok megalkotása érdekében.
Társaság a Szabadságjogokért
Kapcsolódó fájl:
A Gyurcsány Ferenchez szóló levél szövege (angol)
Aláíró szakemberek:
NÉV | INTÉZMÉNY/SZERVEZET | ORSZÁG |
Daan van der Gouwe | Trimbos Institute | Hollandia |
Aleksandrs Molokovskis | HIV Prevention Programme at Kekava | Lettország |
Holly Catania | International Center for Advancement of Addiction Treatment | USA |
Alex Wodak | Alcohol and Drug Service, | Ausztrália |
Paul Hardacre
| Asian Harm Reduction Network | Taiföld |
Catalina Iliuta | ARAS and (RHRN) Romanian Harm Reduction Network | Románia |
Anna Lyubenova | Initiative for Health Foundation | Bulgária |
Valeriy Pakhomov | Odessa Regional Charity Foudation | Ukrajna |
Petr Nikitenko | Charitable Foundation “For Healthier Society” | Oroszország |
Dmitry Usenko | SYLAF | Kirgisztán |
Olena Nechosina | “Coalition of HIV-servicing NGOs” | Ukrajna |
Olga Fedorova | Moscow Helsinki Group | Oroszország |
Vitalij Polonets | Charitable Foundation “Stalist” | Ukrajna |
Tatiana Evlampieva | Irkutsk Red Cross | Oroszország |
Julia Vinckler | NGO Convictus Eesti | Észtország |
Nikos Dedes | EATG – European AIDS Treatment Group | Belgium |
Wim | GAT – Grupo Português de Activistas sobre Tratamentos de VIH/SIDA | Portugália |
Mauro Guarinieri | The Global Network of People Living with HIV/AIDS (GNP+) | Olaszország |
Radka Argirova | Chief of Lab. for Retroviruses, Natl Center of Infectious and Parasitic Disease | Bulgária |
Aleksandrs Molokovskis | HIV Prevention Programme at Kekava | Lettország |
Volker Mertens | German AIDS Foundation | Németország |
Grazyna Konieczny | Social AIDS Committee | Lengyelország |
Emmanuel Trenado | AIDES, National HIV/AIDS Community-based NGO | Franciaország |
Ton Coenen | Aids Fonds * Soa Aids Nederland * STOP AIDS NOW! | Hollandia |
Marek Zygadlo | Krakow Association of Help for Drug Addicts (KTPU)
| Lengyelország |
Stijn Goossens | Breakline Peer Support | Belgium |
Milena Naydenova | Hope-Sofia | Bulgária |
Martine Hutsebaut | Debed Vzw (League for an Emancipatory Drugpolicy) | Belgium |
Yulia Burganova | Public Opinion Survey and Social Research Center, Yaroslav | Ororszország |
Tatiana Rumyantseva | Municipality institution “Public Opinion | Oroszország |
Martine de Schutter | AIDS Action Europe, the Pan European NGO Partnership on HIV and AIDS | Hollandia |
Andria Efthimiou | John Mordaunt Trust | Nagy-Britannia |
Joep Oomen | European Coalition for Just and Effective Drug Policies, ENCOD | Belgium |
Maria Georgescu | ARAS – Romanian Association Against AIDS | Románia |
Eberhard Schatz | CORRELATION network | Hollandia |
Willemijn Los | Amsterdam Drug Users Union (MDHG) | Hollandia |
Lorena Pahovic | SVIT – Drustvo za pomoc odvisnikom in njihovim druzinam | Szlovénia |
Andrey Shiryaev | AIDS.Uz — Uzbekistan's HIV/AIDS related issues Internet portal | Üzbegisztán |
Zarir Simrin | PASSAGE Association for Potection of Drug Users Rights | Macedónia |
Henrik Arildsen | Hiv-Danmark | Dánia |
Katarina Jiresova | ODYSEUS | Szlovákia |
Daniel Wolfe | International Harm Reduction Development Program, OSI | USA |
Raminte Stuikyte | Central-Eastern European Harm Reduction Network (CEEHRN) | Litvánia |
Xavier Majó Roca | Programme on Substance Abuse. Department of Health | Spanyolország |
Nora Stojanovik | Macedonian Harm Reduction Network | Macedónia |
Bijan Nassirimanesh | Persepolis, Teheran | Irán |
Birgit Wichelmann-Werth M.A. | Drug Crisis Center, Frankfurt/M., FDR | Németország |
Ian Harris | Drug Policy Interest Group | Nagy-Britannia |
|
|
|
|
|
|
Sajtóvisszhang:
Nemzetközi drogszakértők levele… (MTI/OS)
A drogfogyasztók bebörtönzése miatt tiltakoznak a kormányfőnél (Index)
Nemzetközi drogszakértők levele Gyurcsánynak (Magyar Nemzet)




