Norman E. Zinberg nemrég magyarul is megjelent „Függőség és Kontroll – Drog, egyén, társadalom” című nagy jelentőségű könyvéről Demetrovics Zsolt pszichológus, kulturális antropológussal beszélgettünk.
Norman E. Zinberg nemrég magyarul is megjelent „Függőség és Kontroll – Drog, egyén, társadalom” című nagy jelentőségű könyvéről Demetrovics Zsolt pszichológus, kulturális antropológussal beszélgettünk.
Norman E. Zinberg
Forrás: American Journal of Psychiatry
„A legnagyobb felfedezésekhez hasonlóan Zinberg felismerése is szinte a közhelyességig evidensnek tűnik, valami mégis elhomályosította a korábbi kutatók szemét. Kutatásai során ugyanis rámutatott, hogy a drog, a fogyasztó személyisége (set), illetve a társas és fizikai környezete (setting) együttesen befolyásolja a személy drogkarrierjének alakulását. Ennek ellenére nem csupán a közvélekedést, de gyakran a tudományos gondolkodást is pusztán a drog tényező uralja”, írja a Nemzeti Drogmegelőzési Intézet „Szenvedélyek” sorozatában megjelent könyv előszavában Demetrovics Zsolt pszichológus.
Demetrovics Zsolt
Forrás: [origo].hu
Fotó: Fábián Évi
Drogriporter: Miben hozott újdonságot Zinberg kutatása és elmélete, és ennek mekkora jelentősége volt?
Demetrovics Zsolt: Zinberg (és kollégái, tanítványai) kutatásainak első igazán izgalmas hozadéka az volt, hogy rámutattak arra, hogy a droghasználat, még a heroin esetében sem szükségszerűen jelent teljes testi és lelki lepusztulást, mindent felülíró, minden mást kiszorító addikciót. Vagyis, a kép, ami a társadalomban, de gyakran a szakemberekben is él a „drogosról”, s különösen a heroinistáról (ha egyáltalán megjelenik ez a különbségtétel) az nem egészen fedi le a valóságot. A valóság ugyanis differenciáltabb. Kiderült, hogy még heroint is, ezt a valóban nagyon addiktív szert is lehet kontrolláltan használni. Kiderült, hogy nem mindenki lesz függő, aki a heroint kipróbálja, sőt, a jól ismert vietnámi kutatásból az is kiderült, hogy a jelentős mértékű környezetváltozás (jelen esetben hazatérés a vietnámi háborúból) az esetek többségében (tízből kilenc esetben) a függőség megszűnését eredményezi. Egy másik kutatási szálon Zinberg azt bizonyította be, hogy a heroin használatának is különböző mintázatai léteznek. Azaz létezik itt is kontrollált használat, hétvégére korlátozódó használat, s ezek a rekreációs használati formák évekig, évtizedekig fennmaradhatnak anélkül, hogy igazi, romboló addiktív karrier bontakozna ki.
Zinberg mindezek alapján a környezeti tényezők fontosságát emelte ki, tehát azt hangsúlyozta, hogy a függőség és általában a droghasználat kérdése nem csak a drogról szól. Hanem arról is, hogy milyen szociális, társadalmi stb. környezetben, és ki használja a drogot.
Hogy mekkora jelentősége van ennek az állításnak? Erre próbálok utalni a kötet előszavában, hogy elég nehéz ezt megfogni. Hiszen a „tétel” tényleg evidens, azt hiszem első hallásra senki nem kérdőjelezné meg, inkább azt mondjuk, hogy „Naná!”. De mégis, mindazt, ami következne ebből, azt a társadalom nagy része mégis megkérdőjelezi, hiszen a társadalom (a szankciókon keresztül) úgy reagál a problémára, mintha az tisztán a drogról szólna.
Drogriporter: Hogyan fogadta a „kutató társadalom” a kontrollált drogfogyasztásról szóló kijelentéseit?
Demetrovics Zsolt: A tudósok, kutatók felismerték Zinberg eredményeinek a jelentőségét. Addiktológiai témájú könyvet nem lehet írni az ő munkájának említése nélkül, s minden évben az addiktológiai kutatás legnagyobbjai tartanak emlékelőadást Zinberg tiszteletére.
