Pontosan ma egy éve váltam apává.
Tudom, egyesek szokták forgatni a szemüket, hogy minek írok ilyen témákról. Ez is ilyen bosszantó nemi sztereotípia: egy nőtől szinte elvárják, hogy mindig az anyaságáról valljon. Ha egy férfi vall az apaságáról: sokan fintorognak. Hogy jön ez ide? Maradjon a kaptafánál! Nos, akinek nem tetszik, ne olvassa, lapozzon!
Hogy milyen volt ez az első év?
Aki olvassa az írásaimat, tudja, hogy az egyik szerelmem a magashegyi túrázás (bár persze a gyerek miatt most háttérbe szorult). Ahhoz tudnám hasonlítani a gyerek berobbanását az életembe, mint mikor életemben először mentem megmászni zöldfülűként egy 3 ezres hegycsúcsot, a Wildspitzét.
Egy különös, szép, intenzív, fárasztó és határozottan ijesztő élmény. Csak éppen annak a túrának pár nap alatt vége volt, ez meg már egy éve tart. Az egyik pillanatban éppen elönt a csodálat, de a következő pillanatban már szorongva küszködsz, hogy átvészeld a következő megpróbáltatást. És néha, akárcsak egy magas hegyen, azon töprengsz: mit keresek én itt?
Ülhetnék éppen kényelmesen a fotelemben, miközben szól a klasszikus zene, olvasgatva egy könyvet és kortyolgatva a teámat. Hát kellett ez nekem? Amikor persze valaki a nehézségekről ír, akkor vagy azt kockáztatja, hogy a Durcás Dóri félék leragasztják és befóliázzák, amiért nem csak a rózsaszín álomvilágról lelkendezik. Vagy pedig, ami semmivel sem empatikusabb, megkapja, hogy te akartad meg hogy minek ment oda.
Pedig szerintem fontos, hogy mindkettőről beszéljünk: a nehézről és a szépről. Mi is, apák. Így teljes a kép. Igenis borzasztó fontos, hogy az érintettek gyakrabban megosszák az élményeiket (erről is) – elvégre az emberiség jövőjéről van szó.
Igen, ha nem született volna meg a kislányom, akkor ez az elmúlt év ezerszer kényelmesebb lett volna. Több túrázás a hegyekben. Több napsütötte tengerparti nyaralás. Több színház, mozi, kultúra. Több szociális élet a haverokkal. Komfortosabb – és egyben jóval laposabb év lett volna. Ami nem sokban különbözött volna az előzőektől.
Így viszont, apaként, ebben az első évben annyi minden történt velem, mint máskor tíz év alatt sem. Elképesztően intenzív év volt, tele kihívásokkal. Fenekestől felforgatta a korábbi életemet. Azt a korábbi gyermektelen életet, amire kábé úgy emlékszek vissza homályosan, mintha száz éve lett volna.
És tudjátok mit? Semmiért sem cserélném el, amit kaptam. Minden kihívásával és tökéletlenségével együtt is: ez az új apa-lét egy olyan izgalmas utazás az ismeretlenbe, ami minden nap egy új csodát tartogat a számomra. Nézni, ahogy ez a kis emberi lény, aki beköltözött az életünkbe, napról napra fejlődik, gyarapodik – és közben te, mint szülő is gyarapodsz általa – hát ennél nagyobb elégedettséget még nem éltem át soha. ❤
