Egy katolikus pap gondolatai a drogtilalomról.
Az Egyesült Államok szövetségi, állami, megyei és városi kormányzatai az elmúlt 50 évet azzal töltötték, hogy az elkövetőkkel szemben egyre szigorúbb büntetéseket kiszabó drogellenes jogszabályokat írjanak elő és tartassanak be. Ezek a törvények üdvösséget ígérő hamis istenek, akik sosem tarthatják meg ígéretüket. Évről évre nagyobb odaadást követelnek meg híveiktől: több időt, több pénzt, több embert, több forrást. És mégis, hiába egyre szigorúbbak a szankciók (még a halálbüntetést is beleértve), a drogüzlet csak növekszik, vagy inkább duzzad. Ez egy egyszerű, történeti tény.
A drogjogi szabályozás morális kérdés. A drogtörvények ötven év alatt éppen az ellenkezőjét állították elő annak, mint ami eredeti hivatásuk lett volna: ez a szabályozás egy elképesztően profitábilis gazdasági rendszert teremtett a drogok marketingje számára. Ha a törvény nem a közjót szolgálja, hanem annak elfajzásához vezet, akkor a törvény maga is rossz és változtatásra szorul.
Az Egyesült Államokban az egyházi szervezetek rendkívül nagy politikai befolyással rendelkeznek, így olyan vitatott politikai kérdések esetén, mint például a drogpolitika, nagy súllyal esik latba a vallási közösségek véleménye. Bár az egyházakat és általában a vallásos embereket hagyományosan a drogreform törekvések ellenségének tekintik, ez a helyzet napjainkban már nem ilyen egyértelmű. Egyre növekszik azoknak a száma, akik a drogtilalom rendszerét nem pusztán felvilágosult pragmatizmusból vetik el, hanem vallási és erkölcsi megfontolásokból. Az alkoholtilalom létrejöttében nagy szerepet játszottak a vallási mozgalmak, azonban ugyanúgy szerepet játszottak a tilalom visszavonásában is: sok szempontból hasonló fordulatot figyelhetünk meg ma a drogtilalom kérdésében is. A reformpárti vallási közösségek (protestánsok, katolikusok és zsidók) 2003 novemberében létrehozták a Hitközi Drogpolitikai Kezdeményezést (Interfaith Drug Policy Initiative ), amely azért dolgozik, hogy „együtt érzőbb és kevésbé elnyomó” alternatívát dolgozzon ki a jelenlegi „drogellenes háborúval” szemben. A szervezet elsősorban három területen fejt ki tevékenységet: a droghasználók kötelező börtönbüntetését előíró jogszabályok visszavonása, a gyógyászati marihuána engedélyezése a gyógyíthatatlan betegségben szenvedők számára és a droghasználó diákokat az ösztöndíjaktól megfosztó jogszabályok visszavonása.
Az USA drogtörvényeinek tagadhatatlan következménye egyértelműen az, hogy a drogokat nagyon drágává tette. Ennek a ténynek a következtében az emberek számos erőszakos bűnt követnek el annak érdekében, hogy a drogok által teremtett pénzt ellenőrizzék.
Az erkölcs azt követelné, hogy tegyünk meg mindent azért, hogy egy adott közösség maximális kontrollt gyakorolhasson a drogok hozzáférhetősége és az annak következményeként előforduló droghasználat fölött. Egy társadalom nem képes minden egyes drogfüggőt vagy alkoholistát meggyógyítani: ez tény. De a közösség teremthet olyan társadalmi feltételeket, amelyek között az ártatlanok nem válnak áldozattá, az egészségügyi szakembereknek pedig jobb lehetőségük van arra, hogy kezeljék a drogfüggőket (mivel erre több forrásuk van és több emberhez jutnak el).
