A guru szóról a legtöbb embernek egy ősz szakállú turbános alak képe ugrik be, aki méltóságteljes lótuszülésben ül valami pódiumon, a tanítványai hajlongva elé járulnak és a tanácsát kérik, miközben még a fenekéből is fény árad. Én azok közé az emberek közé tartozom, akiknek az ilyen guru-kultusz láttán mindig is beindult egy beépített bullshit-vészcsengő az agyában. Vannak persze olyan emberek az életemben, akiket tisztelek. Akire fel is nézek, mint mentorra. De gurura nem vágyom. Valahogy sejt-szinten érzek taszítást a tekintélyelvűséggel szemben. Még akkor is, amikor karizmatikus tekintélyről van szó. Számomra többnyire éppen azoknak az embereknek van a legnagyobb tekintélye, akik nem pöffeszkedő, leereszkedő pózokkal próbálnak lefegyverezni, hanem a tudásukkal, a szelíd, szerény közvetlenségükkel, a hiteles érdeklődésükkel és nyitottságukkal.
Vannak azonban másféle guruk is. A hinduk úgy tartják, hogy valójában bárki lehet számunkra guru. Hiszen minden emberi interakció tartalmaz valami tanítást. Még a kellemetlen is. Az ilyen hétköznapi tanítókat nevezik upagurunak. Upaguru lehet egy kötekedő utas a villamoson, egy bosszantó munkatárs, egy nyomasztó főnök/beosztott, egy idegesítő családtag vagy egy bunkó kommentelő a közösségi médián. Némileg rímel erre az, amit Carlos Castaneda, a Don Juan sorozat szerzője vacak kis zsarnokocskáknak nevezett: olyan emberek, akik próbára teszik a harcos türelmét, béketűrését, önuralmát. A lényeg, hogy amikor egy bosszantó vagy nehéz alakkal hoz össze sors, aki próbálja megkeseríteni az életed, vagy valami nagy kihívás elé állít, tekints rá úgy, mint upagurura – egy olyan emberre, akin keresztül valami fontos tanítást próbál veled közölni a világegyetem. Aki próbára tesz téged. Az ilyen upaguruk gyakran éppen akkor jelennek meg az életünkben, amikor már kényelmesen hátradőlnénk éppen. Amikor éppen (túl) sokat gondolunk magunkról. Rajtuk keresztül lehet, hogy éppen a pajkos Hermész isten huzgálja a füledet, Siva isten tréfál meg: „Tényleg azt hiszed, hogy már vagy valaki? Hogy elértél valamit? Nos, lássuk, mit kezdesz ezzel a szituval, tesa!” Választhatod, hogy belefeszülsz a helyzetbe, fortyogsz magadban, dagasztod a saját áldozat-tudatodat és gyűlölködsz. Vagy próbálod vitorládba fogni a szelet, és azt nézni, miként tudsz úgy kikerülni belőle, hogy szellemi, emberi értelemben gyarapodtál. Azt nem mondom, hogy könnyű, de lehetséges. Kell hozzá nyitottság, együttérzés és persze humor is. Ahogy Joseph Goldstein mondja: „soha ne vesztegesd el a szenvedésed!” Az igazi guru valójában benned van.
(note to myself)
