Hiába tiltakoznak az emberi jogi és környezetvédő szervezetek és az ENSZ jelentéstevői, a kormány glifozát koncentrátummal permetezné a koka-termesztéssel gyanúsított falvak földjeit. De vajon van-e alternatívája a szigorú kokatilalomnak?
Ez a cikk eredetileg a 444-en lévő blogunkon jelent meg.
A Dejusticia nevű emberi jogi szervezet azt követeli Ivan Duque Marquez kolumbiai elnöktől, hogy a kormány hagyjon fel azzal a tervével, miszerint a közeljövőben újra a levegőből fogják permetezni a koka-cserje termesztő régiókat. A kokából állítják elő ugyanis többek között a kokaint, a nyugati világban kedvelt stimuláns drogot.
A kritikusok rámutatnak, hogy a légi permetezéssel a kormány megsérti az Alkotmánybíróság 2017. évi T-236. számú döntését, ami kimondta, hogy a légi permetezés sérti a helyi őslakos közösségek egészséghez, élhető környezethez és a róluk szóló döntésekbe való bevonáshoz fűződő alkotmányos jogait. Decemberben ennek a döntésnek a tiszteletben tartását kérték az ENSZ jelentéstevői is.
A légi permetezés nem új Kolumbiában: a 90-es években Bill Clinton kormányának pénzügyi és katonai támogatásával indult meg az ún. Kolumbia Terv, amelynek részeként valóságos vegyi háborút indítottak a koka-termesztőkkel szemben. 1994 óta több, mint 1,8 millió hektárnyi földterületet permeteztek le.
A permetező szer fő összetevője a glifozát nevű, a mezőgazdaságban széles körben elterjedt szer, aminek az emberi egészségre gyakorolt hatásairól nagy viták zajlanak.
A kolumbiai permetben több, mint százszor nagyobb koncentrációban használnak glifozátot, mint amit a Monsanto cég előírt a farmerok számára.
Ezen felül számos más vegyszert is hozzáadnak. Ez valószínűleg azok számára is riasztóan hangzik, akik szerint a glifozát egyébként biztonsággal használható szer a mezőgazdaságban.
Mivel a levegőből a célzás soha nem működik tökéletesen, a vegyszer igen nagy kárt okoz az erdőkben és az egyéb mezőgazdasági termőterületekben, illetve háziállat-állományban és az emberek egészségében.
Ezt még jobban erősíti az, hogy a farmerok, hogy a kormány koka-irtócsapatai elől elrejtőzzenek, az őserdőbe, a vadonba helyezik át a koka-földjeiket, ahol azok nehezen megközelíthetőek. Ez ugyanakkor óriási kárt okoz az erdőkben is. 2015-ben a környezetvédelmi hatóság betiltotta a glifozát használatát a légi permetezésben.
Be nem tartott ígéretek
A 2016-ban a gerillák és a kormány között aláírt béke részeként a kormány felhagyott az erőszakos koka-irtó kampányokkal, amelyek elsősorban az ország belső, rurális területein élő őslakos és afro-kolumbiai közösségeket sújtották a leginkább. Az itt élő emberek számára a koka-termesztés nem csak több ezer éves hagyományokra vezethető vissza, de egyben a megélhetés egyedüli módja. A legális termények ugyanis nem csak, hogy nem adhatók el annyi pénzért, hogy abból meg lehessen élni. Hiányoznak az utak, az infrastruktúra és a piacok is.
Így tehát amikor egy koka-farmernak választania kell, hogy ne tudja fizetni a család élelmezését, ruházását és iskolázását, vagy pedig kokát adjon el a bűnszervezeteknek – akkor az utóbbit választja. Ha pedig a katonák és rendőrök jönnek, hogy kiirtsák a koka-ültetvényeit, akkor a gerillákhoz fog húzni és fegyvert ragad.
Az erőszakos irtókampányok ráadásul teljes kudarcot vallottak és csak kárt okoztak. A koka-földek egyre beljebb húzódnak az őserdőbe, a farmerek pedig az irtás alá került termőföldek mintegy felét újra kokával ültetik be.