Érdekes ugyanakkor, hogy a Zinberg által elkezdett kutatási irány, amennyire tudom, nem nagyon folytatódott. Ez részben érthető, hiszen az addiktív droghasználat fontosabb kutatási területnek tűnik, mint a kontrollált szerhasználat, s ezzel összhangban könnyebb támogatást szerezni ilyen kutatáshoz. De valójában mégsem lehet ilyen egyszerűen elintézni a dolgot, hiszen érdemes lenne azt is megértenünk, hogy mitől marad sokaknál kontroll alatt a droghasználat. Más területeken is megvan persze ez a torzítás, hogy a patológia jobban izgatja a kutatókat (és a társadalmat), mint a „normális”, de ez egyáltalán nem szerencsés, hogy így van. Különösen, ha belegondolunk, hogy a ma népszerű szerek esetében sokkal élesebben jelenik meg ez a kérdés. Egyrészt a ma legszélesebb körben használt kannabisz, illetve az amfetamin és az ecstasy jóval nagyobb populációt érint, mint a Zinberg által kutatott heroin-jelenség. Másrészt, ezeknél a szereknél a kontrollált használat esélyei lényegesen nagyobbak, sőt jobbak, mint a függőség kialakulásának a veszélye. De, hogy mitől tudja valaki megtartani vagy visszavenni a kontrollt, s más elveszíteni azt, erről nagyon keveset tudunk. És valószínű többet tudhatnánk meg, ha nem csak azt vizsgálnánk, hogy mitől lesz valaki függő, hanem azt is, hogy mitől lesz valaki kontrollált rekreációs használó.
Az eredeti kiadás borítója
Forrás: Erowid
Drogriporter: Megfelelő hangsúlyt kap-e napjainkban a tudományos diskurzusban és közbeszédben az a nagy jelentőségű megállapítás, hogy az emberek képesek kontrolláltan, sokszínű életükbe integrált módon fogyasztani illegális drogokat, így akár heroint is?
Demetrovics Zsolt: Azt hiszem itt nem a heroinon van a hangsúly, sőt. A kérdés sokkal nagyobb jelentőségű a társadalomban jóval szélesebb körben használatos szerek, a kannabisz vagy az amfetamin-származékok esetében. A válaszom azonban mindenképp nem. Valahogy azt az analógiát tudnám említeni, hogy a kezelőhelyek gyakran az absztinenciát tekintik a kezelés egyetlen elfogadható eredményének, annak ellenére, hogy sokszor igen sokat tudunk segíteni egy droghasználónak, akkor is, ha a droghasználata fennmarad. És annak ellenére így van ez, hogy valamennyi egyéb betegség esetében elfogadjuk, ha az adott betegséget nem lehet meggyógyítani, csak a tüneteit kezelni. Ezt többnyire tudomásul vesszük; legyen szó cukorbetegségről, skizofréniáról és, hát legyünk őszinték, a betegségek igen nagy hányadáról van itt szó, meg merném kockáztatni, hogy a többségükről. A droghasználat esetében ezt a szakemberek is és a társadalom is nehezebben nyeli le. Nem megy annak az elfogadása, hogy nem minden esetben lehet meggyógyulni.
És hogy a kérdésre válaszoljak: ezt a szemléletet vetíti a társadalom a drogprobléma egészére. A drogot általában akarná eltüntetni, mert valami általános rossznak tartja, s ebbe a szemléletbe nehezen fér bele a kontrollált használat koncepciója. Annak az általános belátása, hogy a droghasználatnak létezik kontrollált, s ennél fogva esetleg ártalommentes és elfogadható módja, alapjaiban borítaná fel a társadalom mai hozzáállását ehhez a kérdéshez, hiszen értelmét vesztené az a szemlélet, hogy a drogot gyökerestül kell kiirtani az életünkből.
Drogriporter: Milyen drogpolitikai üzenete van Zinberg könyvének?
Demetrovics Zsolt: Elsősorban az, hogy a drogprobléma sokszínű jelenség. A droghasználatnak különböző formái vannak, s ezekre különböző módon kell reagálni. A fentiekből is következően, nyilván van egy olyan üzenet is, hogy az az attitűd, ami a mai drogpolitikákat általában jellemzi, s amely elsősorban a függő típusú használatra reflektál, nem mindig adekvát. Zinberg mindazonáltal óvakodott attól, hogy kutatási eredményeit a politika felhasználja. Talán nem meglepő, hogy sokszor vádolták őt azzal, hogy a droghasználat legalizálását akarja támogatni, de erről szó sem volt. Kutató volt, s ezekre az eredményekre jutott. És amennyire tudta próbálta a politikát távol tartani az eredményeitől, hiszen nyilván tudta, hogy semmilyen politikai irányzat nem tesz jót a kutatási eredményeknek.
Drogriporter: A megelőzés terén hogyan lehet felhasználni a mértékletes, szociális rítusok és szankciók által kontrollált kábítószer-fogyasztásról kapott eredményeket?
