Idézetek a cikkből: „A kutatást dán tudósok végezték olyan embereken, akik rendszeresen használták ezt a hangulatjavító szert. Korábban semmilyen pszichiátriai gondjuk nem akadt. Az ötéves vizsgálat után igen meglepő eredményt állapítottak meg. A vizsgált csoport majdnem 45 százalékában skizofrénia alakult ki, és mintegy 77 százalékuknál, a szaklap szerint, pszichotikus epizódokat figyeltek meg. A férfiak és a fiatalok nagyobb veszélyben vannak, mint a társadalom többi csoportja. A kutatók határozottan kimondták, hogy igen erős kapcsolatot fedeztek fel a rendszeres Cannabis használat és a különböző betegségek, skizofrénia és depresszió között. Tony Blairt megbízására vizsgálóbizottságot állított fel az illetékes brit minisztérium, hogy szükséges-e a veszélyesebb drogok közé sorolni ezt a kábítószert, mintegy három és félévvel azután, hogy a legenyhébbek közé sorolták be. Az orvosi szakma már a 70-es évektől publikálta a vadkender használatának negatív hatását, és emellett 2002-ben ellenezte az átsorolását.”
Médium: Stop! portál Szerző: ismeretlen Email: ugyeletes@szerkesztoseg.stop.hu Cím: 1081 Budapest, Köztársaság tér 27. Telefon: +36/1 8875200 Fax: +36/1 8875232K |
Kapcsolódó cikkek, érdekességek: