A legális és illegális drogok első kipróbálása az esetek több mint 90%-ában nem vezet függőséghez a következő évben.
A drogok legális-illegális megkülönböztetését pártolók retorikájában az egyik visszatérő érv szerint, míg a legális drogok – és itt elsősorban az alkoholra kell gondolni – beépültek a kultúránkba és jóval ritkábban és lassabban teszik tönkre a használóikat, addig a kábítószerekre a legtöbben már az első kipróbálás után rászoknak és pár hónap alatt emberi roncsokká válnak.
|
"A kábítószert nem lehet összehasonlítani semmivel, nincs könnyű vagy lágy drog, csak drog van, ami pusztító méreg! Állítja Balogh Sándor alezredes, a BRFK orvosi szolgálatának vetője, aki egyetemeken is oktat a kábítószerekről, azok káros hatásáról, marketingjéről szóló ismereteit. […] Őrjítő drog, Zsaru Magazin, 2007. február 28. |
A kutatók két olyan drogot találtak, amelyet az első alkalommal kipróbálók több mint 50%-a használt a következő évben: az alkoholt és a marihuánát. Az előbbit 71%, az utóbbit 52% fogyasztotta egy évvel az első használat után. A fiatalok körében a fűnek elsősorban a rekreációs használata elterjedt és legtöbben a 30-as éveikre felhagynak a fűszívással, míg az alkoholfogyasztás – kontrollált vagy problémás formában – gyakrabban kíséri végig a teljes felnőtt életet, továbbá az alkohol által okozott dependencia közismerten a legerősebb függőségek közé tartozik
Ahhoz, hogy pontosabban tudjuk értelmezni ezt az eredményt, érdemes összevetnünk a The Lancet hasábjain tavaly publikált tanulmánnyal, mely 20 legális és illegális drogot rangsorolt a fogyasztóra és a társadalomra gyakorolt veszélyesség tekintetében. ![]()

Kardos Tamás
Drogriporter
2008.04.22.