Egy rendkívül régi és rendkívül biztos erkölcsi alapelvről van itt szó: válaszd a kevésbé rosszat két rossz közül. A drogfüggőség rossz. Különösen rossz annak, aki függővé válik a drogoktól, illetve az ő hozzátartozóinak. A drogfüggőség problémáját azonban az egyház és a társadalom képes kezelni, egyes esetekben pedig meggyógyítani vagy kontrollálni. Közösségeinknek gyakorlatilag a kezükben vannak a spirituális és pszichológiai eszközök. A legtöbb esetben azonban nem állnak rendelkezésre a megfelelő emberi és gazdasági erőforrások ahhoz, hogy ezen eszközök hatékony használatával segítsenek azokon az embereken, akik különösen rászorulnak a segítségre. Ezen források túlnyomó többségét elveszik azok az önpusztító erőfeszítések, amelyek természetüknél fogva sikertelenségre vannak ítélve.
A droghasználat és drogfüggőség egyértelműen súlyos problémát jelentenek. A drogok jelenléte azonban egy még tolakodóbb és égetőbb morális betegséghez vezet az Egyesült Államokban: a kapzsisághoz. A kapzsiság sokkal szubtilisabb formája a gonosznak, mint a drogfüggőséghez vezető éretlenség. A rákhoz hasonlóan olyan kiegészítő gonoszságokat eredményez, amelyek éppoly pusztítóak, mint a gyökerük. Az Egyesült Államok lakói napi tapasztalataikból tudják, milyen rombolást és pusztulást idéz elő az életükre a drogkereskedelem. Ezt az erkölcsi értelemben gonosz jelenséget kell megszüntetnünk.
Fájdalmas a bizonyosság számomra, hogy az amerikai polgárok millióinak a drogok teljes legalizációjának puszta említése is istenkáromlásnak tűnik. Ezért is jellemeztem a jelenlegi drogjogi szabályokat hamis istenekként. Valójában ezek a törvények az istenkáromlók, választott képviselőink által teremtett Frankenstein bálványok. A drogkereskedelmet ugyanis hihetetlenül csábítóvá teszik. Sem a rendőri akciók, sem pedig a drogcárok kinevezése nem fogja zavarba ejteni a drogkereskedőket. Az Egyesült Államok letartóztathat és elítélhet több ezer dílert. A jogalkalmazó hatóságok bebörtönözhetik őket óriási közkiadások árán. Mégis, az a gazdasági haszon, amellyel az illegális drogok forgalmazása kecsegtet, mindig másokat fog a helyükre vonzani. Az üzlet folytatódik.
Az erkölcsi vezetőknek nincs más esélyük, mint hogy válasszanak az autentikus erkölcsiség és a kozmetikai erkölcsiség között: az előbbi jóra vezet, az utóbbi viszont csak jól néz ki. A drogtörvények jól néznek ki! A kozmetikai erkölcsiség tragikus hibája azonban ugyanaz, mint a kozmetikai termékeké általában: nem idéznek elő változást a lényegben.
A kozmetikai erkölcsiség szószólói a hamis látszat kedvéért elmulasztják megfizetni azt a súlyos, személyes árat, amelyet a jótettek jelentenek. Az autentikus erkölcsiség ismeri az emberi természet korlátait és mindent megtesz a közjóért, amit tud.
Egyesek meg vannak győződve arról, hogy minden problémát meg lehet oldani egy kicsit több tűzerővel. Az Egyesült Államokban azonban ma a világon a harmadik legmagasabb a bebörtönzöttek aránya, csupán Dél-Afrika és a Szovjetunió előzi meg. A drogtörvények további alkalmazása a jövőben világelsővé tesz minket.[1] Az oktatáshoz és egészségügyi ellátáshoz szükséges forrásokat a rendőrség és a börtönök fenntartása emészti fel. A szabadságjogokat és a méltányos eljárást veszélybe sodorja az a mánia, hogy a bíróságokon minden áron felül kell kerekedni. Az autentikus erkölcsiség vezetői nem engedhetik meg maguknak a macho arrogancia luxusát, amely a „győzelmen” kívül nem hajlandó számításba venni semmit. A drogfüggőség esetében a győzelem azt jelenti, hogy meg kell találni azokat a módszereket, amelyek az egész társadalom számára az egészség és biztonság maximumát nyújtják anélkül, hogy a gyógymód rosszabb hatásokkal járjon, mint a betegség maga.
