Rövid időn belül bezárásra kényszerült Budapest két legnagyobb tűcsere szolgáltatója. Az intézkedések az ellátásban keletkezett űr mellett bizonytalanságot is hagytak maguk után. Segítők sorozatunkban az ArtEra Alapítvány vezetőjével, Puy Tamással beszélgettünk és hamar kiderült, hogy a szervezet tevékenysége messze túlnyúlik a tűcserén, annak hiányában viszont le is húzhatnák a rolót.
Drogriporter: Mesélj egy kicsit az Art Éra Alapítvány történetéről. Mi hívta életre a szervezetet, mikor kezdtétek a munkát és milyen főbb állomásai voltak az elmúlt években?
Puy Tamás: 2007-ben lettünk bejegyezve és az év végén kaptuk meg a Rottenbiller utcai központunkat, amit a következő évben elnyert támogatásból fel is tudtunk újítani. 2009 januárjától működünk alacsonyküszöbű szolgáltatóként. A szervezet azzal a céllal jött létre, hogy aktív szerhasználóknak nyújtson szolgáltatást, de 2009 elején még nem találtak ránk a kliensek, ezért májusban tűcserével bővítettük a szolgáltatásunkat. A tevékenységeinkről a kerület gyógyszertáraiban tettünk le szóróanyagot, az első kliensek ezeken keresztül találtak ránk és hozták magukkal a társaikat. Ekkoriban a támogatásainknak köszönhetően több eszközt tudtunk biztosítani a fecskendők mellett.
DR: Milyen szereket használók látogattak ekkoriban titeket?
PT: 2009-ben még jellemzően heroin/ópiát és amfetaminhasználók jártak hozzánk és sokan vittek aszkorbint, vitamint, törlőkendőt. Az aszkorbint a mostani használók már nem is keresik.
DR: Hány kliensetek volt nagyjából ebben az időszakban?
PT: Az első évben gyorsan nőtt a kliensszám, már akkor több száz főt regisztráltunk. Nálunk a dizájner drogok korszakában nem ugrott meg nagyon a kliensszám, folyamatosan találnak hozzánk az új használók. Visszaesésünk volt viszont a 2012-es kényszerű bezárásunk után, amikor nem kaptunk támogatást.
DR: Most naponta hány kliens látogat titeket?
PT: Nagyjából 30-40-en jönnek. Tavaly év végén változtattunk a nyitva tartásunkon – a kezdetektől fogva 16-20h-ig voltunk nyitva, ezt most 10-14h-ra változtattuk. Ennek több oka is van, egyrészt a dizájner használóknál azt látjuk, hogy nincs jelentősége, hogy délelőtt vagy délután jön, de délelőtt még általában jobb állapotban vannak, jobban lehet velük dolgozni és ügyintézés esetén más szolgáltatók is jobban elérhetők. Iskolák is vannak a közelben, ahonnan délután hozzák haza a gyerekeket, így ebből a szempontból is jobb a délelőtt.
DR: A lakókkal milyen a viszonyotok? Esetleg ők is a délelőtti nyitva tartás felé tereltek titeket?
PT: Nem érkezett még soha bejelentés a lakóktól. Mindig figyelünk, hogy tisztán tartsuk az utcarészt. Az is szerencsés, hogy nem belső udvarra, hanem utcafrontra nyílik a hely, úgyhogy a távozó kliensek nem állnak meg, hanem rögtön továbbmennek. Ha többen jönnek, például egy 4-5 fős társaság, akkor kikísérjük őket és megkérjük, hogy ne a bejárat előtt bandázzanak. Tudatosan nem is teszünk ki táblát, mert a kliensek úgyis megtalálnak. Belül pedig egy tiszta, jó hangulatú helyet próbálunk nyújtani, ahol a kliensek is kilépnek a megszokott közegükből – újabban a klienseink 80%-a az utcán él és azt látjuk, hogy jó nekik lejönni egy olyan helyre, ami kicsit más, mint ahonnan érkeznek és az állandósága biztonságérzetet nyújt nekik. A szerhasználóknak nagyon kevés a fix pont az életében, ezért jó, ha van egy hely, ami mindig olyan, ahogy megszokták, de a jelenlegi helyzetben ezt az állandóságot a legnehezebb fenntartani.
DR: Milyen egyéb szolgáltatást tudtok nyújtani a klienseknek a tűcsere mellett?
PT: A kezdetek óta úgy gondoljuk, hogy az aktív szerhasználókat a tűcserén keresztül tudjuk a legjobban bevonni az ellátásba. Ha nincs fecskendő, jóval kevesebben jönnek, de ha újra van, akkor azonnal visszatérnek. 2012-ben januártól áprilisig támogatás híján be kellett zárnunk, majd egy újra kiírt pályázatnak köszönhetően áprilistól már limitált nyitva tartással újra kinyitottunk, de a korábbi működésünk csak 2012 év végén állt helyre. A kliensek kevesebb, mint egy hónap alatt visszataláltak. A tűcsere mellett igyekszünk magasabb küszöbű szolgáltatásba terelni őket.
DR: Mennyiben változtak a szolgáltatásaitok az elmúlt időszakban?
