Optimális esetben a dohányzás és a kannabisz szabályozása a közeljövőben nem is fog annyira különbözni egymástól
Sokat bíráltuk a mindenkori politikai elitet azért a képmutatásáért, hogy míg a legális drogokat állami promócióban részesítik, az illegális drogok fogyasztóit börtönnel fenyegetik. Úgy tűnik, a Nemzeti Pálinka Tanács létrehozásán és a cigiző képviselőket lebuktató kamerák parlamentből való kitiltásán túl most végre történik valami ezen a téren. A nemdohányzók védelméről szóló kormánypárti törvénymódosító javaslat történetesen nem megy szembe az európai normákkal, a nemzetközi emberi jogi egyezmények betűjével és szellemiségével, sőt, még a tudományos bizonyítékokkal és a szakmai véleményekkel is összhangban áll.
Az önálló képviselői indítványként benyújtott (vajon miért nem lepődünk meg?) törvényjavaslat megtiltaná a dohányzást a közforgalmú intézmények nyilvánosság számára nyitott helyiségeiben, a közösségi közlekedési eszközökön, a munkahelyen, az aluljárókban, a közösségi közlekedési eszközök megállóiban és a közösségi játszóterek 5 méteres határán belül. A legnagyobb ellenkezést természetesen az váltja ki, hogy tilossá válna a dohányzás a kocsmákban, az éttermekben és a szórakozóhelyeken is, a zárt légterű helyiségekben még dohányzó hely sem jelölhető ki – magyarul a dohányos ezeken a helyeken kénytelen lenne kimenni az utcára vagy az udvarra, és ott füstölögni.
Sokak szerint itt egy szabadságjogi kérdésről van szó: az állam ismét benyomul egy olyan területre, ahol eddig nem volt jelen, és korlátozza a szabadságunkat. Ha ez a vita arról szólna, van-e jogunk dohányozni, akkor akár még egyet is érthetnénk ezekkel a véleményekkel, és egy emberként állhatnánk ki dohányos fivéreink és nővéreink jogainak csorbítása ellen. Ez a vita azonban nem erről szól, a kérdést sokkal inkább így lehetne feltenni: van-e jogunk kéretlenül karcinogén füstöt pöfékelni a másik ember orra alá egy nyilvános de zárt helyiségben?
Azzal együtt, hogy a legtöbb ember (beleértve a dohányosokat is!) nem szeret hosszú távon füstös levegőben tartózkodni, a passzív dohányzás korlátozása mellett súlyos közegészségügyi érvek szólnak. A másodlagos dohányfüstben 69 rákkeltő anyagot azonosítottak. A tudományos vizsgálatok eltérő adatokat szolgáltatnak arról, hogy mekkora egészségügyi kockázatot is jelent a passzív dohányzás, arról azonban konszenzus van, hogy a kockázat valós. Ezt alátámasztják a világ legrangosabb rákkutatói és egészségügyi intézményei. Sokak szerint a megfelelő ventillációval a probléma megoldható lenne – a kutatók azonban a vonatkozó vizsgálatok áttekintésével arra a következtetésre jutottak, hogy még a legfejlettebb technológiák segítségével sem biztosítható a szennyezésmentes levegő. És egyébként is: vajon nem jár-e kevesebb kényelmetlenséggel, ha a dohányosok kifáradnak a bejárat elé és ott szívják el a füstölnivalójukat?
És ha már itt tartunk, jó lenne, ha előbb-utóbb a kannabisz fogyasztását is hasonló legális keretek között lehetne szabályozni. Az, ami a dohányzás esetében hallatlan szigorításnak tűnik, hallatlan liberalizációnak minősülne a fűszívás esetében. Pedig a tudományos vizsgálatok szerint a kannabisz füstjére még csak nem is sikerült rábizonyítani, hogy rákkeltő! (Lásd Kardos doktor értekezését!) A kannabisz-termékek állami adóztatása, a fogyasztóvédelmi előírások érvényesítése, a leszokást elősegítő ingyenes help-line-ok feltüntetése a termékeken, a reklámok korlátozása, a 18 éves életkorhatár kijelölése, a füstmentes területek meghatározása – ez mindaz, amiért a kannabisz-legalizációs mozgalom harcol! Pont azt szeretné, hogy az állam nyomuljon be egy olyan területre, ahol jelenleg a feketepiaci szereplők dominálnak és a fogyasztót nem védi semmi. Okos szabályozás kell a totális tiltás helyett: elismerni a fogyasztás legitimitását mindaddig, amíg ezzel a fogyasztó saját magán kívül nem árt senkinek. Egyszerű alapelv.
A TASZ filmje arról, hogyan nézhet ki a világ a drogellenes háború után (a magyar felirat bekapcsolható)
Idén van az 1961-es első egységes nemzetközi kábítószer-egyezmény elfogadásának 50. évfordulója: ez az egyezmény tiltólistára vette a kannabiszt, míg a dohányt a korlátlan szabadpiac kezébe helyezték. Az elmúlt 50 évből megtanulhattuk, hogy mind a laissez faire szabadkereskedelem, mind a szemellenzős tiltás kudarcnak bizonyult és tetemes károkat okozott a társadalomnak. Az elmúlt évtizedben Nyugaton a kannabisz-fogyasztókkal kapcsolatos jogszabályok és közmegítélés enyhülését figyelhettük meg, míg a dohányzással kapcsolatos jogszabályok fokozatosan szigorodnak. Mintha a drogpolitikák konvergens evolúciójának lehetnénk szemtanúi: a szabályozási modellek valójában közelednek egymáshoz. Rosszabb esetben a szabályozások ismét az extremitások irányába mozdulnak el, és akár oda is eljuthatunk, hogy a dohányzást börtönnel fenyegeti majd a törvény. Optimális esetben viszont ez a folyamat végül mind a kannabisz, mind a dohány esetében nyugvópontra jut a totális tiltás és a szabadkereskedelem tengelyeinek metszőpontja körül. A 61-es kábítószer-egyezmény helyett pedig a kannabisz szabályozását is egy olyan, alapvetően közegészségügyi szemléletű egyezmény fogja meghatározni, mint a WHO dohányzással kapcsolatos keretegyezménye.
Sárosi Péter
