Vita a TASZ és az IKSZ között a megfelelő drogszabályozásról
A 2010-es Globális Marihuána Menetet követően, a médiának köszönhetően ismét bekerült a köztudatba a drogszabályozás kérdése. Az ATV Jam május 11-i műsorának vendégei Baltay Levente, a TASZ ügyvédje és Stágel Bence, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnökhelyettese voltak.
A beszélgetéshez sokat nem kell hozzáfűznünk, hiszen Baltay a műsor időkereteihez mérten részletesen kifejti a TASZ drogpolitikai álláspontját, míg Stágel leginkább a GMM rendezvény előtt tartott IKSZ sajtótájékoztatón elhangzottakat ismételgeti, de a további szigorítás értelmetlenségéről és az információterjesztés betiltásának életszerűtlenségéről megfogalmazott érvekre nem tud meggyőző válasszal szolgálni. Az elnökhelyettes szerint a drogproblémát komplex módon kell kezelni, de ennek részleteiről nem beszélt, csak a drogstratégiájuk pilléreit ismertette, melyek – ahogyan Baltay rámutatott – ellentétben állnak a fogyasztók büntethetőségével. Stágel a mondandóját arra a kapudrog elméletre való hivatkozással zárta, amelyet a drogszakma képviselői mára gyakorlatilag egyöntetűen meghaladottnak vagy legalábbis erősen redukcionistának tekintenek, amely kérdésessé teszi az IKSZ megközelítésmódjának komplexitását.
Kardos Tamás
Drogriporter
2010.05.12.