Nemrég itt volt Budapesten a nemzetközi és hazai konzervatív véleményvezérek és megmondóemberek új üdvöskéje, az illiberális kanadai ikon, Jordan Peterson.
Egyáltalán nem csodálkozom rajta, hogy pont őt hívta meg az egyik kormánypárti intézmény előadni, és nem mondjuk egy másik híres kanadait, Máté Gábort. No nem egyszerűen azért, mert Gábor baloldali, Peterson pedig jobboldali.
Nem kell napi politikai kérdésekre terelni a szót ahhoz, hogy szemléltessük a kettőjük között ásító világnézeti szakadékot. Ehhez elég megnézni, hogy mit mondanak a gyermekek neveléséről.
Peterson szerint a kisgyereket, ha mérges, a szülőknek azzal kell büntetni, hogy sarokba állítják. És támogatja a gyerekek „arányos” testi fenyítését is. Nem lesz attól baja annak a kölöknek, mondja, és ezzel a szülő egyértelmű üzenetet küld arról, hogy mi a rossz, elfogadhatatlan viselkedés.
Valószínűleg a hasonló véleményeket hallván a hazai konzervatív véleményvezéreket, megmondóembereket mintha csak hájjal kenegetnék. És ha megnézzük a mostani Böjte-botrány kapcsán a reakcióikat, akkor azt is megérthetjük, miért: Peterson szinte tálcán kínálja nekik a feloldozást és legitimációt a saját korszerűtlen, kripta-szagú gyermeknevelési elveikhez.
A testi fenyítéssel kapcsolatos tudományos kutatások következetesen arra a megállapításra jutottak, hogy a veréssel NEM lehet elérni az antiszociális viselkedés megszüntetését. Mi több, hosszú távon a verés bumeráng-hatással jár. A testileg fegyelmezett gyermekek később jóval nagyobb arányban küzdöttek beilleszkedési és pszichológiai problémákkal és gyengébb kognitív működés jellemezte őket. A gyermekkel való erőszakmentes kommunikáció és fegyelmezési módok viszont egyértelműen eredményesek.
Egy 2012-es tanulmány az elmúlt 20 év kutatásait áttekintve kijelentette: „egyetlen kutatás sem volt képes hosszú távon pozitív hatást tulajdonítani a testi fenyítésnek, míg számos vizsgálat negatív hatásokat talált.”
Mi több, ahogy arra Máté Gábor sokszor rámutatott a könyveiben és a beszédeiben, a kisgyerek számára az egészséges düh kifejezése hozzátartozik a fejlődéséhez. A szülőnek persze nem kell feltétlenül tűrnie az ezzel járó antiszociális viselkedést – nem arról van szó, hogy tűrje tétlenül. Azonban nem szabad azt az üzenetet küldeni a gyerek felé, hogy amennyiben dühöt érzel, akkor rossz vagy, akkor nem szeretünk.
A gyermek a sarokbaállításból, a testi fenyítésből és megalázásból nem azt az üzenetet vonja le, hogy az antiszociális viselkedés rossz – hanem azt, hogy amit érez, az nem valid. Hogy a szülei nem fogadják el. Az alakoskodást és elfojtást tanulja meg, és nem ettől fog „gerincet” növeszteni, mint ahogy a testi fegyelmezők vallják.
Peterson maga is az elfojtott düh prófétája. A frusztráció és a sértett harag ott sistereg, amikor akár a gyermeknevelésről, akár a különféle kisebbségekről vagy a nőkről értekezik – ez a harag táplálja idehaza is a nőellenes, rasszista, homofób diskurzusokat. Még ha egyes gondolataival akár egyet is értek, ezt borzasztó mérgezőnek tartom.
Máté Gáborral sem mindig és mindenben kell egyetérteni – ahogy ezt ő is gyakran hangsúlyozza. De a belőle, a lényéből áradó szelídség, alázat, nyitottság, együttérzés számomra ezerszer hitelesebbé teszi.
