Sorozatunk második részében a DÁT2 Psy Help „party service” típusú ártalomcsökkentő szolgáltatás működését ismerteti a program egyik koordinátora, Gén.
Drogriporter: Mik azok a fő problémák, amikkel találkoztok a fesztiválokon és partikon drogokat fogyasztó embereknél?

A Psy Help bevetésen
DÁT2: Tavalyelőtti megalakulásunk óta szinte már minden hazai buliszervezővel dolgoztunk együtt (néhány sajnálatos személyes ellenérzésből fakadó kivétellel). A leggyakoribb szervezői ellenvetés az szokott lenni, hogy „ez egy kicsi buli lesz, szinte minden vendégemet ismerem, és korábban sem voltak problémák”. Téves. Tapasztalataink szerint minden buliban kb. 100 emberenként akad egy-egy olyan ember, aki kifejezetten az ápolásunkra szorul, mert magától már nem „menedzselné” a saját állapotát. Gondolok itt a beájult, elfeküdt, agresszív, befordult, parázó, rohangáló, vérző, rángatózó, sírógörcsös stb. esetekre, akikkel igenis mi törődünk, mert ez már nem a buliszervező kompetenciája. Egy másik ellenvetés pedig az szokott lenni, hogy „nekem pénzkiesés, ha ingyen beengedlek titeket a bulimra”. Igen, csak hát mi cserébe legalább 8 órát dolgozunk, vagyis ugyanúgy a party részei vagyunk, mint a DJ-k, VJ-k, építők, dekósok, flyer-tervezők, büfések, boltosok, mentősök, biztonságiak, stb. Ez egy ügyeleti munka, amit teljes szellemi és fizikai képességeink birtokában, éberen, odafigyelve, ellenőrzötten és szervezetten végzünk – nem ingyenbulizni megyünk!
Drogriporter: Külföldön mi a helyzet e tekintetben?

A 2014-es S.U.N. fesztivál