A tény az, hogy az Egyesült Államokban az alkoholtilalom előtt nem létezett szervezett bűnözés. Az illegális (és emiatt különösen drága) alkohol egy új piacot teremtett, amelynek hasznáért gépfegyverrel felszerelt bandák gyilkolták egymást. A tömény szeszes italokat fogyasztó polgárok száma valójában növekedett a tilalom bevezetése után. Amikor az alkohol ismét törvényessé vált, az immár szervezett bűnszindikátusok egyszerűen áttértek a drogkereskedelemre.
Az alkoholtilalom visszavonásáért kampányolók a 30-as évek elején
A drogok (minden egyes szer) legalizációja ellen felhozott leggyakoribb érv a következő: „Az emberek, különösen a fiatalok azt fogják gondolni, hogy a drogok jók.” Valójában a droghasználatba és drogkereskedelembe kapcsolódott emberek már ma is azt hiszik, hogy a drogok jók. Az amerikai kultúra által oly nagyra becsült pénzért és élvezetért hajtanak. Ezen a ponton az Egyesült Államok vezetői számára az a legfontosabb, hogy felismerjék, hogyan gondolkodnak a fiatalok a jóról és rosszról. Az USA ifjúsági kultúrája nem azonosítja az illegálist az erkölcstelennel. Ezen kultúra, illetve a felnőtteknek a törvényekkel kapcsolatos tetteiről szerzett tapasztalataik alapján az illegális egyszerűen azt jelenti, hogy „nehezebb beszerezni,” hogy „tiltott gyümölcs,” vagy „felnőtt játék”. Az Egyesült Államok törvényekkel rendelkezik az emberi élet védelmére. Mit tanít ez a fiataloknak a törvényről? Lehet, hogy a törvény a jó és rossz közötti különbség tanítója volt Szent Pál vagy Aquinói Szt. Tamás számára – de nem az amerikai fiataloknak.
Egy másik népszerű érv (és teljes félreértés) az, hogy a legális drogok túlságosan könnyen hozzáférhetőek lesznek. A valóság az, hogy napjainkban éppen a középiskolák és a börtönök a drogkereskedelem gócpontjai. Vajon lehetnének-e ennél könnyebben hozzáférhetőek a drogok?
Az összes drog legalizációjának lenne egy azonnali és drámai hatása: olcsóbbá tenné azokat. A mai piacon egy kilogramm illegális heroin vagy illegális kokain több millió dollárt ér utcai áron. Egy kilogramm illegális marihuána utcai áron mintegy negyed millió dollárt ér. Egy kilogramm legális kokain valószínűleg pár száz dollárba kerülne, egy kilogramm legális marihuána pedig a drágább dohányokkal ugyanolyan árkategóriába kerülne. Amíg a drogok illegálisak, a drágaság fennmarad. A legális drogok nem teremtenek drogbárókat. A drogok legalizálása megszünteti a kereskedelem ellenőrzése felett folytatott erőszakos harc okát.
Nincs kétség afelől, hogy egyesek a legális drogoktól is függővé válnak; ez történik a legális alkohollal is. Az is éppilyen szomorú tény, hogy egyes teljesen józan és megfontolt emberek gondatlanul vezetik az autójukat, szerencsejátékba ölik nehezen megszerzett pénzüket, beszédkészségüket rágalmazásra és pletykák terjesztésére használják vagy más helytelen, bűnös dolgokat cselekednek. Az emberi természetet megsebezte a bűn valósága. A büntető igazságszolgáltatás azonban soha nem volt és soha nem lesz a jóság elérésének mágikus receptje.
A problémák, sérelmek és nehézségek, amelyeket a drogok legalizációja jelent, jóval csekélyebbek és kevésbé pusztítóbbak lesznek az egész társadalomra, mint a tilalommal az Egyesült Államokban napjainkban együtt járó lopás, megvesztegetés, erőszak, gyilkosság, testi sértés és lealacsonyodás. Az amerikai állampolgároknak rendelkezniük kell azzal az integritással és fájdalmas őszinteséggel, amely tudatosíthatja bennük: jelenleg nem előzik meg a cracktől vagy más drogoktól való függőséget. A jelenlegi módszerek nem működnek. Az alázat, és nem az arrogancia fog segíteni a társadalomnak abban, hogy megtalálja célja elérésének legjobb módját, ez a cél pedig a közjó.
Az alázat autentikus definíciója az igazság.
