Mit ígérnek a pártok a drogpolitika terén?
Míg a 90-es évek végén a drog még kedvelt választási kampánytéma volt, ma ez már nincs így. Ez egyrészt szerencsés, mivel visszaszorult a demagógia, másrészt viszont sajnálatos, mert nem ad lehetőséget a drogpolitikáról folytatott értelmes és józan párbeszédre sem. Az MDF választási programjában a téma egyszer sem kerül említésre. Hasonló a helyzet a Fidesz programjával is, amelyben nem olvashatunk a Spiák Ibolya által beígért büntetőjogi szigorításról, sem a prevencióról vagy a kezelésről. A büntetőjogi szabályozással kapcsolatos általános tervekből (pl. “három csapás”) azonban arra következtethetünk, hogy a Fidesz-kormány a zéró-tolerancia megközelítését fogja alkalmazni a drogpolitika terén. A Jobbik programja (lásd korábbi elemzésünket a Drogriporteren) a szigorú rendőri fellépésben és önfenntartó börtönök építésében látja a megoldást, hisznek ugyanis “a szigorú büntetés és a hosszú börtönévek elrettentő hatásában”, és úgy gondolják, hogy “a jognak a társadalom morális értékítéletét is tükröznie kell”. Az MSZP választási programjában szerepelnek ugyan szóvirágok arról, hogy a “szenvedélybeteg-ellátás jelenlegi színvonalának fenntartása nélkülözhetetlen”, illetve fejlesztéseket kell “előkészíteni”, azonban elég nehéz eltekinteni attól a ténytől, hogy a jelenlegi kormánynak lett volna lehetősége a drogpolitika reformjára, mind a büntetőjog, mind az egészségügy terén, de ezt nem tette meg.
A TASZ kampányfilmjében vezető szakértők beszélnek a dekriminalizáció mellett
A Lehet Más a Politika (LMP) programja azonban kellemes meglepetést tartogat azok számára, akik szerint a fűszívás nem analóg az ördöggel való cimborálással. A dokumentum szerint “dekriminalizálni kell a kannabisz származékokat fogyasztókat, mivel ha bűnözőként bánik velük a társadalom, azzal nem tudjuk a problémát a gyökerénél megoldani. A könnyűdrog fogyasztás szabálysértési kategóriába kell, hogy kerüljön. A problémás esetekkel ifjúságsegítők és a szociális munkások foglalkozzanak, ne rendőrök és orvosok.” Az LMP a prevencióra és a kezelésre helyezné a hangsúlyt: “Nem üldözni kell a kannabiszfogyasztást, hanem alternatívát kell nyújtani!” A TASZ álláspontja szerint a könnyű- és keménydrogok megkülönböztetésének legfeljebb a kereskedelem terén van értelme (holland mintára a piacok szétválasztása), és a heroinfogyasztót sem kell büntetni. Ahhoz képest azonban, hogy korábban még arról kellett írnunk a Drogriporteren ("Nem lehet más a drogpolitika?"), hogy az LMP a nyugat-európai zöld pártokkal ellentétben agyonhallgatja ezt a kérdést, ez a program jelentős előrelépést jelent.
Milyen lenne a világ a drogtilalom után? – megtudhatod a TASZ filmjéből (magyar felirattal)
De nem az egyetlen olyan pártról van szó, amely támogatja a TASZ által indított “Józan drogpolitikát!” kampány célkitűzését, a drogok személyes használat céljából történő tartásának dekriminalizálását. Egy másik párt, a Seres Mária által vezetett Civil Mozgalom programja szintén a “könnyűdrogok” dekriminalizációjáról beszél (úgy látszik, így könnyebb eladni népnek), de eközben szigorúbb fellépést ígér “az államilag eddig megtűrt – vagy inkább támogatott – drogbűnözőkkel szemben”. Ez az elképzelés elég homályos ahhoz, hogy értelmezhetjük úgy is: a CM szeretne leszámolni a Pálinka Lovagrendjével és dohányipari lobbival. És ha már itt tartunk, meglehetősen elszomorító, hogy kizárólag a kis pártok foglalkoznak az alkoholizmus és a dohányfüggőség problémájával a konkrétumok szintjén, pedig ez ma Magyarországon az elsőszámú közegészségügyi problémák közé tartozik. A Fidesz például az otthoni pálinkafőzés legalizálásáról beszél, azonban programjában egy szót sem szól az alkoholizmusról.
Minden józan számítás szerint erős jobboldali kormányzással számolhatunk az elkövetkező években – és ez nem túl sok jóval kecsegtet sem a büntetőjogi szabályozás alakulásával, sem az ártalomcsökkentés ügyével kapcsolatban. Ugyanakkor nem mindegy, hogy vajon az új kis pártok bejutnak-e a parlamentbe és milyen befolyást tudnak gyakorolni a drogpolitika alakulására. Mint ahogy az sem, hogy a civil társadalom elég erősnek bizonyul-e ahhoz, hogy visszatartsa a kormányt egy komolyabb szigorítástól. Az idő nekünk dolgozik: a jobboldali szavazóbázis jelentős része olyan fiatalokból áll, akik maguk is próbálták már a füvet, vagy van olyan ismerősük, aki fogyasztja, így tudják, hogy a marihuána egyáltalán nem az ördögtől való. És így elég érdekes kognitív disszonanciákat élhetnek át – elég csak a nemrég lemondott Király András Jobbikos szóvivő esetére gondolnunk, akiről, horribile dictu, kiderült, hogy füvet szívott és még melegparádén is megfordult. Vajon meddig tudják még elkerülni a jobboldali pártok, hogy a saját szavazóbázisuk számára is nyilvánvalóvá váljon: az erős nemzeti identitás meg a fűszívás nem zárja ki egymást? Mindenesetre csak hálásak lehetünk Bandinak, hogy elindította ezt a folyamatot.
Sárosi Péter