A 2016-os megállapodásnak ezért része volt az is, hogy a kormány az erőszakos irtás helyett fejlesztési programokat indít a legszegényebb régiókban. Az ígéretek azonban, amelyek arról szóltak, hogy 200 ezer farmer családot segítenek abban, hogy a legális mezőgazdaságban találjanak megélhetést, vajmi kevéssé lettek betartva.
A farmerek csalódottak és dühösek, hiszen hiába mondtak le önként a koka-termesztésről, nem kaptak segítséget az újrakezdéshez. Ezért sokan ismét kokát termesztenek. A 2018-ban hatalomra került Duque elnök pedig erre erőszakkal válaszolt: az elmúlt években újult erővel indult be az erőszakos irtás. A koka-irtó katonai-rendőri egységek számát két év alatt 32-ről 200-ra növelte.
A másik oldalon 2016-ban leszerelt FARC helyére új gerillacsapatok léptek, akik a bűnszervezetekkel együtt hasznot húznak a koka-termesztésből, és akik erőszakos bűncselekményekkel borzolják a közvélemény idegeit. Minden készen áll tehát a polgárháborús helyzet eszkalációjához.
Alternatív fejlesztés
A Nemzetközi Krízis Csoport (ICG) nevű agytröszt idén februárban közölt egy részletes jelentést a kolumbiai koka-gazdaságról és annak társadalmi és politikai beágyazottságáról. Az ICG jelentés nem titkolt célja, hogy hatást gyakoroljon a Biden-adminisztrációra, hogy hagyjon fel a hagyományos amerikai drogellenes háborúval Latin-Amerikában. Hiszen ez a régió eddig is sokat szenvedett már a szigorú amerikai drogpolitika importjától.
Ehelyett azt javasolják, hogy Biden fektessen be a szegény kolumbiai közösségek fejlesztésébe, és élessze újjá az ország gyengélkedő mezőgazdaságát.
Javaslatuk szerint meg kell különböztetni a koka-cserje termesztését a kokainipartól. A koka-levél fogyasztása ugyanis ősi hagyományokkal rendelkezik és része az őslakosok kulturális örökségének.
Az 1961-es ENSZ kábítószer-egyezmény, borzasztóan rasszista módon, az európaiak közkedvelt drogjait, a dohányt, kávét és alkoholt, legálisan hagyta, míg a nem európaiak által használt szereket betiltotta.
Tanulságok Európában
A kolumbiai történet fontos tanulsága, hogy azok a „jótékony” nyugati-északi beavatkozások, amelyek bizonyos erkölcsileg elítélendő tevékenységek (pl. drogtermesztés) tiltását és megszüntetését célozzák, gyakran nagyobb kárt okoznak, mint amennyit megelőznek.
Nekünk, európaiaknak is érdemes szembenéznünk azzal, hogy egyrészt a gyarmatosítás, másrészt a még mindig fennálló gazdasági függés milyen hatásokkal jár a déli féltekén élő szegény rurális közösségekre. A kokain-fogyasztás egyre nő Európában, és a piacot Latin-Amerikából táplálják. A szigorú rendőri-katonai megoldások, amelyekkel évtizedek óta próbáljuk megszüntetni a kokain-előállítását, visszafelé sültek el. A nagy kolumbiai drogkartellek lefejezése oda vezetett, hogy ma a még erőszakosabb mexikói kartellek vették át az irányítást. Amikor egy területről kiszorítják a kokát, akkor egy másik területen jelenik meg: hiszen a kereslet és a profit állandó. Ezt nevezik a léggömb-hatásnak.
Az elefánt a szobában, amivel mindenképpen érdemes lenne szembenéznünk: a nyugati kokain-fogyasztás.
Az epidemiológiai vizsgálatok szerint az évtizedes tiltó drogpolitika ellenére a kokain európai piaca soha nem látott virágzásnak indult.
Vajon tényleg érdemes-e abban hinni, hogy tiltással elérhető a kokain visszaszorítása? És vajon tényleg ördögtől való-e maga a kokain-fogyasztás?
Vajon tényleg szükségszerű, hogy a kokaint erőszakos bűnszervezetek terjesszék? És vajon tényleg csak a teljes tilalom és a teljes legalizáció fekete-fehér választása áll előttünk nyitva? Létezhetnek köztes megoldások?