PT: A nagyszámú hajléktalan kliens miatt komplexebb szolgáltatást is kell nyújtanunk és nekünk is át kell gondolnunk, hogy mit vállalhatunk magunkra és mit nem. Korábban például tudtunk adni más szervezetektől kapott adományokat, például ruhát vagy élelmiszert, ami korábban jól működött, de ha most is ezt tennénk, akkor rögtön sorok állnának az ajtó előtt, akiknek a nagy része nem a mi célcsoportunkból érkezne és a lakók is szólnának. Szívesen adnánk, de utána be is zárhatnánk, és nem láthatnánk el az alapfeladatunkat. Ugyanez a helyzet az OEP által biztosított éves HIV/Hepatitis kampányszűréssel is, amihez motivációként ezer forintos étkezési jegy jár. Itt is azt látjuk, hogy ami korábban működő módszer volt a kliensek szűrésében, most olyanokat vonz be, akiket később nem fogunk látni és adott esetben nem is intravénás szerhasználók.
DR: Mik azok a kliensekre szabott szolgáltatások, amik most is biztonsággal működnek?
PT: Előgondozási együttműködésben vagyunk a rehabilitációt végző komlói Leo Amici Alapítvánnyal, ami azt jelenti, hogy az egyik kolléga – aki a Leóban is dolgozik segítőként – szerdánként előzetes állapotfelmérést végez a Komlóra jelentkező budapesti kliensekkel. Rövidesen elterelést is tudunk végezni. A kliensek Internetet tudnak használni nálunk, ami fontos az egymás közötti kommunikációjukban, mert mobiljuk általában nincs. Ruhát mosunk, segítünk a különböző okmányok beszerzésében, egészségügyi problémák esetén a kórházba irányítjuk őket – szerencsés helyzet, hogy pont a Péterfy és a Korányi kórházak között vagyunk, úgyhogy csak az út másik oldalára kell átmenniük. Járunk az utcára drogszemetet szedni, bár a kerületben keveset találunk. Van Hepatitis/HIV és terhességi tesztünk, illetve egy szociális adománybolt adományaként ruhákat is tudunk adni. Jelenleg viszont az ártalomcsökkentő eszközökben nagyon korlátozottak vagyunk: fecskendőből maximum ötöt tudunk kiadni, hiába hoznak vissza többet. Szűrőt, főzőedény, papírzsebkendőt és meleg teát tudunk adni mellé – jelenleg ennyi fér bele. Azért kell ennyire limitálnunk a kiadott eszközöket, hogy a lehető legtöbb ideig kitartson, talán az év végéig, mert nem tudjuk, hogy a jövőben lesz-e forrásunk. Miután kiírják az idei pályázatokat és a feltételeket, mi is okosabbak leszünk.
DR: Mennyire tudjátok követni, hogy éppen milyen szereket fogyasztanak a klienseitek?
PT: Mostanában indult egy izgalmas Európai Uniós projekt, amiben mi is benne vagyunk. 2016 végéig tart, és több szervezet vesz benne részt Debrecenből, Szegedről, Budapestről, Miskolcról és Soroksárról, illetve a környező országokból. A projekt lényege, hogy a visszahozott fecskendőket elszállítják a debreceni toxikológiai laborba, ahol bevizsgálják őket. Az eltérő gyűjtési módszer technikailag plusz munkával jár, viszont így végre nem egy évet kell várnunk arra, hogy megtudjuk, milyen szereket használtak tavaly, aminek addigra már semmi relevanciája. Ehelyett havonta kapunk friss adatokat a laborokból. Ha a tűcsere programot ellehetetlenítik, akkor ezt a programot sem tudjuk végezni, pedig jelenleg mi adunk le a legtöbbet, havonta 800 fecskendőt. Ha nem tudunk cserélni, akkor nem fognak ennyit behozni. Külön gyűjtjük most a kliensek által behozott fecskendőket, megkérdezzük tőlük, hogy milyen szert akartak használni és a bevizsgálás alapján vissza tudunk nekik jelezni arról, hogy valójában mit is használtak. Pár hete jött meg az első eredmény, heroin egyáltalán nem volt, csak metadon, főleg dizájner drogokat találtak és a felütéshez használatos szereket.
DR: Mi a legfontosabb fejlesztési igény, amit a jövőben szeretnétek megvalósítani?
PT: Szeretnénk komplexebb szolgáltatást nyújtani, akár egy szenvedélybeteg nappali ellátást vagy egy közösségi ellátást, amit a kliensszám abszolút indokolna. Azért vagyunk csak napi négy órát nyitva, mert a jelenlegi finanszírozásba több nem fér bele, de több támogatás esetén különválaszthatnánk például délelőttre a nappali ellátást és délutánra a tűcserét. Látjuk azt, hogy a klienseknek igénye lenne több időt eltölteni itt, hogy többet tudjunk velünk egyénileg foglalkozni. Jó lenne annyi plusz kapacitással rendelkezni, hogy el tudjuk őket kísérni a kórházig vagy a hajléktalan szállóig. Sajnos arra az esetre is gondolnunk kell, ha a tűcsere szolgáltatásunk ellehetetlenül, mivel tudjuk benntartani a klienseket? Ezen optimális esetben nem kéne törni a fejünket, de mindenképpen az ellátás bővítése az, ami járható útnak tűnik. Jó lenne, ha néha egy belgyógyász is lenne nálunk, aki alapszinten el tudná látni a klienseket. Rá talán hallgatnának, ha ő mondaná, hogy be kell menniük a rendelésre, mert különben ez és ez fog történni velük. Ettől most sajnos elég messze vagyunk. Ha lenne lehetőség az ellátást a szolgáltatók elképzelése szerint alakítani, akkor nagyon jó dolgokat lehetne csinálni.
Az interjút és a fotókat készítette: Kardos Tamás