Demetrovics Zsolt: Nem gondolom, hogy nagyon speciális módon kell felhasználni ezeket az eredményeket. Ezek az eredmények gazdagítják a droghasználat természetéről meglévő tudásunkat, s a prevenció egyik lényeges eleme, hogy hiteles információkat nyújtsunk a drogokról és a droghasználatról. Ehhez pedig minél árnyaltabb tudással kell rendelkeznünk. Ennek pedig része az is, hogy a droghasználatnak különböző mintázatai vannak. Megjegyzem, ez sokszor a témát feldolgozni kezdő, leendő szakember számára nagyobb meglepetés, mint a diák számára. Utóbbinak ugyanis, ha körülnéz, lehet olyan tapasztalata, hogy a drogok nagyon sokféleképen működhetnek. Ezért is van, hogy el tudom képzelni, hogy a most serdülőkorú nemzedék, mire felnő lényegesen árnyaltabb képpel fog rendelkezni a droghasználatról, mint a szüleik. Hiszen ők már látják, a társaikon keresztül tapasztalják azt meg, hogy sokféle szerhasználati karrier van.
Drogriporter: Hasonlóképpen, milyen üzenete lehet Zinberg könyvének a rehabilitáció terén? Mennyire lenne szükség az absztinencia orientált terápiák alternatívájaként egy mértékletes drogfogyasztást elősegítő „rehabilitációnak”? A fenntartó metadon-kezelés mennyire illeszthető bele ebbe a képbe?
Demetrovics Zsolt: Nem hiszem, hogy érdemben beleszólnának Zinberg eredményei abba a vitába, hogy az absztinenciát célzó rehabilitációs kezelés vagy a droghasználat fennmaradását elfogadó, az ártalmak csökkentésére fókuszáló kezelések-e a jobbak. Ugyanis, véleményem szerint maga a vita alapját képező kérdésfelvetés a rossz. Ez tipikusan egy, azok közül a viták közül, amelyek ezen a szinten eldönthetetlenek, s ugyanakkor mindkét oldal szélsőséges elkötelezettjei a végtelenségig mondhatják a magukét. A kezelés azonban, végső soron, csak az egyén szintjén értelmezhető. Tehát, arról valóban dönteni kell, hogy egy adott droghasználó számára milyen kezelési módot javaslok, de általánosságban megválaszolhatatlan a kérdés. Annak, aki „megérett” a rehabilitációs kezelésre, egyértelműen jobb, ha nem kap még évekig metadont, azaz nem konzerválják a függőségét. Aki viszont képtelen az absztinenciára, annak metadont kell adni. És esetleg azt, aki pedig hébe-hóba drogot használ, de emellett a társadalom számára hasznos és elfogadható, „konvencionális” életet él, azt lehet, hogy semerre nem kell terelni, nincs szüksége semmilyen beavatkozásra.
Drogriporter: Nagy szükség lenne rá, hogy a „Szenvedélyek” sorozatot a szélesebb közönség is megismerje, beleértve a prevencióval foglalkozókat és pedagógusokat. Van-e az NDI-nek ezzel kapcsolatos konkrét programja?
Demetrovics Zsolt: Vannak tervek és történnek is lépések annak érdekében, hogy az NDI sorozataiban megjelenő kötetek minél szélesebb olvasóközönséghez jussanak el. Így például minden megjelenő kötetből – és itt nem csupán a „Szenvedélyek” sorozatról van szó, hiszen az NDI négy másik sorozatot indított el az elmúlt években – kap példányt az ország valamennyi Kábítószerügyi Egyeztető Fóruma. Emellett igen sok példányt juttatunk el prevenciós szakembereknek, egyetemi oktatóknak, klinikusoknak, illetve a médiának abban a reményben, hogy ők tovább tágítják azt a kört, akikhez elér a kötetek megjelenésének a híre. És a dolog úgy tűnik, hogy működik, jók a visszajelzések. De jelennek meg ismertetések a könyvekről szaklapokban és nem szakmai fórumokon is. És hát az Interneten is, több helyen bele lehet botlani a kötetekbe. Szerencsénk van a tekintetben is, hogy mind a két kiadó, amelyekkel együtt dolgozunk a sorozatokon (a Nyitott Könyvműhely Kiadó, illetve a L’Harmattan Kiadó) nagy hangsúlyt fektet a terjesztésre. Mindazonáltal, bizonyosan lehetne még mit tenni, például el kell ismernem a Zinberg kötet sajtótájékoztatója is hónapok óta csúszik.
Drogriporter: Köszönjük szépen az interjút.
TIG Drogriporter, 2005. november
Ajánlat:
Norman E. Zinberg: „Függőség és Kontroll – drog, egyén, társadalom”, Nyitott Könyvműhely Kiadó – NDI, 2005. Budapest (Online megvásárolható)
Demetrovics Zsolt (2003) Drogok és mítoszok Népszabadság LXI/227, 2003. szeptember 29.