Ha a tudományos vizsgálatokat nézzük, akkor azt látjuk, hogy a kokain valóban veszélyes szer, hiszen súlyos függőséget okozhat, mértéktelen használata túlterheli a szívet és különféle pszichés zavarokhoz vezet. Másrészről ugyanakkor a fogyasztók túlnyomó többsége alkalmi, rekreációs fogyasztó. Azok, akik függővé válnak, többnyire egyéb szempontokból is veszélyeztetettek: a függőséget nem önmagában a drog okozza, hanem egy csomó más tényező, például a feldolgozatlan traumák, kezeletlen pszichiátriai zavarok, az egészséges emberi kötődések hiánya és a kirekesztettség.
A szakemberek többsége azzal egyetért, hogy a kokain-fogyasztók büntetése kontraproduktív. De még ha dekriminalizáljuk is a fogyasztókat, a feketepiac és annak minden káros következménye akkor is megmarad. A kokain teljes legalizálása azonban nem merül fel, mint választás, hiszen nem szeretnénk látni a szupermarketekben gazdaságos kiszerelésben a kokaint.
Fekete-fehér helyett: a szabályozás opciói
A kokain veszélyessége indokolja, hogy még az olyan szereknél is szigorúbb ellenőrzés legyen, mint amilyen a kannabisz, amit ma már sok országban legális boltokban lehet megvásárolni.
Felmerül tehát a kérdés, hogy vajon lehetne-e olyan módon szabályozni a kokainhoz való hozzáférést, ami egyrészt jelentősen csökkenti a feketepiacot, másrészt ugyanakkor nem vezet a fogyasztás és a függőség növekedéséhez.
A brit Transform intézet szerint igen. Tavaly publikálták a „Hogyan szabályozzuk a stimulánsokat” című jelentésüket. Ebben bemutatják, hogy a fekete-fehér, tilalom-legalizáció hamis dilemma helyett valójában sokkal több opció közül választhatunk. A szabályozást hozzá lehet igazítani az egyes termékek kockázataihoz. A jelentés rámutat, hogy mielőtt a kokaint betiltották, a piacon számos alacsony kokain-tartalmú termék volt forgalomban – a tilalommal éppúgy a potensebb, veszélyesebb formái terjedtek el, mint az alkohol esetében az alkoholtilalom alatt.
A Transform szerint a koka-levélből elsősorban olyan alacsony kokain-tartalmú termékeket kellene előállítani legálisan, amelyek enyhe stimuláns hatással rendelkeznek, és a függőségi potenciáljuk alacsony. Ezeket 18 éven felüliek ugyanúgy megvásárolhatnának, mint a kávét vagy a sört.
A por formájú szippantható kokain egy fokkal szigorúbb elbírálás alá esne. Ezt csak speciális, állami engedéllyel rendelkező, gyógyszertárakhoz hasonló boltokban lehetne megvásárolni, ahol a személyzet külön képzésben részesülne. A vásárlókat tájékoztatnák a veszélyekről, a függőket pedig ellátásba irányítanák.
Ami a magas koncentrációjú termékeket, így cracket illeti, ezeket nem helyeznék semmilyen forgalomba. A fogyasztásukat ugyanakkor nem is büntetnék. A függők számára terápiás programokat tennének elérhetővé, az (egyelőre) leszokásra nem hajlandó kemény mag számára pedig gyógyszeres helyettesítést. A tudományos szakirodalomban például egyre több bizonyíték támasztja alá, hogy a kokain-függők esetében a helyettesítő gyógyszerek éppen úgy hatékonyak lehetnek, mint a heroinfüggőknél a metadon.
A szabályozási opciókról bizonyára sok vita lesz még. De egy valami biztos: a latin-amerikai perspektívákat nem lehet figyelmen kívül hagyni. Az Andok őslakosaira sokkal pusztítóbb hatással van az illegális drogkereskedelem, mint maga a kokain-fogyasztás a nyugati társadalmakra. A szigorú tiltás ki lett próbálva, és még több kárt okozott – ideje elgondolkodni az alternatívákon.
Sárosi Péter
Tetszett ez a cikk? Az értelmes, józan tájékoztatás a drogpolitikáról a Te segítségedre szorul: támogasd a Drogriporter munkáját!
